Boráros Imre színművész az idén is rendkívül termékeny és sikeres évet zárt. Jelenleg három monodrámát tart műsoron, emellett játszik a Teátrum Színházi Polgári Társulás előadásaiban, illetve önálló estjeivel, valamint Petrécs Anna színművésszel készített műsoraival járja az országot.
Siposhegyi Péter „Hantával sem takar” című Esterházy-monodrámáját 2007-ben mutatta be Komáromban, akkor, amikor még nem volt „kordivat” foglalkozni Esterházyval. Akkor még kevesen „vállalták” Esterházyt, ezek egyike volt Boráros Imre. A darabot az író személyre szólóan Boráros Imrének írta, az író és a színész egymásra találtak a színpadon és az életben egyaránt. Ezt is a siker egyik forrása. Siposhegyi Péter azóta már visszaadta lelkét a Teremtőjének, a darab sikere viszont töretlen, mondanivalója pedig megcáfol minden olyan alaptalan vádat, miszerint a felvidéki magyarság mártírja fasiszta eszméket vallott volna. Boráros komoly színészi eszközeivel, pódiumművészi tapasztalatával, korismeretével formálja meg Esterházy jellemét, vívódásait, lelkivilágát. Tudja, hogy nem a kimondott szavakon van a hangsúly, hanem azok tartalmán. Alakításával azt az Esterházy-képet tárja elénk, amely demonstrálja: politika és erkölcs nem zárja ki, hanem elengedhetetlenül feltételezi egymást. Boráros valóban azt az Esterházyt formálja meg, akinek vallomásaiban, tevékenységében, vértanúságában három vonulat jelenik meg: a pacifizmus, a magyarságszolgálat és a Magyar Szent Korona népeinek testvérisége. A színész ezt ötvözi személyes hangvételű interpretációjával, melynek következtében Boráros és Esterházy eggyé válik a néző előtt.
Az „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért” című Mindszenty József hercegprímásról szóló monodrámát 2010-ben mutatta be, a néhai bíboros halálának 35. évfordulóján. Az előadást nemcsak művelődési házakban, hanem templomokban, illetve az esztergomi Bazilika tövében, szabadtéri színpadon is előadta. Sőt, vendégszerepelt vele Bécsben is, abban a városban, ahol Mindszenty bíboros 1971. szeptember 28-ai önkéntes emigrációba vonulásától egészen haláláig, 1975-ig élt és dolgozott. A darab cselekménye 1948 és 1975 között játszódik Esztergomban, Budapesten (az Andrássy út 60-ban), Püspökszentlászlón és Felsőpetényben, a magyar parlamentben és a budapesti utcán, a budapesti amerikai nagykövetségen, valamint Bécsben és Belgiumban. A hat képben bemutatott egyfelvonásos monodráma felidézi Mindszenty bíboros áldozatvállalását hívei, szeretett Istene és magyar hazája iránt, tükrözve azt a hangulatot, amelyben a magyar bíborosnak helyt kellett állnia, amikor igaztalan vádakkal elítélték, majd pedig az 1956-os forradalom után az amerikai nagykövetségen kapva menedéket próbálta igazgatni magyar egyházát, illetve a magyar emigrációban gondozta az ottani hívek lelki világát. Ezekre az értékekre épített Boráros Imre, amikor színre vitte Mindszenty életét.
A Széchenyiről szóló monodrámát „Magyar Evangélium” címmel pedig az idén szeptemberben mutatta be, a legnagyobb magyar születésének 220. évfordulója tiszteletére. Boráros az elmúlt évtizedek alakításaihoz hasonlóan ismét felejthetetlen színészi teljesítményt nyújtott, felsorakoztatva komoly művészi értékeit, megmutatva tökéletes szövegtudását, a monodráma műfajának valamennyi csínját-bínját ismerve, kamatoztatva, színpadra állítva azt a Széchenyi Istvánt, akinek belső vívódásait, életét végigkíséri a szüntelen aggodalom magyar nemzete sorsáért. Boráros Széchenyije azonban nemcsak aggódik, nemcsak küzd a helyzetek adta politikai, társadalmi és gazdasági ellenszéllel, hanem hatékonyan dolgozik, épít, szervez, hangyamunkát végez, megküzdve a leglehetetlenebb szituációkkal. Így születnek meg előttünk a színpadon a magyar reformkor legnagyobb elképzelései, eredményei. Látjuk Széchenyit Kossuthtal vitázni, tapasztaljuk azt az örömet, amit az 1848. március-áprilisi események váltottak ki lelkivilágában, illetve ahogy Kossuth és Batthyány szerepének „veszélyeire” figyelmeztet. Látjuk, ahogy erős idegösszeomlást kap, végül a döblingi elmegyógyintézetben köt ki, ahol később kigyógyul az idegösszeomlásból, titkos sajtóközpontot hoz létre, felségsértő könyveket ír, a nemzetközi közvélemény előtt ostorozza az osztrák birodalmat, Bach belügyminisztert és magát Ferenc József császárt. E tevékenysége miatt veszélyessé válik a bécsi udvar számára, ezért drasztikus házkutatást hajtanak végre nála, majd politikai gyilkosság áldozata lesz. Boráros Széchenyi grófja attól is hiteles, hogy a legnagyobb magyar egyéniségének tökéletes ábrázolása mellett beleszőtte játékába saját egyéniségét, mondanivalóját és üzenetét a ma embere számára. Így született meg az a katarzis, amely a Széchenyi-ábrázolás elmaradhatatlan tartozéka, eredménye. Tekintettel arra, hogy Széchenyi középiskolás tananyag is, jó volt tapasztalni a középiskolás korosztály kíváncsi érdeklődését és viselkedését Boráros Széchenyi-előadásain például Nagymegyeren, Ógyallán, Bősön, Komáromban és máshol. A Széchenyi-darab tehát értő fülekre talált, nemcsak az idősebb nemzedék tagjai részéről. A közelmúltban a tengerentúlra is meghívást kapott a két utóbbi monodráma.
Boráros mindhárom előadással rendszeresen és nagy sikerrel, álló vastaps kíséretében vendégszerepel a Kárpát-medence magyarlakta vidékein, így a Felvidéken is. Ez azért (is) egyedi teljesítménynek számít, mert a monodráma műfaja a közönség és a művész számára egyaránt különösen nehéz műfaj. Szövegértés, szövegértelmezés, előadásmód, interpretáció, művészi megvalósítás, szövegmennyiség szempontjából egyaránt rendkívül igényes ez a műfaj, ezért fokozottabban magas színvonalú művészi megvalósítást igényel. Ez nemcsak az interpretáció és a mondanivaló hiteles tolmácsolásának szintjén sikerült Borárosnak, hanem oly módon is, hogy sem műfajilag, sem szellemileg nem hagyta magát beskatulyázni. Mindhárom esetben egyfelvonásos színműről van szó, zenei betétekkel, a megvalósítás, a művészi eszközök megválogatása és alkalmazása mégis mindhárom esetben más. Ez az egyik legfontosabb erénye Borárosnak. Nem véletlen tehát, hogy az Esterházy-előadás az elmúlt négy év alatt több mint 70 előadást ért meg, a Mindszenty-darab másfél év alatt 25, a Széchenyi-monodrámából pedig három hónap alatt 8 előadást tartott. Nem beszélve arról, hogy a jövő évre már most számos meghívást kapott mindhárom darabbal.
Boráros Imre művészi teljesítménye, sokoldalúsága, színpadi személyábrázolása, hitelessége és munkabírása, valamint rendszeres pódiumművészeti tevékenysége egyértelműen bizonyítja, hogy belőle a felvidéki magyar színjátszás egyik legnagyobb tehetsége bontakozott ki, aki korát meghazudtoló módon tartja meg előadásait. Komoly művészi értékekkel rendelkezik. Biztos mesterségbeli tudással megformált szerepeivel impozáns, kiemelkedő teljesítményt nyújt. A szerep átélésének intenzitásával Boráros művésszé lett színész. Ő sohasem állt és áll a szerző és a közönség között, hanem azt a hatást kelti, hogy maga a szerep elevenül meg a szemünk láttán. Boráros az egyéniségével hat a színészetben és az előadó-művészetben egyaránt. Mindig azt mondja el és azt képviseli, amit a szerep csal ki belőle: egész embert. Ezt úgy éri el, hogy bár az adott szerepben mindig őt látjuk a színpadon, mégsem látjuk ugyanazt. Boráros mindig ezt a célt keresi, amikor művészetté alakítja a színészetet.
Erénye: tisztelet és alázat az egyetemes magyar színházművészet és előadóművészet ügye iránt. S hogy ki vagy mi nevelte Borárost Borárossá? Tanítómestere volt veleszületett zsenialitása és tehetsége, szorgalma, a művészet iránti szeretete és a magyarságba vetett hite.
TARICS PÉTER. Felvidek.ma
{iarelatednews articleid=”18870, 30440, 30487″}
