A szeretetről nagyon sokan, nagyon sokfélét mondtak, írtak, festettek már. Talán nincs még egy olyan szó, ami mögött olyan mély tartalom lenne, mint a szeretet. De talán nincs még egy olyan szó, ami ne lenne annyira lejáratva, mint a szeretet. Nagyon nehéz úgy beszélni a szeretetről, hogy az ne legyen pusztán csak rózsaszín máz, hogy az egyáltalán ne legyen giccses, hogy ne puszán csak közhelyekből álljon. Elhatároztam, hogy nem mondok semmi olyasmit, hogy a szeretet egy nagyon jó érzés, hogy a szeretet a legszebb emberi tulajdonság, hogy a szeretet nélkül nem lehet élni, hanem azt mondom, hogy a szeretet árvíz, a szeretet tűzvész és a szeretet sivatag.
A szeretet árvíz. Talán meglepő, hogy ezt mondom. Az árvíznek nem szoktunk örülni. Az árvíz önmagában nem egy kellemes dolog. Mégis szeretetünknek olyannak kell lennie, mint az árvíznek. Méghozzá abban az értelemben, hogy nem tud megmaradni a saját medrében. Ahogy a megáradt folyó kilép önmagából, ugyanúgy a szeretetünknek is ki kell lépnie önmagunkból. Nem szabhatnak határt emberi gátak. Jézus szeretetét sem az emberi vélemények határozták meg. Ha szeretett akkor szombaton is gyógyított. Ha szeretett akkor még a házasságtörőnek is megbocsátott. Nem az emberi véleményeket nézte, hanem egyszerűen szeretett. Kilépve önmagából, mindent és mindenkit magával ragadva szeretett. Ha őt követjük, mi sem tehetünk másként.
A szeretet tűzvész. Be kell vallanunk, hogy önmagában ez sem valami jó dolog. Az árvíz mellett talán a tűzvész az, amitől a legjobaban félünk. Milyen szörnyű, amikor arról hallunk tudósítást, hogy tűzvész pusztít és nem kímél sem életet, sem értékeket. Mégis azt mondom, hogy szeretetünknek olyannak kell lennie, mint a tűzvésznek. Méghozzá abban az értelemben, hogy mindent és mindenkit lángra lobbant. Egyszerűen ne lehessen megfékezni. Ne lehessen elfolytani szeretetünket! Amikor Jézust keresztre feszítették, azt gondolták, ‘na most elfolytjuk’, ‘na most egyszer s mindenkorra kioltjuk ezt a tüzet’. Mekkorát tévedtek! Krisztus szeretetét nem tudták kioltani, nem tudták elfolytani. Mindmáig lángol és terjed a világben! Rajtunk keresztül. Értsem meg, ha én, ha te nem égünk, kialszik a világ. Értsem meg, hogy ha én, ha te nem lángolunk, akkor nincs, aki a tüzet tovább adja! Ha én, ha te nem szeretjük a mellettünk levőt, akkor lehet, hogy senki se, szereti őt! Legyünk olyan tűz a világban, amit nem lehet kioltni.
A szeretet sivatag. Emberi tapasztalatunk az, hogy a sivatag olyan hely, ahol nincs élet, ahol lehetetlen dolog huzamosabb ideig élni. A sivatag önmagában barátságtalan, zord hely, mégis azt mondom szeretetünk legyen olyan, mint a sivatag. Nem szabad, hogy csak az érzelmeken alapuljon. Az igazi szeretet, akkor is szeret, ha nem érzi. Akkor is ha bennem szárazság van, akkor is ha már-már kiégtem a másik felé. A szeretet nem pusztán érzelem. Ha csak azokat szeretitek – mondta Jézus -, akik benneteket is szeretnek, nem vagytok különbek e világ embereinél. Jézus szeretete olyan volt, mint a sivatag. A végső elhagyatottságban, a végső ürességben, a kereszten is tudott szeretni. Sőt ekkor szeretett a legjobban, hiszen életét adta mindenkiért. Azokért is akik őt szerették, de azokért is akik őt keresztre szegezték. A mi szeretetünk is ilyen sivatagi szeretet legyen, ne pusztán csak az érzelmeken alapuljon, ne válogasson.
A szeretet árvíz, amelynek nincs emberi gátja. A szeretet tűzvész, amit nem lehet kioltani. A szeretet sivatag, ami a legnehezebb pillanatban is képes a másikat szeretni. A szeretet feladat, amit még ebben a pillanatban el kell kezdenem és soha nem szabad abbahagynom! Amen.
Felvidék Ma, VP
