Korábban ritkán történt meg az, ami az elmúlt hetekben: Németország gyors egymásutánban kétszer is elvesztette a csatát.
A labdarúgó EB elődöntőjében nem bírtak az olaszokkal, majd a legutóbbi EU-csúcson ugyancsak meglepetésszerűen alulmaradt a német álláspont a francia- olasz-spanyol tengellyel szemben. Ám csupán látszólag, első ránézésre. Kiderült ugyan, hogy a közös eurokötvények francia javaslata elfogadhatatlan azon országok számára, akik kockázati felár nélkül tudják elhelyezni állakötvényeiket a pénzpiacokon, ám a csúcson elérték, hogy az euró állandó stabilitási mechanizmusa (ESM) a garanciák mellet közvetlen hitelt nyújthat a mediterrán országoknak, esetenként garanciák nélkül. Azóta Finnország és Hollandia egyenesen kijelentették, hogy inkább kilépnek az euróövezetből, mintsem az ESM (melynek részvényesei) valós garanciák nélkül nyújtson hitelt a bajba jutott országoknak. Németország szívéből szóltak…. Döntöttek továbbá arról, hogy az államkasszát megkerülve, a bajba jutott bankokat közvetlenül is megsegítheti az ESM és létrehozták a közös európai bankfelügyeletet. E döntések a bankunió felé vezető út határozott lépéseinek tekinthetők. A bankunió egyáltalán nem felel meg térségünk országai, így Szlovákia érdekeinek sem, mert alapvetően az anyabankokat szolgálja. Térségünket a külföldi anyabankok leánybankjai uralják, amelyek a bankunió beveztését követően kiszolgáltatokká válnak az anyabankjaik irányában. A máig egészséges leánybankokat forráshiányba taszítva a bankunió ágynak döntheti. A bankunió hátterében más okok mellett a bankbetétek elvándorlásának megakadályozása áll a mediterrán övezet bankjaiból északra.
Közben mindenki türelmetlenül várja a német alkotmánybíróság döntését, amely alapvetően befolyásolja majd az euróövezet további alakulását. Várhatóan szeptember 12-én felülvizsgálja, hogy a német alkotmánnyal összhangban van-e az a törvény, amely Németország részvételét biztosítja az ESM-ben. Ha érvényteleníti azt, akkor nemcsak az ESM bukik meg, hanem az utolsó EU csúcs „vívmányai” is megfeneklenek. Minden bizonnyal ez az euróövezet végének kezdetét jelentené. Alternatívát csupán a kétsebességes pénzügyi unió nyújthat. A döntés fontosságára és sürgősségére utal, hogy J.C.Juncker, az Eurogroup elnöke sürgette a német alkotmánybíráságot, szeptemberig hozza meg döntését. Nemcsak Ciprus esete, ez is azt bizonyítja, hogy zűrzavar uralkodik az unióban – legalábbis, ami a hatásköröket és a legitimitást illeti. A néhány százezer polgár által megválasztott luxemburgi kormányfő (akit nem polgárok választottak meg a formális csoport, az Eurogroup élére) sürgeti a nyolcvanöt milliós Németország hárompólusú hatalomgyakorlásának egyik csúcsát, az alkotmánybíróságot, hogy cselekedjen. Mégha szakmailag helyesen cselekszik is, sántít a lépés legitimitása.
Az új görög kormány napirendre tűzte az állam ingó és ingatlan vagyonának magánosítását. Ezzel egy újabb tabu dőlhet meg, a csőd hivatalos bejelentése előtt állami ingatlanok (akár szigetek, történelmi épületek, vállalatok) tömeges magánosítása kezdőthet el. Ezzel 50 milliárd eurónyi forráshoz kíván jutni a kormány, azonban a görög államadósság mértékét illetően jelentéktelen összegről van szó. A kiárusítással netán újkori gyarmatosítás venné kezdetét? Evés kézben jön meg az étvágy, nemde? A görög kormány megindokolja majd a magánosítás keretének megnövelését az államadósság intenzívebb, gyorsabb lefaragásának szükségszerűségével. Kérdéses, hogy mit szól majd ehhez a görög nép.
Ciprus, az EU soros elnökének köztársasági elnöke mindeközben licitál, nem tudja, hogy országa államháztartásának rendbetételére forduljon-e orosz vagy EU segítségért. Melyikük kínál előnyösebb feltételeket? Hűen bizonyítja ez az unióban uralkodó kaotikus állapotokat. Vajon miben rejlik ma az eurozóna és egyáltalán az unió összetartó ereje? Ennek kapcsán érdekes volt a szlovák kormányfő felvetése, mely szerint Szlovákia csupán akkor nyújt garanciát Ciprus számára, ha az adóparadicsomnak számító ország nyilvánosságra hozza a Cipruson bejegyzett fiókvállalatok tulajdonosainak névjegyzékét. Helyében elegánsabb javaslattal rukkoltam volna elő Brüsszelben: az euróövezet országai csupán akkor nyújtsanak garanciát Ciprusnak, ha vállalkozói környezetét és az adózás jogszabályait az unió többi országában szokványos állapotra módosítja. Világos beszéd lett volna, nem ködösítés. A feltételek megalapozottak, ám Ciprus enélkül is orosz segítségért kiált. Vagy éppen emiatt? Az európai csúcsot követően tehát nem javultak az eurózóna jövőbeni kilátásai, csupán lélegzetvételnyi időhöz jutott az övezet. Sőt, Olaszország hitelképességének besorolását a Moody’s néhány napja két osztályzattal lerontotta, a spanyol államkötvények kockázati felára azóta rekordokat döntött meg. A német alkotmánybíróság döntése végzetes lehet az euróövezet további sorsát illetően. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az európai csúcspolitikusok elkéstek az eurozóna megmentésével. Az utóbbi két évben az EU-csúcs döntései rendre hatástalanná váltak, jobb esetben csupán időhúzásra tellett. Az unió politikusai mintha a kísérlet-tévedés módszert alkalmaznák a hosszú távú gazdaságpolitika határozott, következetes megalapozása helyett. Mintha ugyanaz vezérelné őket, ami az euróövezet létrehozásának folyamán: a megfontolt szakmai döntések helyett kockázatos, instabilitást okozó politikai döntéseket hoznak.
Farkas Iván, Felvidék.ma
