Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott tőlük: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni
Ti vagytok ezeknek tanúi. Én megküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.” Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.
Az első és az utolsó találkozó mindig döntő. Jézus ás tanítványai esetében ez különösen igaz. Az első találkozás gyökeresen megváltoztatta életüket, az utolsó értelmet adott ennek a megváltozott életnek. Ha tudod, hogy utoljára találkozol valakivel, mit mondasz neki? Hányszor kesergünk: meg kellett volna mondani? Jézus utasításai gyakorlatiak. Nincs bennük semmi titokzatos, semmi különös: Maradjatok a városban … Vagy mégis? Mit jelent, hogy „míg erő nem tölt benneteket a magasságból?” Várhattak! Honnan tudták, hogy eljött az erő? Míg kételkedsz, aligha tapasztalod meg! Ha érezvén jelenlétét, bátran ráhagyatkozol, akkor erőd megsokszorozódik! Erőt kapsz a szakításra is, arra is, arra, hogy hirtelen egyedül maradj.
Nincs vigasz a magányban. A közösség éltet, vigasztal, erőt ad: a tanítványok együtt imádkoznak, együtt örülnek, együtt magasztalják Istent. Pár napja még magukba roskadtak a félelemtől. Együtt erősek. Az erővel, az áldással még erősebbek. Mi is erősek lehetünk. Erősek hirdetni a bűnbocsánatot. Van bűnös, aki Jézustól várja az ajándékot?
Kiss Ulrich SJ, Virtuális Plébánia
