Oktatási, kulturális és nyelvhasználati, illetve emberi és kisebbségjogi kérdésekben a szlovákiai kisebbségek számára olyan végrehajtói kompetenciákat kell kialakítani, amelyek nagyobb beleszólást biztosítanak ezeknek a közösségeknek az őket érintő kérdésekben – véli RUDOLF CHMEL (Híd-Most).
Kormányalelnök úr, még közvetlenül a választások után is azt nyilatkozta, már nem akar a végrehajtó hatalomban dolgozni, mégis elvállalta a kisebbségekért felelős kormányfő-helyettesi posztot. Döntésében mi volt a meghatározó?
– Az emberi jogokért és a nemzeti kisebbségekért felelős kormányalelnöki pozíció várhatóan jelentős változáson fog átmenni. A tervek szerint a pozíciót az új kormánykoalíció megerősíti és végre hatékonyabb jogkörökkel ruházza fel, ami komolyabb beleszólást tesz lehetővé a poszthoz tartozó területeken zajló folyamatokba. Nemcsak azért döntöttem a végrehajtói hatalomban való munkakör mellett, mivel ehhez a hivatalhoz került az eddig a kulturális minisztérium alá tartozó kisebbségi támogatási rendszer, s én biztos voltam abban, hogy mint egykori kulturális miniszter, hasznosítani tudom magam ebben a munkakörben. Hanem elsősorban azért, mert évtizedek óta hangsúlyozom, hogy oktatási, kulturális és nyelvhasználati, illetve emberi és kisebbségjogi kérdésekben a hazánkban élő kisebbségek számára olyan végrehajtói kompetenciákat kell biztosítani, amelyek nagyobb beleszólást biztosítanak számukra az őket érintő kérdésekben, s amely egy érlelési folyamatban viszonylagos önállóságot garantál majd számukra. Ez a poszt tehát nemcsak a támogatási rendszerről szól, noha az is vitathatatlanul fontos, hanem az emberi jogok egész rendszeréről és a kisebbségi érdekvédelemről, s ez olyan politikai kihívás, amelyre minden magára valamit is adó politikus és értelmiségi igent mond.
Mennyire nehezíti a helyzetét, hogy pártján belül sem támogatja mindenki, legalábbis Gyurovszky László meglehetősen élesen fogalmazott jelölését követően.
– Gyurovszky Lászlót nagyon régről ismerem és tisztelem eddigi munkásságát, respektálom, hogy ő másvalakit szeretett volna ezen a poszton látni. A szlovákiai magyar sajtó egy része ugyan visszhangozta az ő ellenvéleményét, de igazából nem is tudom, milyen alapon, hiszen a párton belül már nincsen vezető pozícióban. Vitathatatlan, hogy néhányan kétségbe vonták politikai habitusomat, ez azonban még inkább arra serkent, hogy vállalt feladatomat maradéktalanul teljesítsem. Én kész vagyok a párton belül mindenkivel együttműködni, és el is várom a párt támogatását. Hiszen az emberi jogi és kisebbségi politika terén nyújtott teljesítményünk fontos tényező lesz nem csak a párt sikeressége, hanem a szlovákiai magyarok és minden egyéb kisebbségi polgár elégedettsége szempontjából is.
A kormány, úgy tűnik, a kisebbségeket illetően elsősorban a 2006-os status quo megtartásában érdekelt, és nem a jogbővítésben. A kormányprogram megfogalmazásakor Ön is azt nyilatkozta: a többség nem tudatosítja, hogy történelmi helyzetben van, most megváltoztathatná a szlovák-magyar viszonyt. Ön szerint az új hatalom miért nem akart élni ezzel a lehetőséggel?
– A kormányprogram számos helyen tartalmaz utalást arra, hogy milyen mértékben kívánjuk átértékelni a korábbi korszakok emberi jogi és kisebbségi politikáját. Amellett, hogy el kell törölni a Fico-kormány által hozott rossz intézkedéseket, figyelembe kell vennünk a nemzetközi szervezetek ajánlásait és a józan ész diktálta elvárásokat. Gondolok itt elsősorban a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogszabályok területén szükséges változtatásokra. A kormányprogram egyértelműen leszögezi, hogy módosításra szorul a kisebbségi nyelvhasználati törvény, és kilátásba helyezi a nemzetiségi kultúrák védelméről és támogatásáról szóló törvényt. Ezek a prioritásaink között szerepelnek. Remélem, a szlovákiai magyarok mihamarabb érzékelni fogják a változásokat.
Sokaknak csalódást okozott, hogy a kormányprogramba nem került be a kisebbségek jogállásáról szóló törvény, holott ezt nemcsak az „örökké elégedetlenkedő” magyarok, de a többi kisebbség képviselői is igényként fogalmazták meg. Lát esélyt arra, hogy ennek ellenére még ebben a választási időszakban ez is napirendre kerüljön?
– Őszintén sajnálom, hogy a kisebbségek jogállását szabályozó törvény, illetve a szlovák-magyar megbékélési alap, mindkettő a Híd-Most programjában szerepelt, a kormányalakító tárgyalások során nem talált teljes megértésre. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy ez a koalíció legalább nem gonosz és rosszakaró, mint a durván, nyersen, sértően nacionalista szlovák kormányzatok voltak és lesznek a jövőben is. A politika nem a remények, hanem a realitások mezeje. A szlovák demokraták mentális berendezkedését, tradicionális előítéleteit ismerve, ezt a hivatalt meglehetősen fontos előrelépésként értékelem. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem leszek eszköze semmiféle rejtezkedő kisebbségelnyomó hatalmi törekvésnek. Ebben a lapban azt is szeretném elmondani, hogy valamennyi szlovák politikus kollégám ismeri azt a véleményemet, hogy a kisebbségek jogállását szorgalmazó törvényt elodázni igen, de megúszni nem tudja Szlovákia, s én mindent megteszek azért, hogy ezzel a mindmáig halogatott, elmulasztott kötelességével a szlovák politikai elitet és a szlovák társadalmat folyamatosam szembesítsem. A kormányprogram egy széles körű kompromisszum eredménye, és nem kerülhetett bele minden, amit az egyes kormánypártok vagy tárcák szerettek volna. Mindezek ellenére nem egészen állja meg a helyét az az állítás, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvény nem került bele a kormányprogramba. Bekerült, mégpedig olyan formában, hogy egy szakértői csoport fogja elkészíti a módozatait és ezek kerülnek aztán politikai megtárgyalásra. Az igazat megvallva, nekem az a tapasztalatom, hogy még kisebbségi körökben sem teljesen világos, mit kellene egy ilyen törvénynek tartalmaznia. Megjegyzem, hogy a kisebbségi kultúrák védelméről és támogatásáról szóló törvény az én elképzelésem szerint az államjog felől nézve előszobája a kisebbségek jogállásáról szóló törvénynek.
A kisebbségi nyelvhasználati küszöb húszról tíz százalékra történő csökkentése EBESZ és ET ajánlásként is megfogalmazódott. A kormány már foglalkozott ezzel a kérdéssel, de döntés nem született. Hivatala tervez ez ügyben, illetve a kisebbségi nyelvek egyenrangúsítása ügyében további lépéseket tenni?
– A kisebbségi nyelvhasználati törvény számos pontban módosításra szorul, ezek közül az egyik a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentése. Ezzel kapcsolatban az Európa Tanács már kétszer fogadott el ajánlást Szlovákiára nézve, először 2005-ben, aztán 2009-ben. A 2009-ben elfogadott ajánlással lezárult a Nyelvi Charta második monitorozási ciklusa. Ezt vette tudomásul a múlt szerdán a kabinet, mert az előző kormány még ezt sem tette meg. A kormány nem foglalt állást abban a kérdésben, leviszi-e a nyelvhasználati küszöböt 10 százalékra, vagy sem, mint ahogy az különböző sajtótermékekben megjelent. Erről a kormányprogram szól, amely kimondja, hogy a Nyelvi Charta végrehajtását be kell fejezni, mégpedig az Európa Tanács ajánlásainak figyelembevételével. Ehhez pedig módosítani kell a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó törvényeket – ez a vállalás is szerepel a programban. Természetesen tudatosítom, hogy ezzel együtt sem lesz egyszerű ezeket a célokat a számunkra legmegfelelőbb formában megvalósítani.
Törvény szabályozza majd a kisebbségi kultúrák finanszírozását. Milyen alapelvekre épülne a finanszírozás, az arányosság elvét is bele kívánják építeni?
– Előrebocsátom, hogy mi a nemzetiségi kultúrák megőrzésének és fejlesztésének védelméről és támogatásáról szóló törvényről beszélünk, nem pusztán a finanszírozásról. Ez nem szójáték, hanem minőségbeli különbség. Először is definiálni kell, melyek az őshonos kultúrák Szlovákia területén. Ki kell mondani, hogy ezek fokozott védelemre jogosultak az állam részéről, meg kell határozni, kik és milyen módon képviselik ezeknek a kultúráknak a hordozóit, végül azt is, mennyi anyagi eszköz jut a támogatásra, és milyen alapelvek szerint, illetve milyen mechanizmusokon keresztül történik a pénz elosztása. Éppen ezért a struktúra kidolgozását nem szeretnénk elkapkodni. A kisebbségi nyelvhasználati törvény 1999-ben szintén meglehetősen kapkodva készült el, s ez meg is látszik rajta. Nem szeretnénk ugyanebbe a hibába esni. Az alapelvek megfogalmazásakor meg fogjuk kérdezni a nemzeti kisebbségek képviselőit, hazai és nemzetközi szakértőkkel fogunk konzultálni, s természetesen, kikérjük a koalíciós partnereink véleményét is. Mindezzel együtt szeretnénk, ha jövő év tavaszára elkészülne a jogszabály. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy törvénybeterjesztő jogköröm igazából csak a hatásköri törvény hatályba lépése után lesz, tehát leghamarább novemberben.
A tervek szerint Emberjogi és Kisebbségi Tanács alakul. Milyen tartalommal és hatáskörökkel töltik meg a tevékenységét? Kik és milyen arányban delegálhatják majd a testület tagjait?
– Az Emberi Jogi Tanácsnak (nem tévesztendő össze a kormány nemzetiségi tanácsával, amely terveink szerint átalakul a nemzeti kisebbségek állandó fórumává) elképzeléseink szerint a kormány egyik fő tanácsadó szervévé kellene válnia. Tehát olyan szervvé, amely még a törvény-előkészítési fázisban véleményezné és korrigálná a jogszabályokat abból a szempontból, hogy megfelelnek-e az emberi jogi normáknak. Az elképzelések szerint az emberi jogokért felelős kormányalelnök vezetné, az illetékes kormánytagokon kívül neves emberi jogi és kisebbségjogi szakértők lennének a tagjai.
Kibővített jogkörei alapján ellenjegyezheti a kulturális és oktatásügyi tárca kisebbségeket érintő intézkedéseit is. E két területen mit tart a legégetőbb kérdésnek? Tervezi-e a szakmai szervezetekkel való kapcsolattartást?
– Ellenjegyzési jogom a tárgyalások jelen állása szerint elsősorban az oktatásügyi tárca kisebbségeket érintő – tartalmi, személyi és anyagi jellegű – ügyeiben lehet. Ez is fontos előrelépés, hiszen ezáltal a nemzeti kisebbségek oktatására nagyobb hangsúly kerül, nehezebben kerülhet sor a kisebbségeket esetleg hátrányosan érintő döntésekre. A hatásköri törvény értelmében azonban befolyásolhatom az oktatási rendszer egészében végbemenő folyamatokat is – például beleszólhatok az emberi jogi nevelés koncepciójába, saját magam kezdeményezhetek ilyen jellegű programokat, véleményezhetem azt, milyen módon tanulnak a nemzeti kisebbségekről a többségi iskolákban. Minderre pedig a tervek szerint anyagi eszközök is rendelkezésemre fognak állni.
Ön a nyelvtörvényből nemcsak a szankciókra vonatkozó részeket iktatná ki, a kettős állampolgárság ügyét pedig kétoldalú megegyezéssel rendezné. Erről, legalábbis az eddigi nyilatkozatok alapján a kormány néhány tagját is meg kell győznie… Van rá esély?
– Kétlem, hogy amennyiben erős racionális érveket sorakoztatunk fel, ne tudnánk meggyőzni partnereinket. Azon fogunk dolgozni, hogy a korábbi ideológiai alapú érvelést racionális beszéd váltsa fel. Terveinket az emberek reális érdekeire alapozzuk, nem pedig holmi hagymázas ideológiai elképzelésekre. Azt hiszem, ebben egyetértés van a kormány tagjai között.
Egy korábbi lapinterjúban úgy fogalmazott, hogy a magyarellenesség nemcsak a volt hatalom sajátja, hanem egyfajta szlovák politikai hagyomány. Ennek ellenére célul tűzte ki, hogy örökre kiiktassa a magyar kártyát. Mi segítheti elő a szemléletváltást?
– Ez a szemléletváltás egy összetett folyamat, és nem valósítható meg egyik napról a másikra. Elképzelhetetlen azonban anélkül, hogy a vezetők ne változtatnának kommunikációjukon és a kisebbségekhez való hozzáállásukon. Nem szabad a kisebbségi kérdésekben alibista álláspontra helyezkedni, egy újfajta, az eddigieknél sokkal nyitottabb politikára van szükség, ami aztán az embereket is nyitottabbá teheti. El kell fogadtatni az emberekkel, hogy Szlovákia nem homogén ország, ahol egyetlen nemzet él. Több nemzet él itt, s ezt alkotmányunknak is tükröznie kellene. Mivel azonban kormányunknak nincs alkotmányos többsége, legalább azokat a törvényeket kellene elfogadnia, amelyek nem kívánják meg ezt a többséget, mégis partnerként kezelik a kisebbségeket. Ez képezhetné kormányzatunk egyik alapvető étoszát, hogy Szlovákia végre a törvényei és a mindennapi államirányítási gyakorlatában is fontosnak tartja, és büszke arra, hogy többnyelvű ország a miénk. Mert ez a realitás, és nem az egynyelvű, kierőszakoltan egynyelvű Szlovákia. Mert van egy Bratislava, de van egy Pozsony is, s ezek jól megférnek egymás mellett. Pozitív hangvételű intézkedésekkel és az együttműködésen alapuló kommunikációval négy év alatt sokat tehetünk ennek érdekében.
Forrás: Molnár Judit interjúja a Szabad Újságban
