A galántai vásároknak nagy tradíciójuk van, már a 16. században jogot kapott a város évi két vásár megtartására. II. Ferdinánd király 1635-ben bővítette ezt a jogot, négy vásárt engedélyezett a településnek, és heti piacot is működtethetett a vásári előjog részeként Galánta. Augusztus 7-9-én tartották az idei vásárt, amelyet immár huszonnegyedik alkalommal rendeztek meg Galántán. Az eddigi vásári-piaci jelleghez egy további vetület is társult az idén, nevezetesen a kulturális-társadalmi jelleg. A rendezvény már korábban túlnőtte a város határait, az ideinek is szélesebb regionális hatása volt. Az idei vásárról sem hiányoztak Galánta testvértelepüléseinek képviselői, nevezetesen Liptószentmiklós, Mikulov, Bács, Paks, Tótkomlós, Kecskemét és Győr is küldött résztvevőket a rendezvényre. Augusztus 8-án a város reneszánsz kastélyában ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a Pakssal kötött szerződés 10. évfordulójáról, egyúttal meghosszabbították a baráti együttműködést szabályozó dokumentum érvényességét.
A galántai vásár azonban nemcsak a kiskereskedésről, a kultúráról és a sportról szólt, számos kiállítást is szerveztek, idén a kiskertészek, a méhészek és a vadászok részére, de preventív egészségügyi szolgáltatás is várta a látogatókat. A legnagyobb érdeklődés mégis talán a hagyományos szakmák bemutatóját övezte.
Ž.spr., beküldte: Szakc Galánta