Weiszer Pál nyugdíjas – nyugodtan állíthatjuk – évtizedek óta egy elhanyagolt, ám fontos területtel foglalkozik. A fizika tankönyvekben fellelhető hibákkal. Annak idején egyetemi tanulmányait nem fejezhette be, mert apját kuláknak minősítették, fenyegették, majd beléptették a szövetkezetbe, ám a matematika és fizika iránti vonzalma attól megmaradt. Saját gyermekeit is sikeresen készítette föl a felsőfokú felvételire.
Ha az ember hosszú ideig elmélyül egy területen, egy idő után annak fonákságait akaratlanul is észreveszi. A Kassához közeli Csécsen lakó Weiszer is így szembesült a hibákkal. Az általa felrótt kifogások egy része elsősorban abból adódik, hogy a tankönyvek rajzai nem élethűek. Így ellentmondanak a mindennapi tapasztalatnak, illetve gyakorlatnak. A tankönyvek maguk előtt görgetik a hibákat évtizedek óta. Mivel ez bosszantotta, levelezni, tárgyalni kezdett a könyvkiadókkal, szerkesztőkkel, szerzőkkel, szakemberekkel. Egy idő után kényelmetlen emberré vált. Ha az ajtón kitessékelték, az ablakon mászott be. Engem valamikor a múlt század 90-es éveiben keresett föl először, hogy segítsek neki zöldágra vergődni. Nem sokat tudtam tenni, mert ezen a területen nincsenek összeköttetéseim. Régen írtam ezekről a gondokról a Szabad Újságba, de a cikk nem váltott ki számottevő érdeklődést. Bizonyára néhányan elolvasták és napirendre tértek fölötte. Vannak fontosabb dolgok is! Bizonyára, de ettől még ezek a bosszantó hibák nem tűnnek el. Az olvasó elé tárom a Weiszer Pál által kifogásolt esetek egy részét, alakítsák ki saját véleményüket.
A naiv ember úgy véli, hogy a tankönyvek pontossága és világos gondolatmenete fölöttébb fontos követelmény, mert a következő nemzedékek így sajátítják el azt a tudást, melyre alapozva tovább gazdagítják az emberiséget. Ha hibák csúsznak az okfejtésbe, levezetésbe, képletekbe, szemléletbe, képekbe, akkor a fiatalok akaratlanul is tovább görgetik azokat és számításaik pontatlanok lesznek, világszemléletük torzul. Ezek meg akár végzetesek is lehetnek. Tehát nem babra megy a játék! Sokan viszont úgy tesznek, mintha mindez nem lenne fontos.
Weiszer Pál nem csak a szlovák, cseh és magyar tankönyvekben talált javítanivalót, hanem német és angol tankönyvekben is. Ezért azt szeretné elérni, hogy az EU-n belül alakuljon egy munkacsoport, mely ezt a területet nyomon követi és ajánlásaival segíti a könyvkiadókat és szerzőket. Akármennyire furcsa is, a szerzők mimóza lelkek, nehezen viselik a kritikát. Ahogy más területeken is, elzárkóznak. A szerzők a kritika nyomán megsértődnek. (Nincs ennél önzőbb és terméketlenebb magatartás.) A kiadók ugyan szívesen veszik, ha valaki a hibákra fölhívja a figyelmet, de már fizetni nem akarnak az elvégzett munkáért. Ráadásul nehéz megmondani, ki finanszírozza a javított kiadást és így minden marad a régiben.A hibákkal megterhelt tankönyvek meg továbbra is forgalomban maradnak és félretájékoztatnak. Így a diák a hibás szemléletet sajátítja el és hordozza tovább, akár egy betegséget. Patt helyzet! Az ördögtől való, ha szembe van állítva a hiba megléte és a szerző hírneve? – kérdi Weiszer. De nyugodjunk meg, az emberiség fejlődik.
Ám lássunk néhány példát! Mindegyikkel terjedelmi okoknál fogva sem foglalkozhatunk és akadnak olyan kimondottan szakmai bakik is, melyeket csak hosszas és bonyolult magyarázat után tudnánk bemutatni. Így az aerodinamikai ábrák taglalását is mellőzzük.
A Fizika a gimnázium 1. osztálya számára (SPN, Bratislava 1985) átveszi a szlovák kiadás mind a húsz hibáját és még továbbiakat követ el azáltal, hogy ez a kiadás fekete-fehér, így a képek színes része elhalványul és rosszul látható, félreérthető. A 76. oldalon kötélhúzást láthatunk. A kötélen elhelyezett két erőmerő egyenlő értéket mutat. Igen ám, de a baloldali, ráadásul kisebb fiúról nem hisszük el, hogy olyan könnyedén tudja tartani a kötelet, ha a másik, nyilván erősebb és magasabb társa azt hátradőlve húzza. A két diák úgy tűnik, nem egyforma erőt fejt ki, holott ez képtelenség (01). Mert máskülönben egyikük orra bukik.
A 96-ik oldalon egy kerékpárost látunk kanyarban megdőlve. A számítás szerint a kerékpár a függőleges vonalhoz képest 13o-os szöget zár be, de a rajzon viszont a vízszintestől való eltérést jelölték α-ként. Ha az előbbi értéket vették volna figyelembe a rajzolásnál, akkor a kerékpár és utasa majdnem az úttesten feküdne, ami megint csak ellent mond a mindennapi tapasztalatnak. A kerékpáros a függőleges vonaltól dől el 13o-kal, vagyis a vízszintes vonaltól 90-13=77o-kal kell eldőlnie, de a rajz akkor nagyjából helyes dőlésszöget ábrázol,ugyanis ott 75o-ot mérünk (02).
A 16. gyakorlat a testek gravitációs térben történő mozgásával foglalkozik (03). A példában egy 500 m magasan repülő gép tűzoltó bombát dob a tűzfészekre (C). Ki kell számolni, hogy a bombát mekkora távolságban kell kioldani, hogy a célba találjon. A bomba parabolapályán mozog. A számítás eredménye, a bombát a céltól vízszintesen 400 m-rel a tűzfészek előtt kell kioldani (A). Igenám, de mit látunk a személtető ábrán? A gép 500 m magasan repül (a rajzon ez 45 mm) az O és C pont közötti távolságnak tehát a rajzon 36 mm-nek kellene lennie, ez felel meg az ábra adta arányoknak, a 400 m-nek. Igen ám, de a rajzon a két pont közötti távolság 75 mm, ami a valóságban 833 m-nek felel meg, ami a kiszámított eredmény több mint kétszerese (312-314. o.)!
Egy másik „apró” hiba: a feladat, mekkorára kell növelni a függőlegesen feldobott labda kezdősebességét (vo), ha emelkedési magasságát kétszeresére akarjuk növelni. Az energia a sebesség négyzetének függvénye (E = ½.m.v2). Tehát a kérdés egyenlete: v12 = 2.vo2, az eredmény tehát v1=vo.Ö2, a kötetben az eredmény hibás, azt mutatja, hogy a négyzetgyök a sebességre is vonatkozik (2.vo)1/2. (317. o.)
A V. Koubek-V. Lapitková-P. Demkanin szerzők szlovák nyelvű fizika tankönyve (a gimnáziumok 1. osztálya számára, EDUCO 2009) a testek egymásra hatásával foglalkozva egy ábrát közöl. Rajta egy sematikusan ábrázolt fiú rúgót feszít. Az első képen a fiú kezében tartja a rúgót, majd a másikon kifeszíti. Ki tudja miért, kezei az első ábrán 9 mm hosszúságúak, a másodikon viszont már 10 mm-re nőnek. Vajon miért nyúltak meg a kezei (28. o.)!? A rajz viszont olyan, hogy ez a különbség nagyon is látszik (04).
A Václav Koubek és Ivan Šabo által írt fizika-tankönyvben, mely a gimnáziumok 1. osztálya számára készült 1985-ben,Weiszer Pál húsz hibát talált.De még mindig az a jobbik tankönyv, ahol csak annyi hiba van! Azt tanácsolták neki, legalább ennyit találjon, mert azt már figyelembe veszik. Gond nélkül sikerült, ám nem történt semmi! Természetesen csak egyet-kettőt ismertethetünk. A 71. oldalon egy szabálytalan testet látunk, melynek két különböző pontjára egymástól eltérő erők hatnak. Meg kell határozni ezeknek az erőknek az eredőjét. Weiszernek az nem tetszik, hogy e példák esetében is a szabályostól kellene haladni a szabálytalanig, az egyszerűbbtől a bonyolultabbig. Az erőpár működése egy szabálytalan testen már túl bonyolult ahhoz, hogy világossá tegye az alapelveket (05).
A 2004-ben kiadott Koubek-Šabo: Fyzika pre 1. ročník gymnázií (fizika az első gimnáziumok számára) tankönyvben már 30 hibát talált, annak ellenére, hogy csak minden ötödik oldalt nézett át. Ha ezt mérvadónak vesszük, akkor a 318 oldalas kötetben 175 hibának kellene lennie. Ám a talált hibák száma így is meghaladja a tűrhetőség határát. A 258. oldalon egy ábra látható (06). Rajta egy tégladarabot akasztanak egy erőmérőre. Ha a levegőben függ, akkor 5 erőegységnyire nyúlik a rúgó, ha vízben függesztik föl, akkor kettőre. Igenám, de az utóbbi esetben a függesztő zsinór a rajzon megrövidül. 8 mm-ről 6-ra valamilyen csoda folytán! Magyarázatot meg nem kapunk rá. A 178. oldalon egy példát számolnak ki, melyben meg kell határozni a kerékpár dőlésszögét, ha a jármű adott sebességgel halad és 20 m sugarú kör mentén fordul. Itt teljesen fölöslegesen megadják a kerékpáros fiú és a kerékpár össztömegét, melyet 100 kg-ban határoznak meg. A kerékpárok tömege a valóságban 5-20 kg között mozog. (Észak-Vietnamban 1975-ben a hadsereg 50-55 kg-os kerékpárokat használt hadicélokra.)Tehát a túltáplált fiú tömege 80-95 kg között lehet! Így ez a valóságtól nagyon elrugaszkodott feltételezés.
A szintén elsős gimnazisták számára írott szlovák nyelvű 152 oldalas fizika tankönyvben is (Koubek-Lapitková-Demkanin: Fyzika, EDUCO 2009). – minden ötödik oldalt nézve át – Weiszer 55 hibát, elírást talált. (Több mint 271 hiba lehet a teljes kötetben?) A könyvbenpéldának okáért a testek egymásra gyakorolt hatását vizsgálják. Ha az alma egy asztalon fekszik, akkor az asztal lapja ugyanolyan erővel nyomja fölfelé az almát, mint az alma tömege az asztallapot (07). A Föld vonzza az almát és az alma a Földet. De a Föld tömege e tankönyvben „nagyjából” 1024-szer nagyobb az almáénál mint fordítva (29. old.). Mivel a Föld tömege 5,9736.1024, ebből következik, hogy az alma tömege kis híján 6 kg. Ilyen almát ki látott már? Ha történetesen ez esett volna Sir Isaac Newton fejére, lehet, soha többé semmi sem jutott volna az eszébe. A Guinnes Rekordok könyve szerint, a világ legnehezebb almája csupán 1,849 kg-ot nyom.
Ugyanebben a kötetben találkozunk egy szintén a valóságnak ellentmondó ábrával (30. o.). Két nagyjából egyforma tömegű gyerek hintázik (08). A baloldali alacsonyabban van, a jobboldali följebb. A feladat, hogy a mérleghintát vízszintes helyzetbe juttassák. A gyakorlatban ezt úgy oldják meg, hogy a baloldali befelé hajol, a jobboldali hátrafelé. Így a súlypontjuk elcsúszik és a hinta a megfelelő helyzetbe kerül. Igenám, de ha megnézzük ezt az ábrát, sehogyan sem tudjuk elképzelni, hogyan tudtak fölkapaszkodni a hintára. Még az egyik csak-csak rá tud ülni, de a másik? Hiszen a hinta állványának magassága nagyjából a fiúk magasságának felel meg (mondjuk: 1,5 m) így a mérleghinta nagyon rövid. Ha egyik oldala a földet éri, akkor a másik vége 3 m magasságba jut!
A fejtetőre állított gombostűvel kapcsolatos ábra is félrevezető (09). Itt a tankönyv (Ľudmila Onderová: Netradičné experimenty vovyučovaní fyziky [Nem hagyományos kísérletek a fizika tanításában], Eperjes 1996) azt tárgyalja, hogyan is működik a látószervünk. A gombostűt fordítva látjuk mint a valóságban, ám csecsemőkorunkban megtanuljuk, hogy a valóságban megfelelő módon érzékeljük. De az ábrán a fordítva látott tűt a szem előtt ábrázolják, holott a jelenség a szemünkön belül, a recehártyán valósul meg (10). De ez az ábra az interneten is sajnos megtalálható (képünket is innen vettük – http://www.infovek.sk/predmety/fyzika/pokusy/geom16.htm).
Tóth Eszter: FIZIKA gimnázium IV. osztály – Munkafüzet 1984 tankönyvében a Mayer-Mengyelejev táblázatban 105 elemet tüntetnek föl (106. o.), másutt meg 104-ről beszél (Tóth Eszter: Fizika IV, 1984, 210.). Ezt a tankönyvet pedig mindmáig használják. Mi pedig úgy tudjuk, hogy jelenleg 117 különböző elem ismert, melyek közül a természetben 92 található. A többit mesterséges úton állították elő. A felrótt hiányosságokra a magyar oktatási Minisztérium levélben válaszolt azzal, hogy a kifogásokat megküldték a kiadónak, mely majd érdemben foglalkozik velük.
Csajági Sándor-Dr. Fülöp Ferenc: Fizika 9., Nemzeti Tankönyvkiadó 2009 c. munka megkapta a Szép Magyar Könyv Díjat. Nem érdemtelenül. Szép – mondja Weiszer, de szerinte az ábrák megtévesztik a diákokat és számtalan meg nem magyarázott dolog sorjázik a kötetben. A Kezdősebességgel rendelkező egyenletesen változó mozgások c. fejezetben szó esik az Anna-kolibrikról, melyek a zuhanórepülés világrekorderei. Ez a kolibri fajta „közel függőleges irányú zuhanásban 27,3 m/s sebességre gyorsul fel, 4,2 m-es úton.” (31. o.) Szerinte, a ’közel függőleges irányú zuhanás’ pontatlan kifejezés, ilyet a fizika nem ismer. A diák ezt hogyan értelmezze? Az egyik fejezet a lendület és a lendület megmaradásának elvével foglalkozik. A kidolgozott példában egy 0,3 kg tömegű biliárdgolyó (B) rugalmasan ütközik egy 0,1 kg tömegű vasgolyóval (V). (10) Nos itt az a gond, hogy a valódi biliárdgolyók tömege 145 és 216 g között szokott mozogni, típustól függően. Átmérőjük viszont 47,6 mm-től 61,5-ig terjedhet. A 0,1 kg tömegű vasgolyó átmérője a valóságban 31,8 mm kell, hogy legyen, ha logikusan feltételezzük, tömör vasból készült. Tehát a két golyó nagysága és színe a gyakorlatban sohasem lehet egyforma, pedig az ábra ezt mutatja (55. o.)!
Póda László-Urbán János: Fizika 10. (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2010) is gyönyörű kiállítású kötet. A 64. oldalon az olvadáspont-csökkenést magyarázza nyomás hatására. Ez történik akkor is, ha korcsolyázunk. A példában egy jégdarabon átvetünk egy vékony drótot, melyet nagy súlyokkal terhelünk meg, mely a jégtömböt átvágja (11). „A jégtábla azonban nem esik ketté, mert a jég a huzal fölött ismét összefagy.” Weiszer szerint ez sokkal bonyolultabb folyamat, mint ahogy ezt a tankönyv magyarázza. „Ez elkápráztatja a diákot, de magyarázatot nem kap!” A 115. oldalon a töltések eloszlását tárgyalják a felület mentén. „A hegyes csúcsokon nagyobb a töltéssűrűség és így a térerősség is, mint a nagyobb görbületi sugarú helyeken.” Ez a csúcshatás. Weiszer azt kifogásolja, hogy az ábrán a csúcs felé haladva, a töltéseknek állandóan sűrűsödniük kellene, de a rajz csupán szinte kétféle eloszlást mutat, egyrészt gyérebbet és a csúcs körül egyforma sűrűségűt, nem sűrűsödőt (12).
A következő hiba nagyon érdekes. A Dégen Csaba-Elblinger Ferenc-Simon Péter: Fizika 11. (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2011) szintén szép kötet. A 208. oldalon azt olvassuk, hogy „az 235U izotópnak nagyon kicsi a részaránya a természetes uránban, mindössze 0,7%.” A valóságban ez az érték az egész Naprendszerben 0,7202±0,0006%. Mondhatná valaki, ez elhanyagolható pontatlanság! Nem így van! 1972-ben a Gabonban található oklói bányában az ügyeletes analitikus szokatlan értéket mért: 0,7171±0,0007%-ot. Ha ezt elhanyagolható különbségnek tartotta volna, akkor a világ egy rendkívül fontos felfedezéssel lenne szegényebb! Magyarázatot kellett keresni arra a jelenségre, hogy ebben a bányában miért alacsonyabb a 235-ös izotóp aránya mint másutt. Sőt kiderült, más furatokból származó mintákban ez az érték 0,440%-os volt. A kutatások nyomán az a vélemény alakult ki, hogy az oklói uránlelőhelyen nagyjából két milliárd évvel ezelőtt (az 235U izotóp koncentrációja akkor 3,68% lehetett) különböző jelenségek kedvező összhatása következtében fosszilis nukleáris reaktorok működtek. Ezeknek köszönhető az oklói 235U arányának csökkenése a várható értékhez képest.
„Marx György akadémikus-professzor 1987-88-ban mindenben elutasított.” – mondja Weiszer –„Azt vallotta, a természetben nem jöhetett létre láncreakció, amit a fenti példa megcáfolt.” Hiszen néhány kilométerrel a föld felszíne alatt, kellő hőmérséklet és nyomás következtében beindulhat a természetes reaktor.
E kötetben a 209. oldalon szereplő ábra, mely a „Kisfiú” (Little Boy) nevű, Hirosimára ledobott atombomba sematikus rajzát ábrázolja, nem felel meg a valóságnak. Ez inkább arra jó, hogy készíthetünk egy nem működő atombombát. – ironizál Weiszer. (Milyen jó is lenne!)
Weiszer Pál szerint a hibák javítása iránti szándék azért létezik, de mindenki a másikra vár. Jó szándék szükséges ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt bemutassák a melléfogásokat. Az EU szerint az oktatás kizárólagosan a tagállamokra tartozik. Más területen viszont nem annyira finnyás! Weiszer szerint nem szívesen vállalnák a felelősséget. Kivonják magukat. A tunyaság sem oldja meg ezt a problémát. Az sem tartja szép dolognak, hogy e kötetek lényegében becsapják a diákokat. Azután esetleg egész életüket e tévedések határozzák meg.
Az oktatási minisztériumok a ludasak, mert nem fizetik meg rendesen a tankönyvírókat – véli. A Cseh Matematikusok és Fizikusok Egységes Szervezetével is fölvette a kapcsolatot. Ennek fizika részlegét vezető egyetemi tanár nem volt hajlandó elutazni Prágából Ostravába, mert saját zsebből kellett volna fizetnie az utat. Pedig ott találkozhattak volna. Egy igazgató meg ígéretet is tett, de azután semmit sem teljesített.
A brüsszeli EuroDirect támogatta elképzelését, mivel az egy lelkes csapat, de annak prágai szervezete időben lépett és minden lehetőséget leállított. Pedig Weiszer megszólította a kassai, zsolnai és ostravai irodát is. Ez a nemzetközi szervezet arra szolgál, hogy minden információt megadjon az Európai Unióval kapcsolatosan és a kérdéseket megválaszolja. Baráti levelezésében is az a vélemény uralkodik, miszerint egy kis ország lakója ne ugráljon. Ha nincs egy-egy akció nyomán valamilyen kisebb haladás, akkor a káröröm nyilvánul meg.
Weiszer szerint ma a lenyúlás a legnagyobb „erény“, de az a legtöbb hiba melegágya. A kompilláció átmenti a hibákat. Úgy Budapesten, mint Pozsonyban is próbálkozott már számos alkalommal, de csak szerény eredményeket tud felmutatni. Duka-Zólyomi Árpád EP-képviselővel sem ment semmire. Ugyanis a szerzők védelmére kelt. A pozsonyi Oktatásügyi Minisztérium még 2007-ben azt javasolta, hogy ebbe az ügybe kapcsolódjanak be a regionális szervezetek is.
A sok meddő, vagy éppenséggel felemás próbálkozás után merült föl az a javaslat, hogy rendezni kellene a tankönyvekben lappangó hibákról egy magyar-szlovák szakmai konferenciát, ahol az érintettek jelenlétében meg lehetne vitatni ezt a kérdéskört és valamilyen javaslatot lehetne kidolgozni, hogy a hibák fokozatosan eltünedezzenek a tankönyvekből és példatárakból. Magyarország kassai főkonzulátusa szívesen részt vállal ennek megvalósításában.
A tankönyvek hibáiból szemezget az alábbi Képgalériánk ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
