Galánta legnépszerűbb sportolója, a Profibox Promotion ökölvívója, Kovács Tamás hazai szorítóban telt ház, közel 1000 néző előtt kiharcolta a WBF félnehézsúlyú világbajnoki címét, miután drámai, 12 menetes csatában, ám egyhangú pontozással legyőzte az egy fejjel magasabb, kenyai Samson Onyangót. Pályafutása eddigi legnagyobb diadaláról, és általában a bokszról faggattuk Tomi Kidet.
Nem meglepő, hogy ökölvívó lettél, hiszen édesapád, Kovács Pál annak idején az egyik legjobb bunyós volt Csehszlovákiában. Tehát volt kitől tanulnod…
– Még négyéves sem voltam, amikor már ott lábatlankodtam a galántai ring körül. Mindennap vele mentem a tornaterembe, s ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb én is kesztyűt húztam, s bizony, újoncként engem is elpáholtak néhányszor. Mindig azt mondta: sokat kell edzenem, hogy ügyesebb és gyorsabb legyek, mint az ellenfél. És ezt meg is fogadtam. Sokat, nagyon sokat köszönhetek neki. Kezdettől fogva az édesapám a példaképem.
Tulajdonképpen úgy harcoltad ki a WBF félnehézsúlyú interkontinentális világbajnoki címét, hogy nem kellett megmérkőznöd a címvédővel. Miért?
– Azért, mert a korábbi bajnok, az olasz Andrea di Luis bejelentette: más profi szövetségben próbál szerencsét.
Eddig mind a 15 profi mérkőzést megnyerted, ebből tízet kiütéssel. Gondolom, a decemberi, galántai címmeccsed volt a legnehezebb?
– Egyértelműen, mert ezt megelőzően még sosem bunyóztam 12 menetet. Nagyon fontos és fárasztó összecsapást vívtam, melynek nagy volt a tétje. De hát azzal tisztában voltam, és fel is készültem arra, hogy végigbokszolom a meccset.
Zsigárdi László interjúja teljes terjedelemben a Szabad Újság honlapján olvasható – ITT
