Sorozatunk Szikora György, a fehér Pelé (1947-2005) pályafutásának és sorsának bemutatásával indul. A vele való beszélgetések 1995-ben készültek, tíz esztendővel 58 éves korában bekövetkezett halála előtt.
Szikora Györggyel 1966-ban, a pozsonyi Luxor kávéházban vettem fel az első interjút az Új Ifjúság hetilap számára. (Ez a lap már rég nem létezik, hiánya pótolhatatlan veszteség. Fiataljaink fórum nélkül maradtak, megszűnt az egyik legfontosabb, őket közösséggé szervező erő, amely a pártállam idején is magyar szellemű olvasmány tudott maradni.)
A beszélgetés után még „nem hivatalosan” is váltottunk a kávéházban néhány mondatot: találkozásunk (Gyurka haláláig tartó ) barátságunk nyitánya volt. Én mindössze öt évvel voltam idősebb, én is versenyszerűen űztem sérülésemig, (nem Szikora szintjén, persze), a focit, Kassán, a Jednota Kosice ifjúsági ligás együttesében. Talán ez is közrejátszott… Később megismertem a családot is. Feri bácsit, aki szabó volt, s akit olyan váratlanul és gyorsan ragadott el a halál… 
Most is nagy szeretettel gondolok rá, látom őt a varrógép előtt görnyedve nadrágot varrni. Feri bácsiban józan gondolkodású, munkaszerető, a családjáért minden áldozatra képes, magyarságához példásan hűséges embert ismertem meg. És megismertem Erzsi nénit, a feleségét, Gyurka és Ferkó édesanyját is, aki nagyon nehezen hagyta ott a családi házat és Tardoskeddet, s aki haláláig abban a hiszemben élt, hogy Pozsonyba költözésük bolygatta meg a család egységét és békéjét, számos súlyos gondot hozva életükbe.
Ferkó, Szikora György öccse, bátyjához hasonlóan szikrázó tehetségű kitünő diák és futballista volt, ám egyetlen óra elegendő volt szép reményű jövője tönkretételéhez. (Egy este verekedés tört ki a lakásához közeli vendéglőben, ahová ő, – csak úgy, papucsban -, cigarettáért ugrott át. A kivonult rendőrök őt, az ártatlant is magukkal vitték, hiába bizonygatta, hogy semmi köze az incidenshez. A nyilvánvaló igazságtalanság meggondolatlanná tette: azt találta mondani a Husák-diktatúra pribékjeinek, ami felindultságában ösztönösen megfogalmazódott benne, hogy tudnillik az ilyen módszerek a Gestapo eljárásaival megegyezőek. 
Elképzelhető, mi lett a kijelentés vége – a Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészeti Karának színjeles diákja a börtönben találta magát a rendszer ellenségeként!) Volt idő, amikor mintha átok ült volna a Szikora-családon. Az egykori Csehszlovákiában szinte mindegyik szurkoló elismerte, hogy az Inter Bratislava és az országos válogatott tagja az ország legkiválóbb játékosa.
Ezrek jártak ki Szikora Gyuri kedvéért a lelátókra, hogy elegáns, művészi játékában gyönyörködhessenek. Brazíliában fehér Pelének nevezte el őt a szaksajtó. ( Rio de Janeiroban a tizenkilenc éves Szikora a csehszlovák válogatottal három nap alatt kétszer is szerepelt a Pelével felálló brazilokkal szemben a híres Maracana stadionban.) És mégis: nemsokára, 1970-ben, derékba törik az olyan ígéretesnek látszó pálya! A Szikoránál sokkal gyengébb labdarúgók ott futkároznak Jozef Marko szövetségi kapitány együttesében, de a fehér Pelé hiányzik. Szekrényében ugyan ott lóg a számára a mexikói világbajnokságra készített formaruha, ám egyik szakvezető sem indokolja meg, miért nem kerül be az utazó csapatba! Csehszlovákiai viszonylatban Szikora lehetett volna Beckenbauer vagy Cruyff.
Elérhette volna a századik válogatottságot, gyarapíthatta volna góljai számát, később pedig, az edzői poszton nemzetközi szinten is igazolhatta volna: azon kevesek közé tartozik, akik a kispadon is, szakvezetőként is rendkívülit tudnak nyújtani.
(Folytatjuk.)
Batta György, Felvidék.ma
Fotók: Szikora György archívuma és M.Nagy László felvételei
{iarelatednews articleid=”45924″}
