90 éve ért véget az I. világháború, amely után a győztes nagyhatalmak érvényesíthették háború előtti szándékaikat a Versailles-ban megtartott béketárgyalásokon. Az 1920. június 4-én Magyarországra kényszerített feltételek méltánytalansága és megkérdőjelezhető jogszerűsége már az aláírás napján is nyilvánvaló volt, de felülvizsgálatára nem került sor. Pedig elsősorban ez a döntés idézte elő a térségben kialakult későbbi gazdasági, politikai és társadalmi feszültségeket, és ez a kiszolgáltatottság sodorta Magyarországot kényszerűen az olasz és német szövetségbe a II. világháború előtt. Mindezért a II. világháború után az 1947-es párizsi békeszerződésben újból súlyos büntető eljárás alá vonták, aminek területi elrendezését az 1920. évi döntés képezte. Mivel ezeknek a döntéseknek máig ható negatív emberi, erkölcsi és vagyoni, emberiség ellenes következményei vannak a Kárpát-medencében, és újabb feszültségek forrásait képezik, melyek során a megszállt területeken a magyar nemzetrész egészében és arányában is minimálisan 50 %-kal csökkent, s fennmaradási esélyei rohamosan romlanak, ezért az alábbi indoklás szerint kérjük mindezek felülvizsgálását az érvényes nemzetközi jogi normák alapján.
Indoklás:
A Versailles-ban elfogadott békeszerződések helyreállították például Csehország és Lengyelország 2 – 3 száz évvel korábban elorzott történelmi szuverenitását, de Magyarországét nem. Bár nyilvánvaló volt, hogy a Magyar Királyság a keresztény Európa védelme során került részben a Török Birodalom és az osztrák Habsburg uralom alá, ami ellen több szabadságharcot folytatott, de a legutolsó 1848-49-es függetlenségét az osztrák császári és orosz cári hadsereg az általuk felbérelt szerb, román és szlovák terrorszervezetek segítségével tiporta el.
Vezetőit (példátlan módon) kivégezték!
Magyarországot olyan ürüggyel darabolták fel, hogy az a világháború kirobbantásának (ezzel együtt a háborús károkozásnak is) a felelőse. Ám 1914-ben Magyarország nem volt független állam, bár volt önálló parlamentje, de külügyi és hadügyi kérdésekben nem dönthetett, ezért a világháború kirobbantásáért sem tehető felelőssé (amiért ugyanis Magyarországot és nem Ausztriát büntették).
1914-ben Szerbia megtámadását az Osztrák-Magyar Monarchia császára kezdeményezte, miután a trónörököst különböző országok (Oroszország, Németország) titkosszolgálatai által támogatott és motivált szerb terrorszervezet embere meggyilkolta Szarajevóban, hogy ezzel kiprovokálják a hadba lépést (amire már vártak, ugyanis 1908 óta angol és francia egyeztetés kezdődött egy világháború lefolytatására a gyarmataik védelme ill. kiterjesztése céljából).
A háborúért tehát minden résztvevő ország felelős volt, mert kitörése előtt bizonyítottan egyformán és ugyanolyan terület- és piacszerző szándékkal készültek rá. Ezt támasztja alá továbbá az is, hogy nem voltak érdekeltek a békében, mivel a trónra lépő új Habsburg uralkodó (Károly császár) békeajánlatát az Antant hatalmak elutasították.
Magyarország szuverenitását nem csak nem állították vissza, hanem az összes elmarasztalt fél közül a legsúlyosabban büntették meg. Legalább ezer évig birtokolt területének 2/3 részétől fosztották meg, ahol legalább 5 millió magyar élt, nagyrészt abszolút többségi közösségben. Ezekkel a területekkel Szerbiát, Romániát és Csehországot ajándékozták meg , kialakítva olyan államalakulatokat, melyek soha korábban a történelem folyamán nem léteztek. (Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina számára sem tették lehetővé az önrendelkezést, aminek súlyos következményei még az 1990-es évek tömeggyilkosságaiban is megmutatkozott!)
A Magyarországtól elkobzott területeket birtokló országok (Ju., Ro., Cse.) egyeztetett program szerint igyekeztek Magyarországot gazdaságilag és politikailag elszigetelni, és a területükhöz csatolt magyar nemzetrészeket felszámolni, beolvasztani vagy felbomlasztani. Vagyis etnikai tisztogatást folytattak! (vagyonelkobzást hajtottak végre földreform címén, az oktatási és kulturális elnyomást , a hűségnyilatkozatok kikényszerítését, a kolonizációt, az idegenek betelepítését, a népszámlálási adatok hamisítását, a magyarok hátrányos megkülönböztetését, a történelmi és kulturális emlékek lerombolását, megsemmisítését, pusztítását pénzelték, támogatták, törvényesítették stb.). Ráadásul Csehszlovákia minden jogalap nélkül 1945-ben a Szovjetuniónak ajándékozta Kárpátalját , ahol nem csehek vagy szlovákok, hanem magyarok és ruszinok éltek, s ennek következtében most ez Ukrajna része minden önrendelkezési lehetőség nélkül.
A békeszerződés sem a történelmi, sem az etnikai elvet nem vette figyelembe, bár a béketárgyalásokon rendelkeztek megfelelő szakértői anyagokkal, ezekre nem támaszkodtak. A határokat kizárólag az utódállamok gazdasági érdekei határozták meg azon elvek szerint, hogy a győztes nagyhatalmak (főleg Franciaország) befektetői számára fizetőképesek legyenek (bányák, vasútvonalak, közúti csomópontok, nyersanyagtartalékok, termőföldek stb.).
Bár a békeszerződés tartalmazott utalásokat a népszuverenitás (népszavazás, önrendelkezés) kinyilvánítására, minimálisan az autonómia érvényesítésére, de ezt a francia érdekeket kiszolgáló utódállamok (J.R.Cs) nem tették lehetővé, kezdeményezését is megtorolták, s ezt a mai napig is az államszintre emelt erőszak fenyegető pozíciójából tiltják ! Hozzá kell tennünk, hogy sem 1920-ban, sem 1947-ben nem szerepelt az érintett államok közt Szerbia avagy Szlovákia, ami az egész kérdéskört jelenleg más fénybe helyezi.
*
A trianoni békeszerződés vagyis diktátum (mivel erőszak útján, az érintett terület népének akarata ellenére hajtották végre) a mai napig a világ nagyhatalmainak szégyene, aminek elhallgatása tovább növeli e térség feszültségforrásait. Ezért jogos és kívánatos, hogy nemzetközi bírói testület mondja ki ezt a nyilvánvaló igazságot, hogy e történelmi elfertőződött seb kitisztulhasson és gyógyulhasson. Ha most sem teszik meg, akkor Európának azzal kell szembenéznie, hogy az európai államok szövetségéből egy működésképtelen csődtömeg lesz. Ezért tehát az uniós szavazáskor azt kell feltételül szabnunk választottjaink számára, hogy ezt a kérdést sürgősen napirendre tűzik. Amennyiben nem vállalják, akkor soha többé nem érdemlik meg bizalmunkat, sem azok, akik őket javasolták.
Mihályi Molnár László
Felvidék Ma, Nemzeti Hírháló
