Kocsis István szerkesztésében jelent meg Peéry Rezső küzdelmei az eszmei barikádokon című kiadványa. A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) történelem-magyar szakos tanára Kocsis István által írt és szerkesztett kötet úgy mutatja be Peéryt, hogy visszatükröződik belőle annak személyisége és kora.
A kiadványt a felvidéki író születésének 100. évfordulójára adta ki a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum), Szakképző Iskola és Kollégium. Szintén itt vannak, most már rendezettebb formában, azok az anyagok, amelyek abban az időben keletkeztek, amikor Peéry Rezső volt a Berzsenyi Gimnázium igazgatója. A dokumentumok egy része a Könyvtár félreeső helyén polcokon, más része annak sarkában a padlón halomban porosodott; az elhanyagoltabb állapotba jutott állományt itt lehetett megtalálni, innen lehetett kimenteni az 1990-es évek elején, közepén. A fő szerep abban, hogy erre egyáltalán sor kerülhetett Prőhle Jenőé, aki Peéry igazgatósága idején (s még néhány évig azt követően) a gimnáziumban tanított, és ennek a könyvtárnak az „őre” volt, s az itteni „hagyatékot” a Peéry-család emigrációja után eltette, megőrizte.
„A most összeállított, írt művel ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy mások is jobban megismerhessék Peéry Rezsőt: mindenekelőtt az emberi arculatát, főbb tulajdonságait; közöttük hangsúllyal a közép-európai térséggel kapcsolatos gondolatait, történelem-szemléletét. Nem részletes életrajzi monográfia készült, hanem egy vázlatos portré az alapkontúrokkal. Elsősorban a fent említett kiadványok kiragadott részleteiből és a most először közzétett soproni vonatkozású anyagokból áll össze az arckép. Ez a kép hiányos, mozaikdarabokból tevődik össze, de – szerintem – alapjaiban igaz és hiteles. Ebben a munkában segítettek nekem volt tanártársai és diákjai közül néhányan, akik írásban vagy szóban visszaemlékeztek rá, a korabeli soproni évekre” – fogalmaz bevezetőjében Kocsis István.
Peéry Rezső 1910-ben született Pozsonyban, gyermekfővel érte meg a trianoni békediktátumot. A legfogékonyabb éveiben látta, hogyan válik a magyar többség még egykori fővárosában is kisebbséggé, hamis statisztikák és csalások végeredményeként. A tudást, a legélesebb fegyvert szögezte szembe a köztársaságnak álcázott diktatúrával, a Sarló mozgalom tagjaként vett részt szociográfiai kutatásokban, s írt meg számos publicisztikai művet. Nem véletlen, hogy a huszadik század egyik leg emberellenesebb programja, a szocialista szlovakizálás (amelyet az ottani hatalom abszurd módon reszlovakizálásnak nevezett) elsők között üldözte el őt Felvidékről. 1950-től 1956-ig élt a hűség városában, Sopronban.
A beneši dekrétumok ideje alatt is harcolt a magyarok jogaiért. Felemelte szavát érdekükben, memorandumot fogalmazott meg a kollektív háborús bűnösség cáfolatával. 1946-ban átszökött az áttelepített magyarok után, hogy segítsen beilleszkedésükbe. Mosonmagyaróvár után Sopronba került, amiről így írt barátjának, Szalatnai Rezsőnek: „Szellemi áttelepültnek Pozsony után Sopronban kell hazát keresni!”Az emberi értékek őrzője és képviselője így vallotta egyik ballagási beszédében: „Az iskola erkölcsi ízlésre, magatartásra nevel. Az ismeretanyag gazdagodást jelent, de egyszer csak elkopik bennetek, és élni fog a Líceum példaértékű nevelő ereje.”
Mindenkivel kedves volt, úgy tartotta kézben az ügyeket, hogy azt sem lehetett érezni, nála van. Tanártársai így vélekedtek róla: „Igyekezett a genius locit megtartani, úgy, hogy folyamatosan emelte a színvonalat. Közvetlen, becsületes, pontos volt. A demokratikus hagyományok jól illettek egyéniségéhez.” Tanítványai ezt jegyezték le róla: „Önállóan megkomponált előadásokat tartott. Néha az volt az érzésünk, nem is minket tanított, önmagát szórakoztatta.”
1953-ban, Nagy Imre kormányra kerülésekor három területen fejtette ki munkásságát: irodalom, Líceum és Sopron. Minden erejével küzdött a Soproni Szemle újjáindításáért. A város helytörténeti lapjáért elkövetett mindent, de mégsem ő lett a főszerkesztő. Miért? Mert nem akart maximálisan engedelmeskedni a munkáshatalomnak, s mert önálló lapot akart, nem az igényeket kiszolgálni. Vállalta a következményeket. A Soproni Szabadegyetem vezetője, az Ideiglenes Nemzeti Tanács városi vezetőségének tagja, a forradalmi lap szerkesztője, az oktatás felelősként következetesen vallotta: „Az igazság, jog, emberi méltóság is hatalom. Sőt, nagyhatalom.”
„Reform és forradalom Pannóniában” című írása kérlelhetetlenül pontos látlelet 1956-ról, mégis az teszi különösen figyelemreméltó alkotássá, hogy 1958-ban íródott, így a maga nemében és műfajában alighanem az elsőnek számít. S meg is jelent még 1961-ben. A „Szemben az emlékekkel” egy megsemmisítő erejű, egyidejűleg azonban a magasröptű emberi szellem szárnyalását példázó szatíra az 1950-es évekről. A magyar 1984, jelképhasználatában is Orwellhez tudatosan igazodó, kérlelhetetlenül pontos látlelet Kelet-Európa totalitárius diktatúráinak működéséről, embert-lelket nyomorító, gerincet roppantó kihatásairól. „A szereposztásban nem volt kényes. Nem volt válogatós. Kedvelte azokat, akik eladták magukat. Ezek az emberek nem eszmékben, a hatalomban hittek.”
Peéry Rezső élete utolsó éveiben fejezte be két kiváló könyvét. Önéletrajzi regénye 1975-ben jelent meg Rekviem egy országrészért címmel, a Malomkövek között című kötete pedig már röviddel a halála után, posztumusz jelent meg. Központi alakja volt a német emigrációnak és az ötödik sípnak nevezett nyugati magyar literátor-közéletnek is. Ahogy Felvidéken és Sopronban, Németországban is a magyar nemzet és a nemzeti kultúra megmaradásának ügyeiért küzdött. Rövid ausztriai tartózkodás után a reutlingeni pedagógiai könyvtár igazgatója lett. 1977-ben hunyt el.
Felvidék Ma
{iarelatednews articleid=”26602,11353″}
