Csak dícsérni tudom azon szervezetek és egyének tevékenységét, amelyek a magyar nyelv fontosságára és megjelenítésére órásplakátokkal, vagy matricákkal kívánják felhívni a figyelmet városaink közterein, a kirakatokban, illetve az utcanévtáblákon. Somorja hangja felmérése alapján a Szlovákiában élő magyarság csaknem 96%-a igényli a magyar feliratok megjelenését , sőt a felmérés szerint a magyar nyelv vizuális használatának is természetesnek kell lenni szülőföldünkön. Ugyanakkor nagyon szomorú, és elgondolkoztató, hogy jogaink megadásához, ilyen hosszú, kacskaringós, és rögös út vezet. Mert azt, hogy milyen lesz a lakosság reakciója az egyes dél-szlovákiai városokban megjelenő magyar feliratok láttán, az senkit ne zavarjon. Szerintem megszokják.
Az újságírók érdeklődnek az emberek véleményéről – bizonyára a demokrácia elveinek betartása végett -, hogy igénylik-e a magyar feliratokat a Dél-Szlovákiai városokban. És talán itt van a baj gyökere. Mert egyre gyakrabban fordulhat visszájára a helyzet, úgy, ahogy nemrégen Szencen és Galántán történt, ahol a kereskedők többsége a magyar feliratozást feleslegesnek és felháborítónak tartanák. Mert szerintük: „A városokban minden magyar beszél szlovákul is, és eddig senki sem kifogásolta, hogy az ajtón csak szlovákul van kihelyezve a nyitvatartás, vagy az üzlet neve”. Sőt volt olyan is a járókelők között, aki azt mondta: „Magyarországon követeljék a magyarok a magyar feliratot”. Jó lett volna, ha az újságíró előbb azt kérdezte volna ezektől az emberektől, hogy ők őslakosai-e az említett városoknak, és milyen szinten beszélik a mi nyelvünket. Továbbá gyermekeik, unokáik, milyen iskolát látogatnak, és miért? Mert ennek alapján tisztult volna a kép az újságíró előtt.
Szencről tudni kell, hogy a főváros vonzáskörébe tartozó város etnikai összetétele az utóbbi 10 évben nagyon megváltozott. A folyamatos szlovák betelepülések által, az őslakosság lélekszáma lassan már 20% alá csökken. Mindez, természetesen nem zárhatja ki a továbbiakban sem, hogy ne legyenek magyar feliratok, és informáló táblák is a városban. Mert, ha a többségnek joga van a város etnikai összetételének módszeres megváltoztatására – nagyon jól emlékszem, még a hetvenes évekből, egy volt befolyásos pártfunkcionárus nagyképű mondására, hogy 20 év múlva, nem fog senki magyarul beszélni Szencen -, akkor a magyar feliratozás is jogosan illeti meg, az itt élő kisebbséget. Majd olvasom a cikket tovább: „Szencen a kereskedők nem tervezik a kétnyelvű feliratok kihelyezését, mert mindenki tud szlovákul”. Puff neki. Ezek szerint tehát nem a pénzzel van baj, amibe a kifüggesztett tábla kerülne, hanem azzal, hogy esetenként a kereskedőnek is magyarul kellene beszélnie a vásárlóval? Ez viszont már valóban nagy baj!
Most kezdem csak megérteni a kisebbségi törvény azon paragrafusát, amely csak lehetőségként utal a kétnyelvű feliratok kifüggesztésére, de betartására már senkit nem kötelez! Mert ugye, ez volt a lényege a Matovič-féle kisebbségi törvény megszavazásának annak idején, hogy a többség, és kisebbségek között a feszültséget még tovább fokozza. Amint látjuk, sikerült neki. Hiszen, ha jól emlékszem, éppen a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban utaltam arra, hogy az úgy ahogy van, nem jó, mert nem a miénk. Ami pedig csak lehetőség, azt a törvény szerint nem kell betartani. Miért tenné tehát bárki is jószántából? Éppen ezért a kérdés nem az, hogy ki mindenki beszéli a szlovák nyelvet az említett városokban, hanem az, hogy szülőföldünkön jogunk van-e anyanyelvünk használatára. Mivel a válasz erre, az egyértelmű igen, ezért jogosan követeljük, hogy a város, és községnevek, a közintézmények megnevezései, autóbusz és vonatállomások, utcák, és informáló táblák, emlékművek, emléképületek, üzletek, turistatáblák, vendéglők és étlapok, kitöltendő űrlapok, egyszóval minden, legyen magyarul is feltüntetve és kiadva. Továbbá szülőföldünkön beszélhessünk anyanyelvünkön minden megszorítás nélkül, még a hivatalokban is.
Mészáros László, Felvidék.ma