Dr. Popély Gyula felvidéki egyetemi tanár, politikus és történész Felvidék 1914-1920 című könyvét 2010. január 27-én mutatta be Raffay Ernő történész a budavári Magyar Kultúra Alapítvány Székházában.
Az Esztergommal szembeni, de már megszállt területen levő Párkányban élő szerzőnek eddig több, gondos kutatáson alapuló kötete jelent meg a felvidéki magyar sorskérdéseket érintő különféle témákban. Dr. Popély Gyulával korábbi köteteiről és a nemrégiben megjelent legújabb könyvéről beszélgetünk.
– Nemrégiben látott napvilágot a Felvidék 1914-1920 című legújabb könyve. Eddigi történészi tevékenysége során szinte kizárólag a felvidéki magyarság sorsával foglalkozott. Mi motiválja önt a témaválasztásban?
– A Felvidéken születtem, s élek jelenleg is. Itt tanultam az anyanyelvemet, népem kultúráját, szokásait, gondolkodásmódját, s élem manapság is az itteni nemzetrész mindennapjait. Életemet és történész-kutatói tevékenységemet a felvidéki magyarság életére tettem föl. Úgy érzem magamat, mint az az ügyvéd, aki egy nemes ügy védelmét kapta feladatául. Egy megalázott, jogtalanságba taszított nemzetrész sorsának fölkutatását, esetleg a kiút megmutatását küldetésnek tartom.
– Korábban középiskolai tanárként és igazgatóként, majd mostanság egyetemi tanárként sokat publikált a felvidéki magyar oktatásügy múltjáról és jelenéről. Kérem, ismertesse röviden az ebben a témában eddig napvilágot látott, s ön által fontosnak tartott köteteit.
– Több könyvem jelent meg demográfiai, pártpolitikai és kulturális témában. A felvidéki magyarság oktatásügyéről 2005-ben és 2006-ban három nagy lélegzetű könyvem jelent meg. A Búcsú a főiskoláktól című kötetem a felvidéki magyar felsőoktatásnak az impériumváltás utáni fölszámolásáról szól. Az Erős várunk az iskola című az 1918-1938 közötti felvidéki magyar oktatás történetét vizsgálja, míg a Hazatéréstől a hazavesztésig című könyvem az 1938-as hazatérésünktől az 1945-ös hazavesztésünkig tartó időszak felvidéki oktatásügyét tárgyalja. Ez utóbbi kötet az 1938-ban visszatért felvidéki magyar területsáv oktatásügyének revitalizálását, az ugyanazon a területen, magyar fennhatóság alatt működött szlovák iskolák, illetve a Jozef Tiso-féle önállósodott Szlovákiában maradt magyarok magyar oktatásának történetét mutatja be.
– A felvidéki magyar iskolák tudatos elsorvasztásával párhuzamosan a magyar nyelv és etnikum fölszámolása is folyt és folyik manapság is. Minden hivatalos szlovák népszámláláskor kiderül, hogy a Felvidéken folyamatosan csökken a magyarság lélekszáma. Ön ezt a problémát is kutatja.
Erről a témáról 1991-ben, Budapesten látott napvilágot a Népfogyatkozás című könyvem, amelyben a felvidéki magyarság létszámának fogyatkozásával foglalkozom, s az ezt előidéző módszerekről értekezem. Bemutatom azt, hogy 1919-től kezdve miként csökkentették le módszeresen és folyamatosan a felvidéki magyarság számát, s milyen eszközöket használtak föl a demográfiai folyamatok módosítására. Pozsonyban, 1995-ben jelent meg az Ellenszélben című kötetem, a felvidéki magyar kisebbségi sors első hét esztendejét, az 1918-tól 1925-ig tartó időszakot vizsgálja.
– Bartók Béla élt, tanult és komponált a Felvidéken. Pozsonyban az ifjú zeneszerzőnek Erkel Ferenc egyik, fia, Erkel László volt a zongoratanára. Ön írt egy komolyabb monográfiát arról, hogy a pozsonyi magyarok dalegyesületet neveztek el Bartók Béláról.
– Pozsonyban működött a Bartók Béla Dalegyesület, amely intézmény a világon először, még a zeneszerző életében fölvette a nevét. Bartók Béla anyai ágon pozsonyi származású. Pontosabban, az édesanyja, Voit Paula-Terézia 1855-ben született Turócszentmártonban, de pozsonyi patríciusok voltak a felmenői. Bartók édesanyja az élete végén visszatért Pozsonyba, és itt halt meg 1939-ben. A zeneszerző a Pozsonyi Királyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület történetéről szóló monográfiám 1982-ben jelent meg Budapesten a Nemzetiségi Füzetek sorozatban.
– A budapesti Magyar Napló gondozásában nemrégen jelent meg a Felvidék 1914-1920 című 430 oldalas kötete. Miről szól a legújabb könyve?
– Amint említette, könyvem a Felvidék 1914-1920 egyszerű és rövid címet viseli. Magyarán szólva, az első világháború kitörésétől a trianoni békediktátum aláírásáig terjedő hat esztendő felvidéki tébolyáról, tragédiájáról és mindezen őrületet lehetővé tevő cseh emigráció külföldi tevékenységéről szól.
– Mit művelt a cseh emigráció?
A cseh emigráció fölrobbantotta a Habsburg Birodalmat, s azon belül bennünket, magyarokat is szétmarcangolt. Könyvemben bemutatom azt is, hogy miképpen juthatott a Felvidék ebek harmincadjára, s ezért milyen felelősség terheli a magyarokat. Mert azért, ami történt velünk, nem csak Edvard Beneš, Jan Masaryk és a Nyugat volt a bűnös, hanem mi magunk is. Megvizsgáltam, volt-e lehetőségünk módosítani a saját sorsunkon, hogy ne érjen bennünket ilyen nagy veszteség.
– Miben és miként vétkeztünk mi magunk?
Próbálom bebizonyítani: igenis módunkban állt volna mérsékelni ezt a sorscsapárt, ha nem engedjük meg gróf Károlyi Mihály és csapata hatalomátvételét 1918 őszén. De a legnagyobb vétséget azzal követtük el magunk ellen, hogy Kun Béla és társulata átvehette az irányítást Károlyi Mihálytól 1919. március 21-én. Az országlást természetesen a vörös gróf játszotta át Kun Bélának, de az ő tettét is a magyarok vétkének tekintem. Igenis módunkban lett volna mérsékelni a nemzetünket ért sorscsapást, ha nem engedjük meg, hogy előbb Károlyi Mihály, majd Kun Béla vegye át a nemzet ügyeinek irányítását Magyarországon.
– Károlyi Mihály megtagadhatta volna a hatalom átadását?
Könyvemben dokumentumokkal alátámasztva próbálom bizonyítani, hogy Károlyi Mihály és Jászi Oszkár tudatosan játszották át a hatalmat Kun Bélának. Mert Károlyi és Jászi kezéből nem úgy ragadták ki a hatalmat, hanem önként és dalolva játszották át, s ezzel beverték az utolsó szeget a nemzet koporsójába. Nem véletlen, hogy az 1919-es Tanácsköztársaság leverése után Károlyi és Jászi, mint akik jól végezték dolgukat, Budapestről elpucoltak Prágába, ahol egy ideig Beneš és Masaryk vendéglátását élvezték. Prágában addig tartózkodtak, lébecoltak, amíg Beneš a tudomásukra nem hozta, hogy menjenek már a francba, mert a jelenlétük már számára is kellemetlenné vált. Csak ezután mentek előbb Triesztbe és Velencébe, majd onnan nyugatra.
– A felvidéki magyarság jogaiért folytatott eddigi küzdelme, tudományos munkássága tudatában mit üzen az anyaországi magyaroknak?
Amint azt a legutóbb megjelent könyvemben is kifejtem, a trianoni békediktátumot megelőző időben az előbb említett politikusaink rosszul, felelőtlenül sáfárkodtak a magyar nemzet akkori jelenével, és sorsunkat napjainkig meghatározó jövőjével. De úgy látom, hogy elkezdődött egy olyan társadalmi és politikai folyamat Magyarországon, amely képes lesz mérsékelni, majd helyes irányba terelni sorsunk jövőbeni alakulását. Történészként azt üzenem minden gondolkodó magyarnak, hogy sorsfordító pillanatokban, mint amilyen a soron következő országgyűlési képviselőválasztás, legyen helyén nem csak a szíve, hanem az esze is.
Hering József – Kuruc.info
