Az idei Kazinczy Napok minden előadásáról beszámoltam már, kivéve sajátoméről. Most ezt pótlom. Baróti Szabó Dávid egy szinte feledett munkájáról kívánunk beszámolni és fölhívni rá a figyelmet. Kétszer adta ki értelmező szótárát. Az első kiadás szintén Kassán látott napvilágot (1784). A második kiadás címe: Kisded Szó-tár, Második ki-adás, meg-bűvítve, Kassán, Ellinger János betüivel, 1792.
E szófejtő szótár hozzávetőlegesen 4500 kifejezés magyarázatát adja. Nem ált módomban pontosan összeszámolni, hisz egy–egy szócikkben alkalmanként több kifejezés értelmét is ismerteti.
Valóban kisded szótár? Ennyi szó van egy atlagember aktív szókincsében. Passzív szókincse elérheti a 10.000-et is. A most készülő A magyar nyelv nagyszótára 750.000 szóból válogat, melyet 1772 és 2000 között írtak le. A tizennyolc kötetre tervezett műnek 2030-ban jelenik meg utolsó darabja és 110.000 címszót fog tartalmazni.
De mit is ért kisdeden Baróti? A kicsit. Lapozzunk bele szótárába. Kisded edény (bodony), kisded fakupa, kisded fogoly madár (herjó, herjóka), kisded ludfi (pipe). Bízvást mondhatjuk a fentiek nyomán, valóban kisded szótárat szerkesztett már ami a terjedelmet illeti.
Írott forrásokon kívül a hallott szavakat is fölhasználta. Forrásai között megemlíti „Páriz Pápai és Molnár Dictionáriomát”.
Szenci Molnár Albert még 1590-ben kassai nevelő korában forgatta Petrus Dasypodius (1490–1559) latin–német és német–latin szótárát. Ekkor merült föl benne a gondolat, megkönnyítené munkáját, ha a magyarok is rendelkeznének ilyen művel. Terve majd másfél évtized múlva megvalósult. Szótára 1604-ben jelent meg két kötetben. Először a latin-magyar rész, majd a magyar-latin kötet. Az első kötetet később latin-görög-magyar szótárrá bővítette, mely további kiadásokat ért meg. E művét átdolgozásokkal a 19. század közepéig használták. Sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvassuk első magyar nyelvű meghatározását. Ezen a munkán alapultak később Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter latin szótárai is.
Pápai Páriz Ferenc írt egy latin-magyar szótárt, a Dictionarium Latino-Hungaricumot, mely először Lőcsén, a híres Brewer nyomdában jelent meg 1708-ban, majd további kiadások követték. Ez Szenczi Molnár Albertre is hivatkozik. Azt dolgozta át és bővítette.
Pápai, a tudós polihisztor professzor e szótára majdhogynem legértékesebb alkotása. E munkájával az irodalomtörténet nagyjai közé került. Tudatosan gyűjtött. Gyűjtőmunkáját még 1690 körül kezdte el. Köznyelvi szavakon a korabeli Erdély társalgási nyelvében és irodalmában használatosakat értette, ide számította a székelység körében élő szavakat is. A székely nyelvet ő nem tartotta tájnyelvnek, hiszen azt a közkeletű felfogást vallotta, a székelyek a magyarokkal együtt a hunok utódai, s így a magyaroknál ősibb lakosai az országnak. Hasonló álláspontot képviselhetett Baróti is, hiszen a Székelyföldön született.
A Szenczi Molnár Albert által kezdeményezett s a puritánus mozgalom által tovább élesztett nyelvművelő és nyelvészeti törekvések méltó betetőzése lett ez a munka. Pápai Páriz műve alapjául Szenczi Molnár szótára szolgált, mely akkor már elavultnak számított. Ezt dolgozta át és bővítette ki az új szükségleteknek megfelelően. A kiadások közül az 1767-es nagyszebeni azért jelentős, mert a tudós magyarigeni prédikátor, Bod Péter kiegészítéseivel jelent meg. Bod mindkettejük életrajzát is megírta. E munka később Nagyszebenben és Pozsonyban jelent meg 1772-ben és 1801-ben. Hogy Baróti melyik kiadást használta, azt további elemzések alapján lehet eldönteni. Csak az bizonyos, hogy a legutolsó kiadást aligha.
Baróti tehát a művelődéstörténet számára pótolhatatlan értékű műre támaszkodott.
A Kisded szó-tár mottója egy Horatius-idézet:
„Multa renascentur, quae iam cecidere, cadentque
Quae nunc sunt in honore vocabula; si volet usus.
Quem penes arbitrium est & ius & forma loquendi.”
„Feltámad sok már feledett szó, és feledésbe hull
sok most kedvelt, ha talán így dönt a gyakorlat,
mely legfőbb mérték, törvény, bíró a beszédben.”
Horatius Ars poetica, 70-72.
Mindenki tudja, egy nyelv szókészletének meghatározása fogas feladat. Hiszen ahogy az idézetből is kitűnik, szavak hullnak a feledésbe, mert már nincs rájuk szükségünk és újak keletkeznek, vagy vesszük át őket más nyelvekből. Jelenleg főleg az angolból a számítástechnika robbanásszerű fejlődésének – nem biztos -, hogy köszönhetően.
Előadásom címéül a kevésbé ismert Barótit választottam. Ennek oka van. Őt mint konzervatív, klasszicista költőt, nyelvújítót, jezsuita, majd világi papot ismerjük, aki Batsányival és Kazinczyval a Kassai Magyar Társaság tagjaként adta ki a Magyar Museumot és publikált is a lapba. Nem célom az életút ismertetése, mely az erdélyi Barótról több felvidéki városon át Kassára, majd nyugdíjba vonulása után Virtre vezetett, ahol utolsó éveit töltötte. Kassára 1777-ben érkezett és 1799-ig tanárkodott városunkban. Ezelatt az idő alatt több önálló kötetet jelentetett meg, melyek egyike a Kisded Szó-tár – és bízvást mondhatjuk – ez kiesik az érdeklődés köréből. Erre kívánjuk most fölhívni a figyelmet. Azt nem merem állítani, hogy ismertetni is, mert az sokkal nagyobb időt kívánna.
A bevezetőben a következőket olvassuk: “Ki-adtam volt 1784-ikbenn ezen munkátskát. Hamar el-fogyván a’ nyomtatványok; Barátim’ kérésekre, jobb redbe szedve, ki egyengetve, ‘s meg-bövítve, ujra ki-botsátom a’ magyarúl értök’ hasznára. A’ mi tsupán anyai nyelvünket illeti, nem nagy szükségek lészen azoknak ezen, testére kisded: de mi-vóltára nézve, alkalmas nagyságú SZÓ-TÁRnak kezekbe nyújtása utánn PÁRIZ PÁPAI és MÓLNÁR’ Dictionariomára. A’ mi szebb, és ritkább elö-fordúlatú találtatik bennek, ide hárogattam. [gereblyéztem. Baróti így magyarázza a szó értelmét: “Veleszta: széna-rend. Még velesztábann vagyon a’ le-vágott, (kaszáltt) fü, még gyüttetlen, nints még fel-takarva, öszve-takarítva, tsomóba, buglyákba rakva, öszve-gereblyélve*, öszve-hárogatva. Gereblye*: hárogató”] Az eddig ki-jött könyvekböl-is ki-szemeltem a’ szokatlanabb; de valóságos magyar hangzatú, és eredetü szavakat. Végre ki-kerestem mind a’ két hazából [Erdélyt és Magyarországot érti alatta] majd-majd feledékenységbe menö sok neveket. Ezen két utólsókból az említtett Dictionarium-is (mert eggy jó-gazdag Szó-tár nélkül nem boldogúlhatunk) meg-szaporodhatik; kivált ha a’ külömb-féle mesterségekre-szolgáló eszközök’ ritkább nevei – is, némelly Tudós, és anyai nyelveket igazán szeretö Ferfiak által, mind a’ két Hazában fel-jegyeztettvén a’ Ki-adóval közöltetni fognak. (…) Néha ki nem tettem a’ magyarázatot, a’ hol homályosság nem vólt, elégnek állítván, észbejuttatni a’ szépséget. (…) Ha hasznot hajtand munkám kedves Hazánknak, jutalmát vettem faradttságomnak.”
A kötet végén meg a következőket írja:
“Ha a’ reménylett segedelem, mellyet az idénn a’ M.[agyar] Hír-mondó által-is kértem a’ Tudós Hazafiaktól el-érkezett vólna; nagyobb tökéletességre ment vólna ezen SZÓ-TÁR. Nem találkozott (ezt fájdalom nélkül nem említhetem) igyekezetemnek eggy Elő-mozdíttója-is; ki–fogván [kivéve] Tiszt. P. DUDÁSI ANTALT, a’ kinek anyai nyelvünk mellett való szíves törekedését eléggé nem dítsírhetem.”
Dudási Antal volt minorita szerzetes, egy időben a közeli Vizsoly plébánosa, a kassai értelmiségi kör tagja volt Barótival együtt, melyet írókörként ismerünk inkább. Nyilván a személyes ismeretségnek köszönhető a támogatás, amit paptársának nyújtott.
Még egy érdekesség. Az ö és ü hangra kezdődő szavak csak a z után következnek.
A szótár végén, a 292. oldalon találjuk a javításokat: “A’ nyomtatásbéli fogyatkozások meg-fognak jobbíttatni, így olvasván:…”
De most már eperésszünk a szótárban, amelyben sok érdekességet találunk. Egyrészt a böngésző azzal szembesül, hogy egyes szavaink értelme szélesebb volt, mint ahogy ma ismerjük. Sőt egyes esetekben egészen mulatságos értelme volt egyes szavainknak, melyek több mint kétszáz év után teljesen idegenek számunkra. Ez is jelzi a nyelv fejlődését. Így ebben az esetben tudatosíthatjuk, a szavak értelme nyilván a továbbiakban is változni fog és ki tudja, milyen értelme lesz egyes szavaknak két évszázad múlva. Tehát azok nemcsak öregednek és átalakulnak, hanem értelmük is átalakul. Ismeretlenségig átöltöznek – mondhatnánk. Viszont a magyarázatoknak is megvan a maga bája. De lássuk a részleteket!
A szerző mintha kétféle áfonyát ismerne:
“Áfonya: erdei apró, fekete; öreg serét nagyságú gyümölts.
Afonnya: havasi tseresznye”
Arra figyelhetünk föl itt, hogy inkább az átvitt értelmet ismerteti, az eredetit, a “földhozragadtabbat” ismertnek tekinti, így nem tartja mindig fontosnak feljegyzését.
“Örv: Eb’ nyakára vetett gallér*. (nyak-szíj, nyak-vas) v. szín, fogás, menttség, ürügy. Illyen örvvel … el-ment; ki-mentette magát.” Ma úgy mondjuk, őrve alatt kimentette magát.
De nézzünk egy szóbokrot:
“Ág: eredet. Ágról ágra: fiúról fiúra szállott jószág, örökség. Mitsoda ágból szármatott. Hitünk’-ága.
Ágas: minden a’ minek ága van v. szarvas oszlop. Ház fedelét, koszorú fákat-tartó ágas. Agast vetni valaminek. (Ágaskodni)
Ágazat: oszlás, terjedés. Hitnek ágazati, víznek, famíliának ágazati ‘s a’ t. (ágazódni)
Ágazni: gallyat hajtani, ereszteni, viríttani, zöldelleni, ágakat verni, v. el-terjedni. Sok felé elágaztak.
Ág-bog: tsemete, fattyú-vesszö. Ág-nyesö: ág-erdölö, ág-irtogató, Ág-bogosodni. Ágas-bogas. Ágasodni, bogasodni.”
A vén szatyor sem új keletű kifejezés:
“Agg: vén, élemes, élemetes, régi, koros. Agg dada: agg nö, agg lant, agg kofa, vén-asszony, -banya, -szatyor, -szipa. Agg szó: régi mondás. Agg rege: régi mese, bolondoskodás, eszelősség. Aggság, Aggottság.
Aggastyán: beteges, göthös, bádgyadtt, vajudtt, el-vénhedett.
Aggasztó: véníttö, fogyasztó, epesztó, fonnyasztó, p. o. [példának okáért] bú, gond. Aggódni: epekedni: búslakodni, teprenkedni, búsongani. Ez aggódtatt: keserítt, fonnyaszt engem’.
Aggúlni: aggni, aggani, vénhülni, vajudni. Aggúlás, aggúlttság.”
Itt is tehát több szó tartozik értelemszerűen egymáshoz, mint gondolnánk.
“Agyarló: fogas, kapó, maró p. o. eb. Agyarkodó. Agyara a’ disznónak.
Agyas: makats, makatsos, fejes, konok, agy-fúrtt [ma úgy mondjuk: agyafurt], nyakas, versenyes, perlödö, újjat-vonó, magakéjenn, akarattyánn; esze, feje utánn járó, indúló; általkodott, makrantzos.
Agyaskodni: vetekedni, vetélkedni, sok ki-fogással, út vesztéssel, tsalárdsággal élni; tsötselék, haszontalan beszédet indíttani; maga ítéletét, állatását, vélekedését vakmerön támogatni, gyámolíttani, védelmezni.”
Nézzük a csal szótagot:
Tsalfa: tsalóka, hazug. tsalfa bíró. tsalfaság. tsalfáskodni.” Úgy látszik egyes bíróknál ez foglalkozási ártalom.
“Tsalni: Tsalatkozás. Meg-tsalatkozni. (…) Tsalárd-beszédü, -mester. Tsalt (tselt, keleptzét) vetni valakinek. Hadi tsallal (tsalárdsággal) meg-venni a’várat.
Tsalit: tsalitt Lásd, Kotyor.”
“Kotyor: bokros, tüskés, gazos-hely. A’ kotyorbann fekszik a’ nyúl.” Tehát ma bozótot mondunk.
“Alakos: szem-fény-vesztö, tsalóka, tündérkedö, tzinkos, kuirittyoló. Alakság v. álakosság.”
Menjünk tovább:
“Alatsony: Alatsonyúl gondolkodik. Alacsonyíttani. Alacsony lelkü. Alatsonyon ítélni valaki felöl.”
“Alkotás: Elmebéli alkotás: elme’ szüleménnye…. Alkothat: mivelhet, építhet, teremthet az Isten más Világot is.
Alkotvány: tsinálmány, építmény. Elme’ alkotmánnya.”
Számos példát találunk, hogy szavaink több formában is éltek, mint manapság:
“Aránt: iránt, eránt: mellett, ellenbenn. (…)
Arány: irány, erány, által-ellen, v. tárgy. Meg-arányozni a tárgyat, tzélt, vadat.” Célba venni – mondjuk ma.
„Artza: artzallat, artzúlat, ortza. Artzátlan: nints artzája, szemtelen, homloka-fel-törlött, szemérmetlen, botskor-bör artzájú.” Nincs bőr a pofáján – mondjuk ma. “Artzúl-viaskodik: szembe-szállani.”
“Dederegni: dideregni, düdörögni, az hideg miatt reszketni.”
Dér-dúr: harag, dörmögés, zörgés, keménység, makatsság, morgás, zörgölődés, martzonaság. Mindent dérrel-dúrral viszen végbe.”
“Fetskendö: tsév, tsív, tsö, tsöv, szivárvány, fetskendezö, tüz-óltó, v. -alutó szerszám.”
“Kalafinta: Jól tudgya hányni a’ kalafintát: lgen tud a’ ki-fogáshoz, út-vesztéshez; jól ért a’ tsel-vetéshez; ravasszsághoz.” Ma a csalafinta él csupán.
“Kandalló: lángalló, lángoló, tüzellö, szenelö, tüzhely a” szobábann; v. kerék-vágás.”
“Kanót: kanótz, métsbe-való bél; v. agyú-sütö madzag; tüzelgö kötél. A’ kanóttza a’ gyertyának szertsegös [serceg] a’ vízi nedvesség miatt.”
Itt megfigyelhetjük, a cs hangot ts-sel írja le, a c-t tz-vel. Így a c hanggal kezdődő szavakat a t-nél kell keresni! “Tzimpa: orrnak tzimpája, portzogója”
“Ugordom: ugrom, szököm. Ugrálni: ugrándozni. Ugordós: szökös. Ugró-, szökő, vizet fel-lövellő kút. Meg-ugrattam: meg-vertem.” A szökőkutat régen ugrókútnak hívták.
A következő szavak értelme bővebb a mainál s így összefüggést találunk a martani és ártani szavak között:
“Ártani: avatni, mártani, elegyítteni, keverni magát valamibe; v. kárt tenni” Igaz, ha valaki belemártja magát valamibe, azzal ártani is tud.
“Avas: régi, ó. Avas háj, – szalonna, -vaj. (…) Avasodni: senyvedni, fonnyadni. Avasság: óság, régiség.”
“Tzímer*: elsö tag, szügy, szegy. Bárány-tzímer: bárány’ eleje. V. tzímer: toll-bokréta; v. nemességi jel, nemesi tzímer. Tzímeres (szép, szálas, szügyös, testes) marha.” Ami a marhának dícséret, a címeres ökörnek nem az. A címeres gazember sem éppen tisztességes ember.
“Lapotzka: első tag, v. tzímer a’ marhábann, szügy, szegy.”
“Üllepedni: szállani. Meg- le-szállni. Meg- le-üllepedett (-szállott) víz. El-üllepedett (-ült, -merült, meg-feneklett) hajó. Üllepítetteni. El-üllepíttem a’tsónakat, ‘s a’ t. a’ vízbenn.”
Érdekes néhány szó értelmi összetartozása:
“Alkalom: alku, végezés, kötés, eggyezés, szerzödés, alkuvás, szövetkezés, szövettség, szegödés, tukma.’ Alkalomba ereszkedni: Alkura lépni. Alkszom: alkuszom, alkodom. Meg-nem alkhatnak (eggyezhetnek) egymás köztt. Öszve-alktatom: békéltetem, öket. Alkhatatlan ember. Alkhatatlankodni.” Tehát alkalmatlankodni mondjuk ma.
“Fenteregni: henteregni, Lásd, Darvadozni, és Gomolyogni.”
“Fintorogni: fenteregni, alkalmatlankodni valakinek a’ keze alatt. Lásd, Darvadozni, Gomolyogni”
“Gomolyogni: fenteregni, henteregni, dénferegni [ma: ténferegni], darvadozni. Láb alatt gomolyogni.” Ma úgy mondjuk az utóbbira: lábatlankodni
“Darvadozni: valaki előtt forogni, járni, gomolyogni, henteregni”
“Datzos: kényes, pajkos (a’ lóról mondatik) Másnak datzosan felelni.”
“Forgatni: zaklatni, üldözni. A’ Nemesseket igen forgattya vala, kiknek fejeket vétette.” Akit kiforgatnak a vagyonából azt nyilván zaklatják, üldözik.
Ha egy nőt ezzel a névvel illetik, aligha értená azt alatta, amit Baróti és megsértődne:
“Debella: nagy magass leányról mondatik”
Ahogy láthatjuk, a szerző magyarázó mondatokkal is kiegészíti a szócikkeket, hogy teljesen világos értelmet lehessen a szónak tulajdonítani. Az alábbi hasonlat ma már aligha jutna eszünkben:
“Evet: evetke, mókus, tzibabó; Friss mint az evet.”
“Fókodni*: párálni, ki-gözölögni, Essö utánn, ha a’ Nap süt, meg-fokódik az út.”
“Forr. Forradék: forrás, (…) -forrni, buzogni, -pesdülni, -bugyorodni, ki-forradni, ki-forrani. Tanátsot forralnak vala. Forróságos.” Ma már inkább csak bosszút forralunk.
“Hemzsegni : nyüzsögni , bozsogni. Hemzsegnek a’ nyüvek a’ sebbenn , a’ sajtbann.”
Néha az ellenkező értelmű rokon szót is felhasználja magyarázatképpen:
“Fertelem: undokság, fertelmesség. Fertelmetlen: fertezetlen: motsoktalan, szeplötelen.”
Az alábbi szavak összetartozása is logikus, mégha ma már e főneveket nem találjuk összetartozónak:
“Fertelem: (…) fertözni. fertözés. fertözet. fertö: motsár.”
“Fitymállani: fitymálni, óltsárlani, betsmérelni. Fitymállya az étket. Fityma: hitvány”
“Inger: ösztön. Ö vólt az ingere: ingerlöje. Ingerleni: ösztönözni. Ingerlés. Ingerlö-ok. Ingerlet. Az órának ingere: szüntelen lebegö tolla. Óra-inger: óra-toll.” Nyilván az óra rúgója ingerli a szerkezetet és ezért jár.
“Várandós: szüléshez közelgetö. Várakozat. váratlán. Várandó (férjhez menendö) – személy.”
Egyes szavak értelme ma már más:
“Aldogalni: aluddogálni, sokat alunni.”
“Allyadék: húlladék. A’ rostának allyadéka, húlladéka, allya [allja], gazza”
“Apolni: apolgatni, ölelni, tsókolni.” Hát ha a növérkék a kórházban öleléssel és csókkal ápolgatnák a betegeket, bizonyára gyorsabban gyógyulnának!
“Fóris*: öszve-tekertt, sodrott, darot*, v. drót*.”
“Fukar*: árendáló*, bérlö; valakitöl vámot, ‘s egyéb holmi jövedelmet árron meg-vévö.”
“Fúrtt-fejü: ravasz, tsalárd, álnok, tsalfa.” Ma inkább agyafurtat mondunk.
“Gézen-gúz: tsalóka, sohonnai, tekergö, koszlobár, kurittyoló p. o. ember”
“Hörtsökösködni: berzenkedni, mérgesenn szembe szállani Hörtsökösség: lúd-méreg, berzenkedés, hörtsök v. hörtsög”
“Kaláts-pénz: borra-való”
“Kamara-szék: árnyék-szék, putra, v. putra-szék, buda. budára menni: székre menni.”
“Kapitány*-víz: mellyet a’ háznál tüz ellen tartanak.”
“Kard. Kardoskodni: hásártoskodni*, v. tzivódni, tzivakodni. kardos: hartzos, bajnok, kardosság. kardos tántz*. Kard-lapozás. Meg-kard-lapozni valakit. Kard’ öttse: kard’ fia, péterkés. Fel kötötte a’ kardikót.”
“Kis: küs, Kisdedség. Kisdedke: kitsinyded. kisebbség: gyalázat. kissebbedés. kisebbíttés. kisebbítteni. kisebbségére jár.”
Ez utóbbi a legérdekesebb. A magyar nyelvérzék a 18. században valamire ráérzett a jövőből?
“Komázás*: tréfálkodás*. Komázni: tréfálkodni. Nagy koma ember.” Vagyis tréfás ember.
“Korholni: koptatni, súrolni. A’ kerék a’ lötsöt elkorhollya, -horzsollya*. Korholódni: rörödni, tsiszolódni, korhodtt-fa. El-korhodni.” Ha valakit korholunk, egy kicsit lelkileg megsúroljuk, csiszoljuk.
“Kotyogni: kotyolni. Tyuk’ szava. Ne-kotyogj; ne vartyogj annyit. Kotyog a’ rosszul le-szegzett patkó*. … Kotyog a’ kard a’ tágas hüvelybenn.”
“Nás-fa: retesz, kilints, fa-zár.” Rendszerint függő ékszert értettek alatta.
“Ondó: korpa. Köles-korpa. Ondója a’ kölesnek.
Ontani: önteni, vér-ontás. Kiontom a‘ bélit.”
“Orgona-fa: szelentze fa, borostyán.”
“Pajkos: hamiss, gonosz, pajzán*, tsintalan, vásott, pajkos ifjú, -beszéd, -ló, -tántz.”
Az alábbi szó egyik-másik értelme meghökkentő:
“Pipere*: füszer, trágya*, piperézni*: trágyázni* (…) ék, ékomény, tzifraság. piperés: ékes, tsetsés, tzifra, kendett, tzikornyás, piperézni. piperézkedni: ékeskedni. Ki-maradt minden pipere (tzifraság) írásából.”
Akkor most nézzük meg, a trágya alatt nem ért-e mást a szerző?
“Aszag: szemet, trágya.”
“Trágya*: ganéj*, ganaj*, zsiradék, emésztmény, trágyás-: v. jól-megtrágyáltt (kövéríttett) föld. V. trágya’: füszer, pipere*, tsemege. Lásd, Tözek”
“Tözek: tözök, tözeg, ganéj (…) Meg-tözekelni a’ földet: -trágyázni.”
A szavak mellé néha Baróti csillagot tett. A következő megjegyzést fűzte hozzá: “Némellyek mellé * jegyet vetettem; azt akarván azzal jelenteni [jelezni], hogy az ollyanok’ bé-vételek felett még talán kérdés támadhatna, ámbár part-fogóji-is találtatnak.” Tehát kérdéses, fel kellett-e vennie a szótárba. Ennek okát azonban nem tudhatjuk meg.
“Turbikolni*: turkálni. Az ételbenn turbikolnak a’ disznók, ha egyszer jól laknak;” De ismeri mai értelmét is: “A’ galambok*, gerlitzék*, turbikolnak.”
Egyes szavak, ahogy már fentebb is láthattuk nincsenek meg a köznyelvben:
“Álom: (…) Álom-hüvelyezés. Álom-fejtö v. –magyarázó. Álom’-hozó. Álom-nyommasztás: betegség, mellyet boszorkány nyomásnak hívnak az eggyügyüek.” Az álomhüvelyezés, vagyis álommagyarázás egy szép kifejezés. Hiszen a lényeget akarjuk kihámozni.
“Általag, v Átalag: kis hordó, börbönke, v börböntze.”
“Átal szürenkedni: szivárkodni, szürödni, szivárogni. A’ víz által-szörenkedik a’ zökönyön (lyukatsos kövönn.)”
“Kólya: kotsi, hintó, szekér. Hat lovas kólyával megajándékozá.”
Kotyogós: ittas, jol fel-öntött, pikós, füstös. Megkotyogósíttani. Kotyogólodni.” Ma már csak a kótyágos él.
“Nyuvadni: fúladni, fojtódni, fojlani. Már meg-nyuvadt. A’ vízbe nyuvadott. Meg-nyuvasztom: fúlasztom, fojtom.
Nyuzga*: nyúzar, vézna, vanyiga, pimasz, élhetetlen, erötlen, tehetetlen; kivált arról mondatik, a’ ki magánál erösebbe kap, kötelődzik, ‘s a’ t.” Vagyis kötekedik.
“Osztováta*: szováta, szövö szék. Talán osztó-ból, és váltó-ból ered, mintha mondanád: osztó-váltó…”
“Pank: pók*. Pank-háló: pók-háló, pók-szövet, v. –szövevény. Pókos lábú: daganatos. Meg-pókosodni.”
“Sandra: szajha; fajtalan, feslett életü asszony” Mi a candra, condra formát ismerhetjük inkább. De mindkettő elavult már.
“Tselefende: kurva*-keríttö, bordély*-tartó, bordélysággal kereskedö”
“Túró*: (…) Túrózás: téjnek öszve-menése. Meg-túrózott a’ téj.”
“Zab. Zab-gyermek: fattyú” Mi már csak a zabigyereket ismerjük.
Végezetül két érdekesség. Az egyik ünnep szavunk értelmét magyarázhatja meg. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint, ünnep szavunk elhomályosult összetétel. “A korai inep, ydnep, ünnap, üdnap alakok tanúsága szerint az ünnep előtagja az id ’szent’ melléknév, utótagja a nap főnév. Eredetileg egyházi műszó lehetett, jelentése ’szent nap’. A kifejezésben bekövetkezett dn>nn mássalhangzó-hasonulás, illetve magánhangzó-illeszkedés.”
Baróti szócikke más magyarázatot is kínál:
“Üllö. Üllő nap: ülnap, ünnep, innep. Ünnepleni: innepet ülni.”
“Nap: (…) napot illeni, v. ülleni: szentelni, v. innep[e]lni. Üllö.nap: üllnep, v. ünnep.”
Ahogy mondani szoktuk, az ünnepet megüljük, ezért nevezhetjük ülnapnak. Itt is tehát hasonló jelenséggel állhatunk szemben mint az idnapnál, amely lehetett egykor akár üd(v)nap is. Az ln>nn mássalhangzó hasonulás és magánhangzó illeszkedés nyomán születhetett meg az ünnep az ülnapból. Lehet, hogy mindkettő – az üdnap és ülnap is – párhuzamosan hatott az ünnep szavunk kialakulására.
Az üllőt azonban még egy l-lel jegyzi le:
“Ülő: ülö-vas, mellyenn verik a’ vasat.” Ül a vas, amelyen verik a másikat?
Az utolsó példa már azt is jelezheti, hová züllöttünk:
“Várasi-község: Respublica. Várasi módra: tisztességesenn.” Ma már ezt sajnos nem mondhatjuk el. A város és lakói rég nem a tisztesség példaképei.
Célom volt, fölhívni erre az érdekes munkára a figyelmet, mely amellett, hogy szórakoztató, számos termékeny összefüggésre hívhatja föl a figyelmet. Érdemes ízlelgetni régies szavainkat is, néha váratlan titkokat fedezhetünk föl. Nem kell érte a könyvtárba mennünk, mindenki lehúzhatja a netről pdf-formátumban (http://mek.oszk.hu/07000/07010/).
Még szerencse, hogy amikor sorra kerültem, már nem volt szükséges szlovákra tolmácsolni az előadásokat, mert esetemben a tolmács akár az öngyilkosság gondolatával is kacérkodhatott volna.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”42864,42862,42814,42730″}
