A Szabad Újságban beszélgetés olvasható dr. Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével. A Rákóczi Szövetség tevékenysége főként két területen mutatkozik meg. Az egyik: igyekezett kommunikációval, szervezeteinek építésével a magyar társadalom minél nagyobb részét érzékennyé tenni a határon túli, különösen a felvidéki és a kárpátaljai magyarság problémái iránt.
Elnök úr, a Rákóczi Szövetség 1989-ben azért jött létre, hogy a határon túl (elsősorban a Felvidéken és Kárpátalján) élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi és érdekképviseleti tevékenységét segítse, s részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. Mit emelne ki eddigi tevékenységük eredményei közül?
– A Rákóczi Szövetség tevékenysége főként két területen mutatkozik meg. Az egyik: igyekezett kommunikációval, szervezeteinek építésével a magyar társadalom minél nagyobb részét érzékennyé tenni a határon túli, különösen a felvidéki és a kárpátaljai magyarság problémái iránt. Munkánk eredményeként ma mintegy tízezer tagunk és kétszáz szervezetünk van. A szervezetépítésben utat nyitottunk a fiatalok felé is. Az egyetemeken már korábban is voltak szervezeteink, most ugyanezt igyekszünk elérni a középiskolákban. Jelenleg hetvenötre tehető azoknak a helyi szervezeteknek a száma, amelyek magyarországi és felvidéki középiskolákban alakultak meg. Fáradozásunk másik célja, hogy anyagi eszközökkel támogassuk a határon túli, elsősorban a felvidéki magyarokat. A támogatást egyfelől a szövetség maga, másfelől az általa létrehozott alapítványok nyújtják. A szövetség segítsége elsősorban abban nyilvánul meg, hogy biztosítja a határon túliak részvételét az általa szervezett programokban.
– Az általános iskolások számára például Esztergomban és Baján rendezünk már hosszú évek óta nyári tábort, a középiskolások részére pedig Sátoraljaújhelyen és Győrött. A főiskolások a szentendrei táborban találkoznak immár ’89 óta minden évben. A főiskolások számára szervezzük ’93 óta azt a tábort is, ahol az 56-os forradalomra emlékeznek. A magyar forradalomról a középiskolások részére is évente rendezünk egy nagyszabású vetélkedőt.
Megközelítőleg hány fiatal vesz rész ezekben a programokban?
– Évente több ezerre tehető a résztvevők száma. Vannak rendezvényeink felnőttek, például a történelemtanárok és a katolikus kispapok számára is.
Kikből áll a tagság, amely a szövetség munkáját végzi és támogatja?
– A tagság széles körű gyülekezet. Nagyobbik része nem mondható aktív, tehát a programjainkban részt vevő tagnak, ők inkább szimpatizánsok, a határon túl élő magyarok iránt rokonszenvet és érdeklődést mutató polgárok.Az elmúlt két évben kétezerrel nőtt tagságunk létszáma, és az új tagok átlagos életkora 22 és fél év volt. Ezt szervezetünk jövője szempontjából tartjuk nagyon fontosnak.
– Igen, de a tagdíj szimbolikus összeg, diákok, fiatalok részéről 300, a nyugdíjasok esetében 600, az alkalmazottakéban pedig 1000 forint. A helyi szervezetek a tagdíjat nem utalják át a központnak, hanem programjaik megvalósítására fordítják. A szövetség jövedelmében számottevő részt képvisel az az egy százalék, amelyet az állampolgárok adójukból ajándékoznak nekünk. 2006-ban ilyenformán négymillió, tavaly már hétmillió forintot kaptunk. Itt szeretném megkérni a felvidéki magyarokat, biztassák magyarországi rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket, adják az egy százalékot a Rákóczi Szövetségnek. Adományaikból még nagyobb összeg gyűlhetne össze, amelyet a szövetség okosan fel tudna használni a felvidéki támogató, a magyarságtudatot erősítő feladatainak teljesítésére.
Valójában honnan származnak még és milyen értéket képviselnek a szövetség eszközei?
– Röviden összefoglalva, eszközeink a következő tételekből állnak:
- vannak, de egyre inkább beszűkülnek az állami források,
- szerencsére viszonylag stabilak a gazdasági életben, főként az energetikai szektorban tevékenykedő partnereink juttatásai, mondhatom, tőlük származik az eszközök többsége,
- új forrás a Nemzeti Civil Alap, amelyben az állam azokat az egy százalékokat bocsátja a civil szervezetek rendelkezésére, amelyeket a polgárok több mint fele nem ajánlott fel konkrét szervezeteknek,
- végül a magánszemélyek adományai, amelyek főként az iskolai beiratkozási programunkat támogatják.
Szövetségük már harmadik éve osztott ajándékot a gyermeküket magyar iskolába beírató felvidéki szülőknek. Lesz ajándékozás negyedszer, tehát idén is?
– A nehézségek ellenére, de annak reményében, hogy a magyar állampolgárok nem szűnnek meg adakozni, meghirdettük a negyedik alkalommal történő ajándékozást is. A januárban beíratott és szeptemberben magyar iskolában tanulni kezdő gyermekek szülei kapják, lehetőleg ünnepélyes körülmények között, a tízezer forintos ösztöndíjat. Akciónk a szolidaritás jegyében zajlik, a magyar állampolgárok együttérzését, rokonszenvét és támogatási szándékát juttatja kifejezésre.
Mint ismeretes, a kedvezménytörvény ennél nagyobb, húszvalahány ezer forint körüli ösztöndíjat helyezett kilátásba, és nem csak az elsősök, hanem a középiskola befejezéséig minden tanuló számára. A szlovák fél fenntartásai azonban ettől a kedvezménytől a magyar családokat megfosztották. Szeretnénk olyan kompromisszumot elérni, amely lehetővé tenné, hogy az iskolák is részesülhessenek fejlesztésre fordítható eszközökben, és a törvény eredeti céljai legalább részben megvalósuljanak.
Mennyit tudott fordítani a szövetség eddig az oktatási-nevelési célú támogatásra?
– A teljes összegről most nem tudok számot adni, de azt elmondhatom, hogy a közvetlen oktatási-nevelési célú támogatásra és az említett egyéb programokra több százmilliót fordítottunk. A Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány, amelyet mi hoztunk létre, de jogilag szövetségünktől függetlenül működik, jelenleg mintegy 230 millió forint alaptőkével rendelkezik. Mivel az utóbbi években kormányzati eszközökkel és egyéb forrásokból már nem tudtuk ezt a keretet növelni, gazdálkodását kénytelenek voltunk a kamatok elosztására korlátozni.
Ennek az alapnak a tartozékai a regionális célalapok? Mi a feladatuk?
– Felismertük, alapítványunk célszerű működése csak egy helyi szakértői hálózat segítségével képzelhető el, amely ismeri és rangsorolni képes az igényeket és szükségleteket, s egyúttal elősegíti a szlovákiai magyar civil társadalom építését is. A célalapok hálózata tehát egyszerre pénzosztó és társadalomszervező erő. A Pozsonytól Királyhelmecig megtalálható huszonöt régióban olyan bizottságokat szerveztünk, amelyekben képviseletet kap az oktatásügy, a kultúra, az önkormányzat, a vállalkozói szféra, az ifjúság, az egyház…
Hol működnek ezek a célalapok, a járási székhelyeken, a nagyobb városokban?
– Ha nyugatról kezdem a sort, Pozsony, Szenc, Galánta, Somorja, Vágsellye, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Gúta, Komárom, Érsekújvár, Léva, Zselíz, Párkány, Nyitra, Ipolyság, Losonc, Fülek, Tornalja, Nagykürtös, Rimaszombat, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Királyhelmec és Nagykapos a központ. Remélem, nem hagytam ki sokat. Ezekhez tartoznak a környező települések. Eredetileg úgy terveztük, hogy minden településen lesz a magyarság ügyeiben partnerként működő körzeti megbízott, de ez az elképzelésünk nem mindenütt valósult meg. Időközben minden célalap amolyan kihelyezett munkabizottságból polgári társulás, azaz jogi személy lett.
– Minden évben jogosultak alapítványunktól támogatást kérni. A célalap mintegy tizenöt-húsz főből álló munkabizottsága pályázat útján vagy más módon összegyűjti a projekteket, ezeket megvitatja, majd dönt arról, hogy melyeket fogja támogatni. Állásfoglalását megküldi a szövetség alapítványának, ahol egy négyes bizottság megszűri a javaslatokat, s a jókról hozott döntésére a kuratórium csak formálisan ráüti a pecsétet. A célalapok a kamatokat használják fel a projektek támogatására.
– Iskolákat, óvodákat, kulturális intézményeket, ifjúsági és egyházi rendezvényeket. A regionálisak mellett vannak ún. speciális célalapjaink is, például a pozsonyi és a kassai magyar főiskolásokért célalap, vagy a Jedlik Ányos szakalap, amely elsősorban olyan felvidéki főiskolásokat támogat ösztöndíjjal, akik a szövetség munkáját is hajlandók segíteni, például most a kitelepítések hatvanadik évfordulója kapcsán a visszaemlékezés egy-egy dolgozatával.
Az aktuális politikai helyezet mennyire befolyásolja, módosítja a szövetség programját?
– Szerintem a programunkon nem kell és nem is szabad változtatni. Munkánk eredménye nem annyira a szándékok módosulásától, mint inkább a rendelkezésre álló forrásoktól függ. Budapesten egy nagyszerű, lelkes gárda végzi a dolgát, ha nem lenne, összeomlana az egész. Az adott helyzetre mindannyian a nagyobb odafigyeléssel reagálhatnánk, és mivel az ellenünk irányuló, fokozódó nacionalizmusnak a megfélemlítés a célja, ezzel a bibliai idézettel: „Ne féljetek!” Az Európai Unió keretei között már nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, s az az időszak, amikor minden gyalázat elkövethető volt, már elmúlt, és nem fog visszatérni. 2007. december 21. után más világ van kialakulóban. A határsorompók lebontása azt is jelenti, hogy felértékelődik a magyar nyelvű oktatás, és ezt a hírt el kell mondani azoknak a magyar szülőknek is, akik szlovák óvodába küldték gyermeküket. Ezt a feladatot mi innen, Budapestről nem tudjuk elvégezni, ehhez partnerekre van szükségünk, az MKP-ra, a Csemadokra, a pedagógusokra, a polgármesterekre. Ez utóbbiakra fokozott mértékben. Szerintem akkor, ha egy községben az MKP színeiben indult jelöltet választják meg polgármesternek, a demokrácia szabályai alapján annak főként a többség akaratát kell képviselni, és nem szabad visszahúzódva semleges magatartást tanúsítania, mint gyakran tapasztaljuk. Az anyanyelvű oktatás mellett mindannyiunknak ki kell állnunk, elvégre közösségünk megmaradásának kulcskérdéséről van szó.
A Szlovákiából áttelepített magyarok milyen arányban vesznek részt a szövetség munkájában?
– Ezt pontosan nem tudom megmondani, de arról tudomásom van, hogy ma is akadnak olyan települések, ahol leginkább az áttelepítettek és azok gyermekei, unokái alkotják a szövetség tagságának nagy részét, például ilyen Bonyhád, Bátaszék, Szigetvár, Barcs…
– A programok tekintetében túlnyomórészt követjük az elmúlt két év menetrendjét. Az első, nagyobb réteget megmozgató tervünk a március 15-i diákutaztatási program, amelynek keretében buszokkal viszünk ki diákcsoportokat főként felvidéki partneriskolákba. ’91 óta minden év márciusában Esterházy-emlékünnepséget tartunk, tavaly a politikus halálának 50. évfordulója kapcsán konferenciát is rendeztünk, melyen Sólyom László köztársasági elnök is részt vett, és előadást tartott. Idén, ha odaengednek a Rákóczi-szoborhoz, mert tavaly kordonnal zárták el, akkor a fejedelem születésnapján ismét koszorúzni fogunk, ez is hagyományos programunk. Rendszerint májusban tartjuk a közgyűlést, aztán pedig következnek a diákok ugyancsak évente ismétlődő és népszerű nyári táborai. A pannonhalmi apátsággal közösen rendezünk több száz Kárpát-medencei csapat részvételével egy kulturális-történelmi vetélkedőt, ahol a felvidéki fiatalok – akárcsak az 56-os versenyeken – többnyire nagyon jól szerepelnek. Megemlítem, hogy az első 56-os történelmi vetélkedőn 1996-ban az érsekújvári gimnázium csapata lett az első, és ugyanennek a tanintézetnek a diákjai két vagy három éve ismét megnyerték a versenyt. Büszkék lehetünk rájuk.
Jobbak voltak, mint a magyarországi és a többi Kárpát-medencei magyar gimnázium tanulói…
– S ha már ismét diákokról beszélünk, szeretném elmondani, sokkal jobban, hatásosabban kellene népszerűsítenünk, reklámoznunk a felvidéki magyar tanítási nyelvű iskolák munkáját és eredményeit. Közösségünk jövője szempontjából különösen fontos, hogy javítsuk az oktatásügyi kommunikációt, elsősorban azokkal a szülőkkel, akik magyar létükre szlovák óvodába járatják gyermeküket. Akcióink során mi erre is gondolunk. Tavalyelőtt és tavaly 13 ezer magyar gyermeknek adtunk ajándékot, amelyhez csatoltuk az anyanyelvű oktatás előnyeit ismertető, 12 pontos reklámszövegünket. A megajándékozottak között voltak magyar óvodába járó, továbbá magyarul beszélő, de szlovák óvodába járó és olyan gyermekek is, akik csak jövőre mennek óvodába. Sajnos előfordul, hogy ajándékozási rendezvényeinken nem vesznek részt azok a magyar szülők, akik szlovák óvodába járatják gyermeküket, mert szövetségünk helyi képviselőinek vagy az MKP-s polgármesternek nincs bátorsága ahhoz, hogy meghívják őket. Pedig ezen a ponton nem volna szabad tétováznunk. Amit meg kell tennünk az ügy érdekében, tegyük meg. Előfordult, hogy szövetségünk ajándékot hozó és osztó küldöttét szlovák óvodában fogadták, de az MKP-s polgármester szlovákul szólt a magyar szülőkhöz.
Ajándékok, rendezvények, ösztöndíjak – rengeteg a kiadásuk. Hogyan teremtik elő a fedezetet?
– Mi mindent megteszünk, hogy pénzt szerezzünk. De még több kellene. A szenci gimnáziumban megkérdeztem a diákoktól, ki hajlandó lemondani egy fagylaltról úgy, hogy annak árát oktatási-nevelési támogatásra adja. Mindenki feltette a kezét. És ha valaki megszervezné, adnák is. És nem csak a diákok. Meggyőződésem, ha megkérnénk a felvidéki magyarokat, adjanak az említett célra, mondjuk, 30 koronát, senki sem tagadná meg. Csakhogy az ilyen gyűjtést helyben kell megszervezni, és ez szervezeteink számára is feladat. Örülünk annak, ha nem csökken, hanem növekszik a magyar kisiskolások száma. Azért, hogy így legyen, mindent meg kell tennünk. December 21. óta semmi sem indokolhatja, hogy magyar szülők szlovák iskolába küldjék gyermeküket. Mert már a fordítottjára is van példa. Embereink Kassán az ajándékok átadása során négy olyan kiselsőssel találkoztak, akiknek szülei nem beszélnek magyarul. Ilyen példa másutt is akad. Bízzunk a kedvező fordulatban, csak ne jöjjön túl későn.
