Hitünk ébren tartásában elengedhetetlen szerepe van az ünnepeink helyénvaló megélésének. Ehhez hozzátartozik a megismerésük, hogy az ünneplés lényege ne kanyarodjon el a forrásától: a Szentírástól. A népi hagyományok ápolása ugyan színesítheti az ünnepeket, viszont sohasem téríthet el bennünket az Ünnepelttől. Ahogyan magyarságunk túlértékelése vagy a vallási hovatartozásunk ápolása sem kerülhet Jézus tanítása elé, mert az elvakultsághoz vezet. Többek között erre is nevel az első parancsolat: Ne legyen más istened!
Krisztus egyházának rendszeres hitéletét, az igehirdetések témáját az egyházi esztendő eseményei teszik teljessé. Külön helyük van benne a nagy Krisztus ünnepeknek, a karácsonynak és húsvétnak, azok előkészületeinek, az adventnek és böjti időszaknak. Ahogyan pünkösdnek is, amely Szlovákiában más államokkal ellentétben a többi állami és egyházi ünnep mellett sajnos kiszorult naptárból. Második napja munkanapként lassan kikopik még a vallásosabb hívő életéből is… Az egyházi ünnepekről, évről évre való megemlékezés a mi segítségünkre van a Krisztussal való közösség megtartásában és annak átélésében. Az ünnepek hosszú hétvégére, wellness üdülésekre és gasztronómiai élvezetekre való lezüllesztésük ellen Isten szintén parancsolatban figyelmeztet bennünket: Szenteld meg az ünnepnapot! Ez vezet el bennünket a húsvét helyes megünnepléséhez is.
Az eltelt negyven napos böjti idő a megtérés és a bűnbánat ideje volt. A hat vasárnapot kivéve, amelyek mindig örömnapok és Krisztus csodás tetteivel ismertettek bennünket. Így érkeztünk el a dicsőséges virágvasárnapi bevonulással kezdődő nagyhéthez. A passióolvasás egységéhez, melyben kiemelt helyet kap nagycsütörtök örömünnepe, az úrvacsora szentségének szereztetése, amikor mesterünk Jézus Krisztus először alázatosan megmossa tanítványai lábát, majd elmondja, hogy az ő teste „miérettünk adatik” és vére „miérettünk ontatik ki”, hogy mindent úgy cselekedjünk, ahogyan ezt ő elrendelte. Majd másnap nagypéntek napján Isten váltságművének szíve tárul felt előttünk. „Elvégeztetett!”, hangzik ma is a Megfeszített igéje a keresztről, és nagypéntek megmutatja mindnyájunknak – egészen személyesen -, hogy milyen áron végeztetett el az üdvösségünk. Ez a nap a töredelmes hitnek, az őszinte bűnbánatnak, igazi elcsendesedésnek a napja akar lenni, hogy a szívünk mélységéből felfakassza bennünk a hálaadást.
Még mielőtt belekapaszkodnánk abba, hogy a harmadnapra való feltámadás sehogy sem illik bele a számításainkba, tudnunk kell: ez a meghatározás abból ered, hogy a zsidóság a tört napot is egésznek számította. De nekünk nem célunk a látszólagos Jézusi ellentmondás kisimítása, hanem a felismerés húsvét vasárnap reggelén, hogy a megváltónk sírja valóban üres.
Még mielőtt egy pillanatra is érzéki csalódás áldozataivá válnánk és elhinnénk, hogy a rossz, ha csak rövid időre is, de sikert aratott, tudatosítsuk, hogy minden Isten alapos terve és akarata szerint történt. A próféták pontosan megjövendölték, hogyan teljesíti Krisztus az Atyja akaratát. Az evangéliumok szerzői lejegyezték, hogy feltámadásával miként aratott győzelmet a nagytanács, Pilátus, az ördög és az őt káromlók felett. A Szentírás bepillantást enged a színfalak mögé: a bábok mögött mindig a bábos áll, ő mozgatja őket. A jókat és rosszakat egyaránt. Isten megdicsőíti a Fiát és szenvedésének gyümölcsét, az örök életet mi mindannyian megízlelhetjük.
Legfőbb ünnepünket, amelyből a vasárnapi istentiszteletek kialakulását is származtatjuk, a magyar nyelv a kevésbé kifejező húsvét szóval illeti. Ez sajnos csak a húsevési tilalom elmúlását fejezi ki, és nem utal az Úr Jézus feltámadására. De az ünnepek ünnepének jelentőségéből ez mit sem von le.
A húsvét minden hívő felé egyformán sugározza Jézus Krisztus feltámadásának tényét, a halált legyőző Vitéz szabadulást és üdvözülést ajándékozó királyi diadalát.
Ezt erősíti meg a második ünnepnap a húsvéthétfő, a hét héten át pünkösdig tartó egyetlen ünnep, amely a többi tanítvány bizonyságtételével koronázza meg a váltságművet és elindítja a húsvéti evangéliumot ma is tartó diadalmas hódítására.
Ennek öröm-ujjongása él az ősi keresztyén köszöntésben és teszi megalapozottá a mi ünneplésünket is: „Krisztus feltámadt! Bizonnyal feltámadt!”
Nagy Olivér, alsószeli evangélikus lelkész
Fotó: net, archív
