Jézus színeváltozásának eseményére minden esztendőben augusztus 6-án emlékezünk, ugyanakkor nagyböjt 2. vasárnapján is az erről szóló történetet olvassuk a szentmise evangéliumában, miként ezt az imént hallottuk. Ma arról elmélkedjünk, hogy miért oly fontos ez az esemény, illetve milyen sajátos üzenetet, mondanivalót hordoz most, nagyböjtben, a húsvéti előkészület idején?
Azt, hogy mi is történt valójában a színeváltozáskor, a legtömörebben a világosság rózsafüzérének egyik titka fogalmazza meg, amely szerint Jézus a Tábor-hegyen megmutatta isteni dicsőségét. Miután Jézus valamivel korábban tanítványainak a rá váró szenvedésről, halálról és feltámadásról beszélt (vö.: Lk 9,22), fontosnak tartja, hogy megerősítse hitüket. A három apostol – Péter, János és Jakab – kiválasztása már előrevetíti, hogy rendkívüli esemény van készülőben. E három személy más alkalmakkor is rendkívüli dolgoknak lehetnek szem- és fültanúi: az apostolok közül csak ők vannak jelen Jairus tizenkét éves kislányának feltámasztásakor (vö.: Lk 8,51) és az utolsó vacsorát követően az Olajfák-hegyén is ők láthatják közvetlen közelről az Úr gyötrődését (vö.: Mk 14,33). A hegynek szintén nagy jelentősége van, hiszen a szentírásban a hegy sokszor az isteni megjelenés helye, gondoljunk a Sínai-hegyre, amelyet sűrű felhő borít be, amikor Isten megjelenik Mózesnek (vö.: Kiv 19,16), hogy közölje parancsait.
Amikor hittanórán Jézus színeváltozásáról tanulunk, általában le szoktam rajzoltatni a gyerekekkel a jelenetet és annak szereplőit. A gyerekek mindig úgy gondolják, hogy fényes nappal történt mindez. Tizenöt éves papi pályafutásom alatt csupán egyetlen alkalommal találkoztam azzal, hogy egy kislány, ha jól emlékszem Eszternek hívták, éjszaka történt eseményként rajzolta le a színeváltozást. Amíg mindenki más napot rajzolt a titokzatos felhő fölé, az ő rajzán sötét égbolt és csillagok voltak. Amikor megkérdeztem, hogy miért így készítette el rajzát, Eszter azzal indokolta, hogy az apostolokat elnyomta az álom, tehát biztosan este lehetett.
E gyermeki elképzelésnek van alapja, s ezért, ha első pillanatban furcsának tartjuk is, nem érdemes nevetnünk rajta. Miért ne történhetett volna éjszaka a színeváltozás? Jézus ugyanis este vagy éjszaka szokott imádkozni. Vízen járásának története is azzal kezdődik, hogy felmegy egy hegyre imádkozni, majd pedig a vízen járva közelíti meg a nagy hullámok között evező apostolokat, s mindez éjszaka történt (vö.: Mk 6,45-48). De a tizenkét apostol kiválasztását megelőzően is Jézus „kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte” (Lk 6,12). Az éjszakai történést indokolja továbbá az Eszter által is említett tény: a történet szerint Péter, János és Jakab apostolokat „elnyomta az álom” (Lk 9,32) és elaludtak. Régen is éjszaka volt illő aludni és nem fényes nappal. És ott van továbbá a következő jelenetet bevezető mondat időmeghatározása: „a következő napon, amikor lejöttek a hegyről” (Lk 9,37). Ha a következő napon jöttek csak le a hegyről, akkor ez logikusan gondolkozva azt jelenti, hogy éjszaka voltak fenn. Jogosan állíthatjuk tehát, hogy a színeváltozás nem nappal, hanem éjszaka történt.
Nem véletlenül emelem ki a jelenet talán egyesek számára jelentéktelennek tűnő elemét, az éjszakai történést. Természetesen nem egy hittanos kislány gyermeki elképzelését akarom védelmezni, hanem egy fontos igazságra szeretnék rámutatni. Fontos üzenetet, nagy vigasztalást jelenthet ez azoknak az embereknek, akik lelki mélyponton vannak vagy a lelki sötétség, lelki szárazság óráit, napjait élik át: az Isten-élmény, az Istennel való találkozás személyes élménye a lelkileg nehéz, a gondok miatt sötétnek tűnő időkben és élethelyzetekben is lehetséges. Isten ilyenkor is megmutatkozik számunkra, sőt, ragyogása talán még felejthetetlenebb. Isten nem rejtőzik el előlünk, hanem megmutatja magát időnként, hogy megerősítsen minket, s jelezze, hogy életünk keresztútja végén a feltámadás öröme vár ránk.
Mai elmélkedésünk befejezéseként figyeljünk még oda egy gondolat erejéig az apostolok ébredésére. Miután felébredtek, tudatosult bennük, hogy mi is történt, milyen rendkívüli eseménynek lehettek részesei, milyen nagy titokba – tudniillik Jézus istenségébe – nyerhettek bepillantást. És ez a csodálatos élmény megmarad szívükben. Most még csak időlegesen láthatják mesterük dicsőségét, mert a felhő felszáll, s le kell jönniük a hegyről. A három apostol később majd láthatja a feltámadt Jézus dicsőségét, s annak tanúi, hirdetői lesznek. A nagyböjt kezdetén a hamvazkodás az elmúlásra, emberi életünk végességére emlékeztetett minket. De ez ne ébresszen bennünk elkeseredést vagy reményvesztettséget! A mai vasárnap üzenete így szól: földi életünk egyszer biztosan véget ér, s akkor, mintha álomból ébrednénk, feltámadásunk után megláthatjuk, s örökké szemlélhetjük a dicsőséges Istent.
© Horváth István Sándor, Magyar Kurír
