Magyarország ellenzi a NATO koordinációs szerepének megnövelését az ukrajnai fegyverszállításokban és az ukrán katonák kiképzésében, így nem is fog részt venni sem ennek tervezésében, sem magukban a műveletekben, …
Ukrán válság
-
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő Christopher G. Cavoli tábornokkal, a szövetséges NATO-csapatok főparancsnokával folytatott találkozóján hangsúlyozta, hogy a szlovák kormány minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja Ukrajnát. Megismételte azonban a …
-
Magyarország álláspontja eltér „a brüsszeli háborús héja” állásponttól, és úgy gondolja, hogy az orosz–ukrán háborúnak csak diplomáciai úton lehet véget vetni, amit egy fegyverszünettel kell megkezdeni – jelentette …
-
Igor Matovič államfőjelölt szerint a köztársasági elnöknek a tisztességes igazságszolgáltatás működéséért kellene mindent megtennie, és nem elnöki kegyelemmel orvosolni az esetleges hibákat. Ezt a Markíza televízió választási műsorában …
-
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 5 milliárd eurót (mintegy 1900 milliárd forint) különített el az Európai Békekeret keretében Ukrajna katonai támogatására – közölte az uniós tanács hétfőn. A …
-
Az elmúlt két év és lassan egy hónap alatt most a legkritikusabb a helyzet Európában, a világháborús veszély réme egyre erőteljesebb – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn …
-
A lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski nagy vihart kavart azzal a kijelentésével, hogy a NATO-katonák már Ukrajnában vannak. „A NATO katonái már ott vannak Ukrajnában. Szeretnék köszönetet mondani azoknak …
-
Régi igazság, hogy a háborúhoz három dolog kell, pénz, pénz és még több pénz. Viszont az is tény, hogy a dolog megfordítva is igaz, a háború azon túl, …
-
Az alkotmány nem biztosít túl erős jogköröket az államfőnek, és inkább újra a parlament választhatná a köztársasági elnököt – jelentette ki a TASR-nek adott interjúban Andrej Danko. Hozzátette, …
-
Oroszországnak nem szabad megnyernie a jelenlegi orosz-ukrán háborút. A Nyugatnak addig kell támogatnia az ukrán népet és az ukrán hadsereget, amíg csak arra szükség lesz – jelentette ki …