Egy felvidéki magyar faluban kint ül pipázgatva, karikában fújva a füstöt a háza előtti lócáján Józsi bácsi. Az iskolából hazafele arra jövő unokájától csak úgy maga elé morogva mégkérdi: „Hallom, megint választások lesznek oda Pozsonyba, abba a nagy házba…
Remélem, már meggyütt az eszük a magyar politikusainknak is, és most végre valahára együtt indulnak, hiszen olyan kevés már erre fele a mi fajtánk, meg választani is rossz a kettő közül, hiszen egyikük se akar rosszat, csak a jót képzelik el másképp.”
Dehogy lesznek együtt! – válaszol tört magyarsággal a kisunoka, mert tudja papa, „ nem működne a szinergikus effektus“ – ezt mondta a Bugár. Azt mondta? Hát, az meg mi a csuda? – kérdezi újra az öreg. Hát, az olyan, hogy a 6 százalék meg a 6 százalék az nem 12 százalék, sőt, lehet, hogy még 7 se, amennyi kéne – válaszolt felvilágosultan a kisunoka. A rosseb tudja, de nagyon nem jó ez így – nyugtázza az öreg.
Mert az öreg azt látja a faluban, hogy kétszer van már március 15. – egyszer a Csemadok ünnepel az MKP-val, kokárdásan, mint régen, másnap meg a „újhidasok“ kokárda nélkül. Aztán azt is látja a faluban, hogy az egyetlen kocsma nagytermét ketté kellett választani gipszkartonnal, mert nem fértek meg egymás mellett a korsóikkal a megosztott fiatalok, és sok volt a balhé, pedig mind magyarok. Aztán azon is elkeseredett tavaly, hogy a helyi választásokon a magyar jelöltek egymást ütve – vágva kampányoltak, és az lett a nagy és haragos megosztottság eredménye, hogy most nincs magyar képviselő a községházán, a polgármester meg csak töri, zúzza a magyart. Megfogyva bár, de törve is…énekelték március 16-án a hidasok. Aztán azt is látja a lócán ülve az öreg, hogy a feleségek nagy ívben kerülik ki egymást, sőt átmennek a túloldalra, ha meglátnak egy máshova tartozó asszonyságot, akivel pedig együtt játszottak, együtt cseperedtek fel, együtt jártak iskolába, és nagyon jó barátnők voltak, de legutóbb, amikor együtt készítették a fonóban a kalocsai hímzést a menyeknek, nagyon összevesztek a színeken: a piros-fehér még rendben volt, de a zöldet a Bugár-hívő aszonyság minden áron kékre akarta váltani, hogy nehogy szó érje a háza elejét. A falusi focicsapat is azért szűnt meg a faluban, mert amíg az MKP-és támadósor rúgta a gólokat a szlovák faluk vendégcsapatainak, addig a a hidas védelem előzékenyen engedte be a gólokat, sőt még kiabált is hozzá olyat, hogy „dotoho“. Aztán az egyik hazai meccsen úgy összeverekedtek egymással, hogy a vendégcsapat szlovák játékosai még ma is lefordulnak a röhögéstől a székről, ha belegondolnak. A játékvezetők meg érthetetlenül álltak az eset előtt, mert olyan még nem pipáltak, hogy hazai a hazait üsse, erről nem ír a szabályzat. Azóta feloszlott a csapat, a pályát hozzácsatolták a temetőhöz, de mivel nincs a faluban sírásó, mindenki a saját sírját ássa, és az utolsónak kell majd leoltania a pályaszéli fényszórókat… A szüret is egy rossz álom azóta az egyelőre még közös hegyen. Az egyik gazda a másik pártbeli szőlősgazda szomszédot napokig éheztetett, idomított seregélyekkel lepte meg a szüret előtti napon, megkímélve őt a fáradságos munkától. De Isten nem ver bottal, mert a rosszcsont gazda tojótyúkjait különlegesen kiképzett és kiéheztetett komandós rókák lepték meg a következő éjszaka folyamán…
De úgy két hete láss csodát, az öreg elégedetten nyugtázta a lócáján, hogy a falubeliek mosolyogni kezdtek, és még a két legnagyobb ellenség, a két múltkori helyi kampányfőnök is biccentett egymásnak. Ennyire örülnek a kormány bukásának? De hiszen visszajöhet az a Fickó, vagy hogy is hívják, aki annyi keserűséget okozott nekünk! Nem, most az egyszer tévedett. Az emberek annak örültek, abban bíztak, hogy minden rosszban lehet valami jó alapon most majd lesz összefogás, lesz választási koalíció, hiszen a legutóbb is 110 ezer magyar szavazat veszett el a megosztottság következtében.
De tévedniük kellett, és már magyarázkodik is Bugár: „ nem működne a szinergikus effektus“ A rossebbe vele…
Száraz Dénes
{iarelatednews articleid=”30746,30732″}
