Makrancon, a Szent Család Vasárnapján ünnepélyes boráldó szentmise volt december 29-én. Hála és köszönet mindenkinek a szíves megjelenésért, a kedves hagyományápolásért, az értékőrzésért, az értékteremtésért és mindennemű határbontásért. A szentmise kezdetén Lackó Mária polgármester asszony köszöntötte az egybegyűlteket: Gábor Bertalan esperes plébánost, dr. Enghy Sándor, abaújszántói református lelkészt, a sárospataki református teológiai akadémia rektorát és kíséretét, Zachariáš Istvánt, Szepsi város polgármesterét, Kassa-megye alelnökét, tiszteletbeli borlovagot és hozzátartozóit, Dobos László borlovagot Szepsiből, Schmotzer Pétert és Szeles Pétert, a kassai szeminárium papnövendékeit, a helyi önkormányzat és egyháztanács tagjait, a hazai híveket és a környékbeli zarándokokat.
Köztudott, hogy a vidéken át évszázadokon át borút vezetett a Tokaji régióból Lengyelországba. A szepsi pincékben érlelődött és nemesedett a szőlőhegyek nedűje. Az is közismert, hogy a történelem viharai sok mindent tönkretettek. Elpusztították nemcsak a bor-utakat, de megsemmisítettek sok más kapcsolatot is. A XXI. század azonban új lehetőségeket kínál: összekötni azt, amit erőszakkal, fondorlattal vagy hatalommal szétválasztottak.
Ezt a kapcsolaterősítést szolgálta az idei találkozó is, amikor határon innen és határon túlról különböző vallású és nemzetiségű emberek egy templomban gyülekeztek, hogy Isten áldását kérjék az emberi igyekezetre, és felnézzenek arra a jeles példaadásra, amire Boldog II. János Pál pápa így figyelmeztetett – ne felejtsétek, hogy történelmetek a Kárpát-medencében egy szent családdal kezdődött.
Mivel rombolni sokkal könnyebb, mint építeni, ezért a polgármester asszony arra kért mindenkit, hogy különös felelősséggel imádkozzon a sokrétű megosztottság megszűntetéséért és vegyen példát az első szent magyar családról, akiknek ereklyéi megtalálhatók a templom új oltárában.
Ünnepi beszédében dr. Enghy Sándor, református lelkipásztor a Krisztusba kapaszkodás fontosságáról szólt a családi élet mindenkori Heródesei ármánykodásának kivédése érdekében.
A szentmise végén Kocsis Pál, az egyházközség főkurátora mondott köszönetet. Embernek lenni annyit jelent, mint valakiért, valakitől és valakivel létezni, idézte XVI. Benedek pápát. Az ember léte – mivel Isten képmása – határtalan. Túlmutat a téren és az időn. Ezt a tudatot segítette elmélyíteni a lassan immár végleg mögénk kerülő ünneplés is. Az ünnepség szervezői az öröm napjait kívánták meghosszabbítani. Egymáshoz segíteni az eget és a földet, az Istent és az embert – határok nélkül, fajra, nemzetiségre, anyanyelvre, felekezetre és kultúrára való tekintet nélkül. Az evangelizálás új formáit keresték: megerősíteni az életet biztosító gyökereket.
A bornak a keresztény liturgiában az utolsó vacsora óta fontos szerepe van. Bor nélkül nem lehet szentmisét bemutatni. Sőt, csak vegytiszta szőlőborral szabad misézni. Az első jézusi csoda is a borral kapcsolatos. Amikor látta az új házasok kétségbeesését, segítségükre sietett. A vendégek így maradtak együtt. Kánában is megtapasztalták, hogy milyen jó embernek lenni – valakiért, valakitől, valakivel.
A Szentírásból az is közismert, hogy az Úr Jézus hatalmat adott apostolainak nemcsak a kenyér és a bor átváltoztatására, de a rossz megfékezésére is, hogy a méreg ne ártson, az ártás és a fondorlat ne hasson. Világunkban, ahol annyira felerősödött a gonosz lélek befolyása és hatalma, fontos kérni Isten áldását úgy az emberre, mint munkájára és igyekezetére, amelynek egyik eredménye az ünnepélyesen megáldott bor is. Az egybegyűltek a főcelebránssal az élen, egyesülve a megdicsőült apostolokkal és nemzetünk szentjeivel azért imádkoztak, hogy legyőzve a gonosz lélek minden csábítását, mentesek maradjanak a bűntől, erőt és egészséget nyerjenek a családi élet és a mindennapok feladatainak hűséges teljesítéséhez.
Sajnos, technikai okokból a borrend minden tagja nem jöhetett el az idei találkozóra, csak ketten és a lelkipásztor, aki látva láttatta és halva hallatta, hogy Isten szava nincs megbilincselve, nem ismer semmilyen határt, ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg (vö. 2 Tim 2, 9.13.).
Hála és köszönet mindenkinek a szíves megjelenésért, a kedves hagyományápolásért, az értékőrzésért, az értékteremtésért és mindennemű határbontásért. Remélhetőleg máskor is találkozunk, és alkalmunk lesz megtapasztalni, hogy milyen jó egymásért, egymástól, egymással lenni. Adja Isten, hogy amit elődeink könnyelműségből elrontottak, azt mi, Isten segítségével Jézus Krisztusban továbbra is készek legyünk megújítani és fejleszteni.
GB, Felvidék.ma
