Felvidék – iskolai beíratások után

1996 előtt  évfolyamonként 4 500 – 5 000 tanuló látogatta a magyar iskolákat.  A 2010-2011-es tanévet 3552 kiselsős kezdte magyar tanítási nyelvű iskolában, idén pedig héttel  több, 3559 gyerek iratkozott be magyar iskolába. Örülnünk kellene a gyarapodásnak? Korántsem, hiszen 15 év alatt évfolyamonként mintegy 1000 tanulói veszteséggel kell számolnunk.

A csökkenés főleg 2000-től szembetűnő, ekkor kezdte éreztetni hatását az országban a  demográfiai hullámvölgy, melynek főleg szociális, megélhetési okai vannak. Ez minden családot – szlovákot, magyart – egyaránt sújtott. A születések számának csökkenése egyaránt érintette a szlovák és magyar iskolákat. De a magyar iskolák gyereklétszámának csökkenését ezen kívül befolyásolják az asszimilációs hatások különböző fokú megnyilvánulásai – kezdve a szlovák iskola választásával, ami jobb esetben még egy generációs haladékot jelent a nemzetiségváltás szempontjából, befejezve a nemzetiség és nyelvhasználat teljes váltásával. A magyar iskolák gyereklétszám-csökkenésének további meghatározó oka a migráció, ami a magyar nemzetiségűek esetében még erőteljesebben hat, mert amíg a szlovákság főleg az EU-tagállamaiban keresi a boldogulását, addig a szlovákiai magyarok esetében a szülőföld elhagyását illetően Magyarország is nagy vonzóerőnek bizonyul. Ezt bizonyítják például az érsekújvári alapiskolák beiratkozási adatai is 5 évre visszamenőleg. Évente 300-400 között mozog a kiselsősök létszáma, a magyar iskolába íratottaké pedig állandósulni látszik 50 alatt. A 2001-es népszámlálási adatok alapján a város lakosságának 27,5 százaléka magyar nemzetiségű, miközben a magyar iskolába íratott érsekújvári gyerekek száma a 10 százalékot se éri el, mivel jelentős százalékuk bejáró.

 Ésekújvár kiragadott, de tipikus példája az irányított asszimilációnak: a hetvenes évek végén különböző szocialista ipari létesítményekkel  (melyek azóta javarészt megszűntek), mesterséges munkahelyteremtéssel, és ennek következményként a betelepítésekkel a város lakosságát felduzzasztották 25 ezerről 45 ezerre. Még a hetvenes évek elején is a helyi gimnáziumban évfolyamonként a 3 szlovák tannyelvű osztály mellett 2 magyar volt (a magyar alapiskolában pedig évfolyamonként 4), és a szlovák gimnáziumi  osztályok  diákjainak fele magyar anyanyelvű volt. De ez már előrevetítette a jelenlegi állapotot…. Ma már alig jön össze 1 osztálynyi magyar gyerek az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nemcsak a városban, hanem a vonzáskörzetébe tartozó falvak magyar alapiskoláiban is erősen lecsökkent a diákszám.  Dél-Szlovákia  képzeletbeli térképen keskenyedik tehát a magyarok által lakott terület. Nyitrán is voltak még abban az időben magyar tannyelvű gimnáziumi osztályok. Most meg lassan ott tartunk, hogy ami a hetvenes évek Nyitrája volt, az most Érsekújvár, és ami a hetvenes évek Érsekújvára volt, az most Komárom. Zsugorodásunk először iskoláinkban jelentkezik, majd a következő generációnál már a népszámlálás is ezt az állapotot fogja tükrözni. A magyar iskola elhagyása a gyerekeknél a magyar nemzetiség elhagyását eredményezi az unokáknál. Ez egy egyirányú utca, amelyben csak kivételes esetekben van visszaút. 
A migrációt és a születések számát nem tudja semmilyen beíratási kampány befolyásolni, ez a mindenkori kormányok szociális és munkahelyteremtő politikájának függvénye. A kedvezőbb gazdasági körülmények kedvezően befolyásolnák a gyerekvállalást (kivételt képeznek a roma családok, amelyekben a sok gyerek nem függ a megélhetés színvonalától), a munkahelyteremtés pedig mérsékelné a szülőföld  elhagyására kényszerülők számát is, ami szintén gerjeszti a nemzetváltást. Vagyis szakembereinknek elsősorban azokkal a magyar, illetve vegyes házasságú családokkal kellene foglalkozniuk, amelyek valamilyen megfontolásból gyermekeiket nem adják magyar iskolába. Vajon miért? Az ezredfordulót követően a szülők oldaláról egyre nagyobb az igény a színvonalas iskola iránt. Maradva az érsekújvári példánál: van 6 szlovák és egy magyar iskola. Azzal, hogy az állam a normatív támogatást a diákok létszáma alapján osztja el az önkormányzatoknak, megnőtt a rivalizálás az oktatási intézmények között. Ennek szellemében specializálódtak az egyes szlovák iskolák, van sporttagozatos, nyelvtagozatos, tehetséggondozó és bilingviális oktatást biztosító alapiskola a városban. Az egyetlen magyar iskolában, melyben évfolyamonként 2 osztály van, nehezen vagy csak erőltetve alakítható ki ez a tagozódás. Napjainkban pedig  már nehezen állja meg a helyét a szülők előtt  az az érvelés, hogy a magyar iskola specializálódása a magyarságtudatra nevelés, melyet egy szlovák iskola se tud biztosítani. Ez viszont milyen jövőt biztosít gyermekem számára? – teszi fel a kérdést a szülő. Ezzel szemben könnyű azzal érvelni, hogy magyar nyelvismerttel, magyar kulturális orientálódással nemcsak a Felvidéken lehet érvényesülni, hanem a 10 milliós Magyarországon, Erdélyben és Vajdaságban is, ám nem biztos, hogy hatékony. Pedig a szülő gyermeke érdekében valószínűleg akkor dönt jól, ha tájékozódik leendő iskolájáról, támaszkodik azokra a szakmai érvekre, melyek gyermeke fejlődését, tanulmányi sikerességét leginkább befolyásolhatják.
Egyelőre nem kongatnak  vészharangot azokban a városokban, ahol tömbmagyarságban élünk. Viszont tudvalevő, hogy ezeken a településeken – Dunaszerdahelyen, Komáromban, Somorján vagy Nagymegyeren – a legnagyobb a lemorzsolódás, csak nem szembetűnő. A szlovák iskolába íratott magyar gyerekek számaránya eléri a 20-30 százalékot, ez jóval nagyobb, mint más vidéken. Ez döbbenetes tény, de kevésbé veszélyezteti az iskolák fennmaradását, mert még mindig van elég tanuló. Egzisztenciális gondjaik a pedagógusoknak az esetleges iskolabezárás miatt tehát nincsenek. Vannak olyan magyar szülők, akik gyermekük számára nem a magyar iskolát választják. Fő érvük, hogy gyermekeik a magyar iskolában nem tanulnak meg elég jól szlovákul. Egykori saját feldolgozatlan kudarcélményeiket, a munkahelyi ráhatásokat, megszégyenüléseiket emlegetik. Arra gondolnak, hogy Pozsonyban vagy más, főleg szlovák városokban hamarabb találnak gyermekeik munkahelyet, a könnyebben elérhető karrierben reménykednek. Vitathatatlan, hogy minőségi, még jobb iskolák kellenek, ahová a szülők szívesen küldik gyermekeiket. Viszont főleg a kisiskolák pénztelensége, az összevont osztályokban történő oktatás, a szakképesítéssel nem rendelkező óraadó tanárok magas aránya ezeket az iskolákat nem teszi népszerűvé, hiszen földrajz szakos  tanít történelmet, matematikus fizikát és testnevelést, rajzot meg zenét mindenki. Az önkormányzatokra egyre jobban nehezedő teher nem teszi lehetővé, hogy a normatív támogatáson túl saját forrásokból támogassák ezeket az  iskolákat, óvodákat.
Kellenek a beiratkozási programok, de ezek egyre kevesebb szülőt szólítanak meg, mert az saját tapasztalatai alapján már a gyerek születésekor eldönti, milyen iskolába íratja őt.  A pedagógus a lelke, az ötletadója és megvalósítója ezeknek a programoknak, melyek rengeteg plusz munkát, energiát igényelve már a beíratást követő napon újraindulnak. Ott, ahol szlovák és magyar iskola is működik, a magyar pedagógusnak összehasonlíthatatlanul többet kell dolgoznia, mint szlovák kollégájának. Nem elég a szakmai munkáját tökéletesen teljesíteni, hanem az egész tanév folyamán, sőt megállás nélkül még a tanítási szünetekben is programokat, szakmai napokat, nyári táborokat szervez, megszólítja a szülőket, járja a falut, meggyőz, érvel, teljesít. Eredmény? Évről évre fokozódó bizonytalanság, egzisztenciális gondok, kisebb fizetés, mint a túlsó félen, mert a normatív rendszer alapján a béreket is a gyerekszám határozza meg. A média és a civil szervezetek szerepe fontos az ügyben, de nem meghatározó, hatékonysága pedig nehezen mérhető. Például hazai portálunk, a Felvidék Ma leközöl és hozzáférhetővé tesz minden iskolai beíratási programot, felhívja a figyelmet a beíratások időpontjára településekként, a magyar iskolák jövőjével foglakozó szakmai és érzelmi alapon íródott cikkeket közöl folyamatosan, bemutatja a beiratkozások eredményeit településekként és összesítve is. De figyelve a regionális sajtót, ott is hasonló módszeres hozzáállást figyelhetünk meg. Nem rajtunk, rajtuk múlik. A civil szervezetek között kiemelkedő helyet foglal el a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely nem csak a beíratási programját tökéletesíti évről évre, hanem az  egész év folyamán szakmai, módszertani segítséget nyújt a felvidéki magyar tanítási nyelvű oktatási intézményeknek, tudatosítva azt a sokat hangoztatott és elfogadott tényt, hogy csak a színvonalas képzést nyújtó, jól felszerelt, nyitott iskolák lesznek vonzók a szülők és gyerekeik számára. Figyelemre méltó a budapesti Rákóczi Szövetség beíratási programja, amelynek nem az ösztöndíjosztó része a legjelentősebb, hanem a felvidéki magyar tanulóifjúság részére kifejtett programszervezése és állandó odafigyelése, kapcsolatépítő és figyelemfelkeltő tevékenysége a magyar állam irányába. Egy problémát azonban mindez együtt sem old meg, mert éppen azokat, akiket fel kellene világosítani, meg kellene győzni, nem érik el, mert részükről már nincs vagy csak alig van fogadókészség az ilyen eszmecserére.
Nem szerencsés a magyar iskolaválasztás népszerűsítése  szempontjából a jelenlegi politikai helyzetnek az a vetülete sem, hogy  a mostani választási időszakban csupán egy vegyes, szlovák-magyar párt képviseli érdekeinket a szlovák parlamentben, amely magyar oldalon elsősorban a vegyes házasságokban élők és a szlovák iskolákat végző magyar anyanyelvűek szavazótáborára épít. Mi várható akkor tőle magyar iskolafejlesztés, diáklétszám emelés ügyben? Pont az ellenkezője annak, amit szeretnénk: az asszimilációba való belenyugvásunk kimondatlan elfogadása…Ugyanezt el lehet mondani a helyhatósági választások eredményeként néhány helyi önkormányzat esetében is. A politikai rivalizálás okozta térvesztésünk, az egységes politikai fellépés hiányából eredő sikertelenség  kihatása  a helyi önkormányzatok iskolapolitikájára  jelenleg még nem mérhető.