A nulladik előadás: gnothi szeauton! – A kassai Thália Színház utolsó bemutatójára készül május 25-én ebben a színházi évadban. Ebből az alkalomból a Thália Kaféban sajtótájékoztatót tartottak.
A görög jelmondat annyit tesz: ismerd meg önmagadat. Ez az ókori delphoi jósda felirata volt. Ha valaki ugyanis ismerte önmagát, akkor tisztában volt jellemével, mely sorsát irányította-alakította, így ennek a tudásnak a birtokában, megismerhette jövőjét. Az előadás is ezt a célt szolgálja. Közösségi szinten ugyanúgy, mint egyénin egyaránt. Legalábbis ezt a felismerést szűrhette le az ember a sajtótájékoztatón. Ennek most az a bája, hogy az újságírók a darabot nem ismerik, a rendező és dramaturg, a színészekkel együtt már megküzdöttek vele, s így esetleg már unják is egy kicsit. Nekünk kellene kérdéseket föltennünk pontos ismeretek hiányában. Ez az ő ideiglenes előnyük velünk szemben.
Az évad utolsó bemutatója Bengt Ahlfors: Színházkomédia c. darabja. A szerző finnországi svéd és darabja arról szól, mi történik a színfalak mögött egy vidéki színházban. A fiatal, kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. Egy bármikori színházi világ mindennapjai közé csöppen a néző. A társulat művészeti vezetője kompromisszumok és agyafúrt szervezőmunkával valósítja meg művészi elképzeléseit, miközben tekintettel kell lennie a szponzorok, a közönség, az író, a társulat igényeire, ízlésére és lehetőségeire. A társulatban, mint egy mikrotársadalomban a taposómalomban őrlődik a szokásos szakmai és magánélet. A Shakespear-i közhely szerint, „…..Színház az egész világ,/ és színész benne minden férfi és nő:/ fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár/ életében”. A darab tehát a színház világáról és egyben rólunk szól. Így nyilván vitriolos és nevettető, szellemes és könnyeden nehéz lesz. Reméljük, elgondolkodtat is, mert ha a néző nem más emberként kel föl a székéről, mint amilyenként oda beült, akkor megrabolták életét néhány órával és még meg is kopasztották.
A sajtótájékoztató négy témakörrel foglalkozott. A színház felújításával, anyagi helyzetével, a bemutatóval és a házi szerzők hiányával.
Czajlik József igazgató közölte, a felújítás az eredeti elképzelés szerint októberig tartott volna, ám számára ismeretlen okoknál fogva egészen márciusig fog elhúzódni. De örülnek, hogy a színházterem végre rendben lesz.
A finnországi svéd kisebbségi szerző a darabot 1983-ban írta. Ahlfors egy személyben rendező, zeneszerző és író. Darabja bejárta a világot. Magyarországon és Szlovákiában is bemutatták. Békéscsabán máig játsszák. Márton András fordította magyarra és a Kamaraszínházban mutatták be, amely azóta megszűnt. Az igazgató reméli, lesz folytatás és nem erre a sorsra jutnak. A helyzet egyáltalán nem vicces, mert nemrég kikapcsolták az áramot és kifizetetlen számlák garmadája áll az asztalán. Elsőként a hőszolgáltató vállalatnak fizetendő számlát kell kiegyenlíteni. Várják a magyarországi támogatást, mely megmenti őket. Közölte a számokat is, hogy világosan láthassuk a színház anyagi helyzetét. A Thália a kerülettől évi 440 ezer €-t kap évente. A bérekre, járulékokra és elvonásokra évi 470 ezret költenek. Csak ez mínusz 30 ezret „termel”. Bevételeik évente 110.000 euróra rúgnak, ami a legjobbnak minősül. De a szélmalomharc végtelen. Ha a többi bevételt, a dotációkat, szponzorálást is figyelembe veszik, összességében 50.000 € a hiány. Ez nem egy oly nagy összeg, de ennek biztosítása nélkül a színház meghal.
A darab azért aktuális, mert megmutathatják saját helyzetüket. Rendezőként ez az első rendezése és még igazgató is, így ez a nulladik előadás. Alapkérdés, honnan lehet elindulni. Ám sokkal fontosabb, kikkel! Akikre számít, ott ültek körülötte.
A színdarab egy próbafolyamatról szól. Kis térben a kapcsolatrendszerek hamarább felszínre kerülnek. Sok az áthallás a valósággal, ami tréfás helyzeteket szült a próbák során. „Úgy érzem magam, mint a darabbeli sajtótájékoztatón.” – mondta mosolyogva Czajlik.
A darabot aktualizálták. „Fontosnak tartom, honoráljuk azt, ami csak belőlünk fakadhat, a kassai valóságból.” Kell a kassai specifikum, amikor is önmagukra mutogatnak. Hogy ez miből áll, nem kívánta elárulni. Ez meglepetés.
Ez egy teljes mértékben klasszikus komédia. Forgács Miklós dramaturggal két női szerepet felváltva játszatják. Ez nem azt jelenti, mint a kettős szereposztás, hanem azt, hogy minden előadáson két-két színész játssza fölváltva a szerepeket. Ez egyfajta párhuzamos jelenlétet jelent. A valóság két oldalának fölmutatását rejti magában. Hogy ez majd mennyire sikerül, az előadások fogják megmutatni. „Ez számomra nagyon izgalmas. Sok inspirációt hozott.” – mondta a rendező.
Amint kiderült az újságírói kérdések nyomán, ez a részleges és szinkron kettős szereposztás, valamifajta bigámia, amit a többi szereplőnek is meg kellett szoknia. Viszont nem került sor a férfiszerepek megosztására. De utánagondolva már csak azért sem lett volna ez tanácsos, mert így a többi szereplő viszonylatában csak egyfajta skizofrénia nyilvánulhat meg. De további „osztódásnál” már a duplájára nőtt volna a lehetőségek száma, ami nyilván dramaturgiai-rendezői zavarokat okozhatott volna. Hogy most a nézők megőrjítéséről ne is elmélkedjünk. Persze, az ember fejében az a gondolat is befészkelte magát, hogy a nők annyira komplikáltak, hogy egy szereplő nem tudja teljességében ezt a feminin bonyolultságot fölmutatni. Ebben a gondolatban az a szép, hogy kimondatlanul is azt föltételezi rosszmájúan, egy kassai színésznő sem tudja a női nem összetettségét teljes totalitásában fölmutatni. Ez további játékos feltételezéseket enged meg, de térjünk vissza inkább a sajtótájékoztatóra, nehogy férfisovinizmussal vádoljanak meg minket.
Lax Judit Matildét, a rendezőnőt, művészeti vezetőt és teljhatalmú diktátort alakítja. Ő „IttVANhelyed” ösztöndíjas. A Felvidéken számos végzett, ám állástalan színész él. Ezeknek ilyen alapítványok segítségével nyújthatnak támogatást. Jelenleg és a közeljövőben a Tháliának nem áll módjában, hogy újabb fiatalokat vegyen föl. A végzős növendékeket nagyon kevés magyar kulturális intézmény tudja befogadni. Ez a valódi humán erőforrás-pazarlás! Két nyelv ismerete mellett sem tudják itthon kamatoztatni tehetségüket. Pedig világlátásuk fontos, szívesen befogadnák azt, amit magukkal hoznak.
Zsámbékon, a Műemlék Rakétabázis nyári előadásai is lehetőséget nyújtanak az ilyen színészek bemutatkozásához. A helyszín különleges, mert a volt katonai légvédelmi bázis silóiban zajlanak az előadások. Egy év alatt sikerült kijárni az ösztöndíj-programot. A pénz már úton van.
Forgács Miklós dramaturg számára az a fontos, hogy a darab lehetőséget nyújt szórakoztató módon személyes témákat is megfogalmazni. Hosszas keresgélés után találtak rá a darabra, melyre emlékeztek diákéveikből, amikor a 90-es években sikerrel játszották. Ez egy jól megcsinált komédia, melynek vannak bohózati részei. Egy társulat mindennapjairól pontos látleletet nyújt. A vágyak színháza keveredik a lehetőségek spektákulumával. A produkció három síkon zajlik. Egy finnországi svéd színházról van szó, de egy valós szlovákiai magyar teátrumról is és végül az egyetemes színházi lét paradox helyzeteiről. A néző láthatja, mi történik a próbák alatt, annak milyen fázisai vannak. Úgy tűnik, mintha a szerzőt a magánélet jobban érdekelné a kelleténél, de a kettő szétválaszthatatlan. Így megjelenik egyformán a szakmai és személyes sík.
Az elején úgy tűnt, a darab önmagában nem áll meg, tágítani kell. Absztraktabb képekké, művésziebbé kell tenni. Azonban fokozatosan kiderült, ez a látszólag léha és könnyed darab annyira pontos és „mellesleg” annyira jól játszható, színészileg rugalmas helyzeteket teremt, így végül nincs szükség külsődleges megsegítésre. Egy vonatkozásban azonban kivételt tettek, mert fölhasználták Tóth László: A színész c. bölcseleti költeményét. Az előadás mottója a vers egyik részlete: „színész voltam, színész vagyok, játszom.” A színészparadoxon, ha nincs karbantartva, nincs egyensúlyban, tudja ugyan mit játszik, de nem tudja ki játssza! Elkerülhetetlen a fölszólítás: Ismerd meg önmagad!
Czajlik ehhez hozzáfűzte, Tóth Lászlónak sikerült a magyar szerzők közül egyedülállóan megfogalmaznia a színészi paradoxont. Esterházy Péter megfogalmazásában: Aki jelen van és aki nincs jelen. A vers azonban olyan sűrítmény, mely azt írja le, amit csak egy színész képes meghatározni. Nem hiába volt dramaturgja a révkomáromi Jókai Színháznak.
A próbák során az a váratlan jelenség következett be, hogy amit elkezdtek, a valóságban folytatódott. Ez a humor forrása lett. Persze, ezt majd a nézők nem élvezhetik.
Forgács szerint, ebben a költeményben benne van a színész minden őrülete, könnyedsége, kínlódása, hisztériája, keresése, sikertelensége, értelme és a színész iránti rajongás és szeretet. Mindez átlengi az előadást.
Madarász Máté Bengtet, a debütáló drámaírót, decens alkoholista írót alakítja. A szerepre otthon kellett ráhangolódnia. Az apró poénokat szereti, a jellemkomikumot, de az nem mindig hatásos. Viszont nem jó, ha úgy áll színpadon, mint fa a mezőn.
Ifj. Havasi Péter Oscart, a mindentudó ügyelőt, vagyis egy tudálékos öregembert alakít. Ez tudatos döntés volt, hogy fiatalok játsszák az összes szerepet. Megérzése szerint, nincs megelégedve játékával, egyelőre még nem érzi az ízét.
Pert, a meg nem értett művészt Nádasdi Péter állítja színpadra. A szereppel nem volt semmi problémája. Örül a szerepnek, mert kiélheti magát benne.
Petrik Szilárd Harryt, a nagyon-nagyon megértett művészt és egyben csajozó sztárt formálja meg. Számára két napig volt furcsa a női partnerek kettőssége. De megszokta, ahogy a bigámiát is meg lehet. Viszont rég érezte magát ilyen jól, így számos gondját ez elfedi. Másfajta kettőség is mindenképp megjelenik. Az életben is egy szerepet játszunk.
Janssonnét, a háziasszonyt, aki műkedvelő önkéntes súgó Nagy Kornélia kelti életre. Betéved a színházba és ott ragad. Ő örült ennek a szerepnek, mert Beke Sándor úgy vette föl, hogy Hamlattet fogja súgni. Minden színésznek ki kellene próbálnia a technikusok és súgó munkáját. Egészen másképp reagál ilyen tapasztalat után a művész a kisegítő személyzetre.
A Lották színésznői és súgói: Szabadi Emőke és Szoták Andrea ugyanúgy osztoznak ezen a szerepen, mint Rák Viktória és Varga Lívia Linda Molin, „díva, primadonna, szexisten” szerepén. Náluk föllépett az iker-effektus is. Ha viszont elbizonytalanodtak, akkor volt kire támaszkodniuk. Több dimenziót lehet kibontani egy figurából ily módon, akár egy filmben. Ez egy jó iskola. Varga Lívia szerint, az elején furcsa helyzet volt. Ráhangolódni kell. Ők nem ellenpólusok, de egységben vannak, összhangban konkurálnak egymásnak. Rák Viktória félt az elején a primadonna és szexisten jelzőktől. Ez addig zavarta, míg meg nem értette, együtt egyek. Ez megnyugtatta. Más vonatkozásban akár a dr. Jekyll és Hyde is megjelenhet.
Gadus Erikának a díszletek és jelmezeket szinte a semmiből kellett előteremtenie. Csak létező kosztümöket használhattak. A kassai Állami Színház segített nekik.
Szoták Andrea szerint az volt az izgalmas, hogy sokkal jobban sikerült együttműködni. Ez az személyiségépítés a javából.
S ezen a ponton még egy gond került napfényre. Nincs helyi, a Felvidéken szocializálódott fiatal írói tehetség, aki házi szerzője lehetne a társulatnak. Magyarországon, illetve Budapesten vannak ilyenek, de azok nem képesek belülről átélni és szavakba önteni a mi létélményeinket. Itt kellene kinevelni a szerzőket. Bár az elmúlt húsz évben történt kísérlet a dokumentarista színház megteremtésére.
A koreográfia Kántor Katalin munkája, a zenét Lakatos Róbert válogatta. Rendezőasszisztens Flórián Róbert Szabolcs.
Mivel az előadást most csakis a Márai Stúdiószínpadon lehet előadni, kettős bemutató lesz. Az elsőn a bérletesek vesznek részt, a másodikon a meghívott vendégek és közönség. A kettőség úgy látszik tovább kísért.
A közönség számoljon nagyjából egy háromórás szellemes vidámságra, beleértve a szünetet is.
Kíváncsian várjuk a produkciót és drukkolunk, váljon maradandó emlékünkké! Csütörtök este, május 25-én 19 óra után sok mindenre fény derül amikor a függöny fölgördül!
Balassa Zoltán
