Alulírott csatlakozni kívánok a Batta György, Magyar Örökség díjjal kitüntetett felvidéki magyar költő (jó barátom) által kezdeményezett háborús bűnösök virtuális mozgalmához. Döntésem indoklásaként azt kívánom felhozni, hogy:
– teszem azt azon magyar emberek tiszteletére akiket a benesi dekrétumok következtében kollektíve háborús bűnössé nyilvánítva, megfosztottak állampolgárságuktól, vagyonuktól és emberi jogaiktól,
– akiket a háború befejeztének másnapján hurcoltak koncentrációs táborokba,
– akik számára rendeletben írták elő, hogy háborús bűnösként M betűt kell a ruhájukra varrva viselniük,
– teszem ezt nagyapám emlékének tiszteletére, akit Magyar Pártbeli tagságáért háborús bűnösként elítélve hónapokig tartó kényszermunkára hurcoltak, s fogva tartásának idejét, gúny és megvetés közepette, követ fejtve kellett letöltenie,
– teszem apám nemzedékének tiszteletére, akiknek magyarként, háborús bűnössé nyilvánításuk miatt még a kommunista republikában is büntető században kellett letölteniük két éves katonai szolgálatukat,
– teszem anyám nemzedéke tiszteletére, akiket gyermekként, háborús bűnössé nyilvánításuk után fosztottak meg attól a joguktól, hogy az iskolában édesanyjuk nyelvén sajátíthassák el az írás és olvasás tudományát,
– teszem a nyilvános helyen magyar nyelvhasználat miatt elkapott, elhurcolt, megvert, kopaszra nyírt és más módon megalázott háborús bűnös magyarok iránti tiszteletből,
– teszem, fejet hajtva azon hős felvidéki diákok előtt, akik háborús bűnösként, életüket kockáztatva szöktek (oda, s vissza) át a határon, hogy magyar iskolában, magyarul tanulhassanak,
– teszem ezt anyai nagyszüleim emlékének tiszteletére, akik háborús bűnössé nyilvánítva alig kerülték el Magyarországra való kényszer-kitelepítésüket, s akiket később, az anyaországban tanuló, s ott váratlanul elhunyt fiúgyermekük temetésére már nem engedtek át a határon, ugyancsak háborús bűnösségükre hivatkozva,
– teszem a háborús bűnösként egy batyuval a határon átkergetett, s mindenüktől megfosztott magyar családok megpróbáltatásaira emlékezve,
– s teszem különösen azon család tiszteletére, amelynek tagjai idős korukra, mindenüket hátra hagyva, az anyaországból mégis visszatértek, hogy szülőfalujuk anyaföldjében nyugodhassanak… legalább haló porukban,
– teszem azon családok tiszteletére, akiket háborús bűnösként fogadtak az anyaországban, s akik ott ezért a kommunista időszakban is osztályidegenek maradtak,
– teszem, XX (és társai) emléke iránti kegyeletből, akit áttelepítése után, felvidéki háborús bűnösként Rákosi pribékjei vertek halálra az Andrássy út 60-ban,
– teszem ezt a háborús bűnösként teherautókra puskatussal felkergetett, majd marhavagonban, télvíz idején csehországi rabszolgapiacokra deportált magyar családok szenvedéseire emlékezve,
– s teszem különösen azon háborús bűnös családok hősiességének tiszteletére, akik onnét megszökve, erdőkben bujkálva, úttalan utakon vergődve, katonák és rendőrkutyák által üldöztetve mégis hazataláltak,
– s teszem a szomszéd falu szlovák családjai iránti tiszteletből, akik nem átallottak háborús bűnös magyar családokat befogadni és rejtegetni, hogy azok elkerüljék a deportálás rémét,
– teszem mindazon felvidéki magyar testvéreim emlékére, akiket háborús bűnössé nyilvánítva fosztottak meg addigi életük minden (anyagi és szellemi) javától, beleértve az őseiktől kapott örökséget is…örökre,
– teszem azon embertársaim tiszteletére, akik tudomást sem szerezhettek róla, hogy háborús bűnössé váltak, mert munka- és hadifogolytáborokban, gulag barakokban sínylődve, háborús frontokról menekülve próbálták menteni életüket. XY emlékére, aki még a dachaui haláltábor lakója volt, amikor idehaza már háborús bűnössé nyilvánították,
– teszem kegyelettel emlékezve mindazokra, akik háborús bűnössé nyilvánítva belehaltak, vagy belerokkantak a reájuk zúduló szenvedésekbe,
– teszem azok iránti szolidaritással, akik háborús bűnösként meghasonult lelkük és derékba tört életük terheit halálukig kellett cipeljék… felmentés nélkül,
– s teszem végül jó Esterházy János emlékének tiszteletére, aki övéivel sorsközösséget vállalva néma bárányként, szelíden viselte háborús bűnösként való elítéltetésének szenvedéseit, s annak minden kínját népéért ajánlotta fel. 1955-ben, Lipótvári börtönében, ítéletének lajstromba szedett okai között azonban még sem tüntették fel, hogy háborús bűnös, még azt sem, hogy fasiszta, ehelyett „vétkei” összefoglalójaként papírra vetve csak annyi szerepelt: „magyar nemzetiségű”…
Mivel a fenti felsorolásban szereplő, s az abból kimaradt számtalan más személy sem felmentést, sem jóvátételt a háborús bűnösség kollektív vádja alól soha nem kapott, megbélyegzettségükkel, kéretlen örökségként, nekünk, ma élő utódoknak is együtt kell élnünk. Aki emlékezik, annak élete nem merül feledésbe. Talán még hálásak is lehetünk azoknak, akik nem engedik feledésbe merülni ezt az őseinktől kapott kényszerörökséget. A máig tartó, (a minapi elnöki nyilatkozatokhoz hasonló) vissza-vissza térő megaláztatásokra („Kegyelmet kaptunk de felmentést nem” (Berényi József beszéde Esterházy János születése 110. évfordulóján a magyar parlamentben.) miként a kassai Esterházy szobrot avatók gyalázkodó provokálására (s az emlékmű gyalázásokra) nem tekinthetünk másként, mint Esterházy János krisztusi sorsvállalásának visszaigazolására. Emlékezzünk csak az Evangélium szavaira: „Nem különb a tanítvány a mesterénél (Mt. 10)”, vagy „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. (Jn. 15)” De mit is mondana erre a mi drága Vértanúnk? Bizonyára vigasztaló szavakat szólna, valami ehhez hasonlót: „Ne féljetek az emberektől…Ha szerettek Engem, akkor elviselitek azt, amiben Érettem részesültök.” S bizonyára azt kérné, hozzá hasonlóan mi is fohászkodjunk ellenségeinkért, s azt, hogy jobban bízzunk benne, az értünk való közbenjárásában, segíteni akarásában. A földi hatalmaknál bízzuk magunkat jobban az égiekre. .
„Testvéreim, ti tudjátok s egyszer rágalmazóitok és szorongatóitok, a benneteket szabadságotokban megcsonkítók is megtudják majd, hogy aki másokat fogságra visz, annak is fogságra kell vitetnie; és tudjátok azt is, hogy „semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.” (Kulcsár Ferenc: Esterházy János ismeretlen levele).
Molnár Imre
{iarelatednews articleid=”29941″}
