A Zrno c. hetilap idei 9. számában jelent meg Jozef Martinický (1955) pozsonyi publicista, építész összefoglalója Róbert Bezák nagyszombati érsek leváltásáról, az események összefüggéseiről, amelyet most magyar nyelven olvasóinkkal is megosztunk:
Bezák érsek 2012. júniusi leváltása óta 2013 januárjáig a szlovák egyház több nyílt levelet kapott a tagjaitól, több aláírás gyűjtési akciót és hasonló kezdeményezést élt meg, mint az elmúlt 22 szabad év alatt összesen. Mindez azonban nem az ellenség műve volt, hanem annak a következménye, hogy az egyházban valami tényleg nincs rendben. Vannak, akik megpróbálják azt a benyomást kelteni, mintha a modern hívőknek és papoknak a püspökökkel vagy az „egyházi vezetésével” való szembenállásáról lenne szó, ami megint csak nem igaz. Bár nagyban elősegíti ezt a véleményt azoknak a hozzáállása, akik minden másfajta véleménynyilvánítást, kérdést vagy ne adj Isten, kritikát, az egyházzal és a pápával szembeni engedetlenségnek és hűtlenségnek kiáltanak ki.
A közelmúlt tanúsága
Annak az elképzelésnek a tévességét, miszerint azok, akik a nyilvánosság előtt bírálóan nyilvánulnak meg, az egyház ellen cselekszenek, bizonyítja a totalista közelmúlt. A vallási zarándoklatokat nem számítva a kommunista „normalizáció” 20 éve alatt a szabad csehszlovák egyházért megvalósított négy jelentősebb nyilvános akció közül három a világiak kezdeményezése volt, és a negyedikből is jelentős mértékben kivették a részüket. Az elsőt közülük, a Charta 77-et különböző vallású és meggyőződésű emberek indították, akiket a polgári szabadság, a felelősség, a kulturáltság és élet eszméi kötöttek össze. Több ízben a kommunisták által üldözött keresztények mellett is kiálltak, és dokumentumokat tettek közzé az egyház üldöztetéséről is. A másik kezdeményezés, a szabad egyházért és a hívő polgárok jogainak tiszteletben-tartásáért indított aláírásgyűjtési akció volt, amelyet a szintén világi Augustín Navrátil kezdeményezett. Egyfajta válaszlépésnek is tekinthető ez a kommunista vezetők Tomášek érseknek odavetett gőgös szavaira, hogy senki sem áll mögöttük. Több mint 600 000 ezer ember írta alá a petíciót. A harmadik, a szent Cirill és Metód évfordulójára szervezett ünnepségen volt Velehradban, ahol 1985-ben kifütyülték a kommunista minisztert, amikor az ünnepséget a totalista rendszer propagandájára akarta felhasználni. A negyedik, amely közvetlenül megelőzte 1989 novemberét, a rendszer bukását, a pozsonyi gyertyás felvonulás volt.
Mindebből látni, hogy azokban az időkben, amikor a „hivatalos” egyház a totalista rendszer korlátozásait és üldöztetéseit szenvedte, amellyel egynémely prelátusa is együttműködött, több világi ténykedett, olykor az elüldözött papokkal együttműködve, a szigorú büntetések veszélye mellett az egyházért. Az én szövegeim, a mi támogatásunk R. Bezáknak, a leváltását firtató kérdések, de az egyházon belüli egynémely helytelen ténynek a bírálata is az igazságért, a keresztény értékekért, a közönséges jóért való törekvésből erednek, mint ahogyan abból eredt az említett kommunizmus alatti aktivitásokon való részvételünk is.
Anticharta
A kommunisták keményen elfojtottak minden független művelődésre tett kísérletet, természetvédő tevékenységet, vagy vallási tevékenységet. Büntettek minden rendszert ért bírálatot és annak képviselőjét. A jóhiszeműen tett és igaz figyelmeztetéseket is, amelyek a vezető tisztségviselők konkrét hiányosságaira vagy rossz döntéseire mutatták rá, az állam és a „dolgozó nép” elleni ellenséges cselekedetként állították be. Amikor a szakadárok megjelentették az emberi jogok megsértését és a rendszer egyéb súlyos hibáit bíráló Charta 77-et, a kommunisták rögtön a dolgozók összefogásáért, egységéért kiáltottak a „hajótöröttek és a betolakodók” ellen. A rendszert dicsérő és a Charta 77 szerzőit a szocializmus ellenségeinek és az imperializmus szolgáinak kikiáltó „Antichartát” parancsra az üzemi gyűléseken sok olyan ember is aláírta vagy megszavazta, aki nem is olvasta a dokumentumot, amely ellen az aláírásával harcolt. Volt, aki a karrierje érdekében tette, más meg mert félt megtagadni az aláírását. ´89 novembere után ilyen fokú állammal való azonosulást főleg Mečiar nemzeti-kommunista koalíciójának idején értünk meg, amely szintén Szlovákia elleni ellenséges cselekedetnek kiáltott ki minden bírálatot. Nagyon szomorú, hogy ez a hozzáállás jellemző az egyházra is a kritikus véleményekre és a kérdésekre adott válaszként. Ezt érezzük Bezák érsek leváltásának ügyében is, de nem csak abban.
Ha Bezák mellett, akkor az egyház ellen?
Robert Bezák is követett el hibákat. Máig nem ismeretes azonban egyetlen sem ezek közül, amely megfelelő okot szolgáltatott volna a leváltására. Néhány őt támogató kezdeményezés talán nem megfelelő formában zajlott, olyan emberek is részt vettek benne, akiket eddig egyetlen püspök sem érdekelt, és csak az egyházzal szembeni ellenszenvük kifejezésére használták ki az egész ügyet. De nem ez volt a többség, és ez nem jelenti azt, hogy a leváltás indokait kereső valamennyi szándék vagy néhány egyházi ténnyel való elégedetlenség kifejezése az egyház elleni támadás lenne. A Szlovák Püspökkari Konferencia megnyilvánulása és reakciói az ügyre nem voltak jók, de ez nem azt bizonyítja, hogy a Püspökkari Konferencia, vagy annak elnöke R. Bezák leváltásának kezdeményezője lett volna.
A „Bezák-ügyről” szóló, de egyéb vitákban is gyakran feledésbe merül, hogy a hívők és a papok, de talán a püspökök között is létezik a csendes többség, amely ezekhez a témákhoz különböző okoknál fogva nem nyilvánít véleményt. Ugyanúgy, ahogy némely politikust zavarnak a polgári aktivitások, néhány lelkipásztor is azokkal a hívőkkel a legelégedettebb, akik látogatják a miséket, kellő tisztelettel viszonyulnak a tisztelendő úrhoz, és semmi mással nem foglalkoznak. XVI. Benedek azonban 2001-ben ezt mondta: „…azok, akik nem ismerik Istent, és az Istent érintő kérdések miatt nem találnak békét; azok, akik a bűneink miatt szenvednek és tiszta szívre vágynak, közelebb vannak Isten királyságához, mint a „rutinos” hívők, akik az egyházat már csak egyfajta intézménynek tekintik, a hit mindennemű jele nélkül a szívükben.” „Az egyházat ért kár nem annak üldözőitől ered, hanem a langyos keresztények oldaláról.”
Az egyház összetartozásra való felhívás
Válaszuk a Bezák érsek leváltásának több hónapja tartó ügyére létrejött Az egyház összetartozására való felhívás Szlovákiában. A tartalmának nagy részével egyetértek. A sajtó valóban sok mindenben eltúlzott képet fest az egyházról, és Robert Bezák nem az egyedüli jó vagy haladó püspök a többi megcsontosodottal szemben. Egyetértek azzal, amit a Felhívás a II. Vatikáni Zsinatról és az összetartozás szükségességéről ír. Tartalmaz azonban pár olyan mondatot, amelyek miatt nem tudom aláírni. Sok hívő képtelen ebben a helyzetben jól tájékozódni. „A kétségek keltését a hívők szívében” nem R. Bezák kezdte, még csak nem is azok, akik leváltásának okait firtatták, hanem a jó hírnévnek örvendő püspök meglepetésszerű leváltása és az ügy szerencsétlen magyarázgatása az egyházi főméltóságok részéről. A Felhívás utolsó mondata együttérzést fejezi ki Mons Bezákkal, akinek „kellő alázattal és érettséggel kell a Szentatya döntését fogadnia és tiszteletben kell tartania egyházának belső jellegét.” Bezák a Szentatya döntését elfogadta, az érettség pedig az igazság és az igazságosság fontos kérdéseire való válaszkeresésben is megnyilvánul. A Szlovák Püspökkari Konferencia úgy is kifejezhetné az együttérzését, hogy megcáfol például néhány nyilvánvalóan hamis vádat Bezák címére.
És az egyház belső jellege a lelkipásztorok és a hívők közti tárgyilagos és nyílt párbeszédről is szól. Az összetartozásra való felhívásról elmélkedve PhDr. J. Vittek azt írja (2013.1.8), hogy „nem egyedi leváltásról van szó, XVI. Benedek pápasága alatt több mint 70 püspököt váltottak le”. Ez az állítás félrevezető módon pontatlan. Némelyek közülük ugyanis a hajlott korukra való tekintettel mondtak le. És szinte egyiküket sem váltották le bárminemű ismert ok nélkül alíg hároméves hivatali működésüket követően. Ebben Bezák esete egyedülálló.
Levél az érsekhez – egyetértek, ezért nem írom alá
A realista szocializmus szabálya a következőképpen hangzott: „Ne gondolkozz. Ha gondolkozol, ne beszélj. Ha beszélsz, ne írj. Ha írsz, akkor ne írd alá. És ha gondolkodsz, beszélsz, írsz és aláírsz, akkor ne csodálkozz…” Ez jutott az eszembe, amikor idén januárban 6 napig gyűjtötték a Zvolenský érseknek írt levélre az aláírásokat, amelyben azt kritizáltuk, hogy egy írása jelent meg a Smer-SD párt propagációs kiadványában. Voltal olyan ismerősök ismerősei, akik felajánlották, hogy aláírják a levelet, vagy a felől érdeklődtek, hogy hol írhatnák alá. Többen azonban miután elolvasták, azt mondták, hogy a levél jó, egyet is értenek a tartalmával, de nem írják alá. Néhány pap meg világiak is, akik valamilyen módon az egyháznak dolgoznak. Attól tartottak, hogy elveszítik a munkájukat, vagy a megrendeléseiket. Tudták, hogy a közelmúltban jártak már így többen is, akik az egyház terén bíráló hangnemben nyilatkoztak meg valamilyen ügyben, vagy szakemberként javaslatot tettek a meglévő rendszer javító szándékú radikális változtatására. Ugyan nem szabályszerű, de a nagyszombati püspökségben Bezák leváltása óta az elbocsátás nem kivételes eset.
A levelet a 76 aláírással január 16-án adtuk le az érseki hivatalban. Két nap múlva a Postoy.sk honlapon (2013. 1. 18.) és a Zrno (Mag) keresztény hetilapban is közzétettük, amely a szöveg kapcsán megjegyezte, hogy szívesen lehozná mons. Zvolenský reakcióját is. Mivel mind a mai napig válasz vagy hivatalos állásfoglalás nem érkezett a levélre, fontosnak tartom azonban legalább azokra a megjegyzésekre vagy kifogásokra válaszolni, amelyeket a témával kapcsolatos beszélgetések során kaptam.
Zvolenský és Bezák
Ezt a levelet két kérdés hozta összefüggésbe a Bezák-üggyel. Bezák részt vett a Pohoda fesztiválon, mons. Zvolenskýnek meg egy helyi kiadványban jelent meg az írása. A különbség azonban alapvető. A Pohoda politikamentes és eszmeileg semleges zenei-kulturális fesztivál, a „Pozsonyi SMER” meg egy politikai párt reklámkiadványa. Ezért az olvasók többsége a Püspökkari Konferencia elnökének ebben megjelent írását úgy értelmezi, mint annak a pártnak a támogatását, amely nagyrészt az egyház tanítása, értékei és követelményei ellen cselekszik.
A második kérdés az volt, hogy akkor is megírtuk volna-e ezt a levelet, ha nem lett volna Bezák-ügy. A válaszom: igen. Nem írtuk volna meg, ha a Püspökkari Konferencia elnökének cikkét nem úgy értelmeztük volna, mint az efféle politikusok néhány szlovák egyházi személy részéről való évek óta tartó támogatásának folytatását. Arról van szó, amit V. Palko pontosan megírt Korec érsek V. Mečiarral való találkozójáról: „Az érsek és Mečiar – erre a képre a szlovák köztelevízió hírműsorából sokan emlékeznek tizennégy év múltán is… J. Ch. Korec érsek a nyitrai vár udvarán tárt karokkal fogadja a kormányfő V. Mečiart. Emlékeznek és emlékezni is fognak erre, mert ennek a képnek egyszerű volt a szimbolikája. Az egyházfejedelem megértéssel fogadja a politikust – a szlovák nemzet államának megalapítóját. A lelki és a világi hatalom Szlovákiában jól megérti egymást és harmóniában élnek együtt…” („Nehéz erről beszélni”, .týždeň, 2007.9.22.). A nyugalmazott bíboros Korec ugyanígy fogadta Robert Ficót is 2012 májusában („Az érsek és a kommunita, a szlovák egyház és politika”, Postoy, 2012.5.17). Hasonló esetekből különböző szinteken talán túl sok is volt.
Tényleg négyszemközt kellett volna?
A bibliára hivatkozva néhányan azt mondták, hogy a Zvolenský érseknek írt bíráló levelet nem kellett volna nyilvánosan is közzétenni, négyszemközt kellett volna elintézni a dolgot (Máté evangéliuma, 18:14). Ez a levél azonban nem valakivel szembeni személyes sérelmet old, mint ahogyan arról Máté ír. A Püspökkari Konferencia elnöke köztisztviselő is egyben, és egy pártkiadványban megjelentette cikk politikai összefüggésekkel rendelkező nyilvános tett. Ezért a nyilvános reakció jogos. Ezen kívül Szlovákiában gyakorlatilag az egyházon belül nincs tér a hasonló témákról folytatott tárgyilagos és következetes vitára. Több tapasztalatunk is van azt illetően, hogyan végződtek a kritikára tett kísérletek vagy a nem jól működő rendszer alapvető megváltoztatására tett javaslatok, jobb esetben az egyházi főméltóságok hallgatásával vagy érdektelenségével, rosszabb esetben meg annak a megbüntetésével, aki erre elszánta magát. Amikor Bezák érsek tudomást szerzett a mons. Sokol hivatali ideje alatt történt súlyos rendellenességről, a vagyonnal és az anyagiakkal való bánásmódról, jelentette azt a Szlovák Püspökkari Konferenciának és a Vatikánnak is. Ám semmi sem oldódott meg, csak őt váltották le a tisztségéből. De Pál apostol is ezt írja „Ti, apák, ne ingereljétek haragra a gyerekeitek/hanem neveljétek őket fegyelemben és az Úr intelmével!” (Pál levele az Eufézusiakhoz) A frusztráció és a keserűség, amely némely lelkipásztor tetteiből ered is oka volt a levél megírásának és a hívők tetteinek.
Pavol Martinický
(a pozsonyi publicista, építész, a Zrno hetilap, a Postoy.sk internetes folyóirat és más blogok állandó szerzője.)
Megjelent a Zrno folyóirat 9/2013 számában
Felvidék.ma részére fordította: D.É.
{iarelatednews articleid=”38295,37576,37215,37062,36151,34790,37577,38563″}