A Palóc Társaság július 26-a és augusztus 8-a között egy 44 személyből álló lelkes csapatnak szervezett utat azon céllal, hogy az I. világháború szlovéniai és olaszországi emlékhelyeit felkeresse, és az ott elesett magyar áldozatokról méltóképpen megemlékezzen. A résztvevők többsége az Ipoly mellékéről indulva vágott neki a több mint 350 kilométeres távnak, miközben Párkányból és Esztergomból is csatlakoztak hozzánk.
Vasárnap délután a szlovéniai magyarok lakta Lendvába érkezve, Patyi Zoltán, a lendvai Bánffy Magyar Nemzetiségi Művelődési Központ munkatársa köszöntött bennünket, a továbbiakban az ő idegenvezetését élvezhettük. Lendvában alkalmunk nyílt megtekinteni az Alexandiai Szent Katalinnak felszentelt templomot, majd miután a templomkertben álló, 2000-ben felavatott Szent István szobor előtt elénekeltük a Magyar Himnuszt, továbbhaladva a Lendvától 13 kilométerre található dobronaki trópusi kertben és orchidea parkban gyönyörködhettünk. Innen a közeli Bakonaki-tónál és a Szent Vid-kápolnánál kialakított energiapontoknál töltődhettünk fel, meríthettünk az állítólag látásunkat javító forrásból (valószínűleg a szlovén videti – látni ige nyomán). Új erővel indultunk a tisztán szlovén lakosú Bántornyára, ahol a 15. századi román kori templomban Aquilla János Szent László, valamint a Csodaszarvas legendát megörökítő freskóit nézhettük meg. A nap utolsó színhelye Rodomos volt. Az itt található Mária szobor mellett fekszik annak a tölgynek a mára kiszáradt törzse, melynek a legenda szerint gyógyító ereje van.
A második napon zuhogó esőben a cölöpökre épített főváros, Ljubljana vendégszeretetét élvezhettük. A ljubljanai fellegvárban Batthyány Lajos (1849 májusában itt raboskodott) emléktábláját néztük meg. Ezt követően a Szent Miklós-székesegyházat, majd Ljubljana szülötte, Jože Plečnik keze munkáját dicsérő fedett piacot, hármas hidat, végül a ljubljanai városházát és az előtte álló szobros kutat tekintettük meg, melyen a három csöbörből folyó víz Szlovénia három folyóját (Száva, Krka, Ljubljanica) jelképezi. A továbbiakban a Szlovén Alpokból kaptunk ízelítőt Bled környékén, majd a Bohinji-tónál, Ukanc mellett az isonzói harcmezők közelében lévő osztrák-magyar katonai temetőben imádságban, versben, énekben és Fehér László Gábor tárogatóművész játékának kíséretében emlékeztünk a magyar hősökre. Az esti órákban a Bledi-tó partján és a bledi várhegyen gyönyörködhettünk a csodálatos kilátásban.
Zarándoklatunk következő napja az ,,Én is jártam Isonzónál” című film szellemében zajlott. Bemelegítésként a Bledtől mintegy 4 kilométerre húzódó, a Radovna folyó által kivájt, 1,6 km hosszú Vintgar-szurdokban élveztük a meseszép természet csodáit. Ezt követően 1700 m magasan, a szerpentinekben gazdag Vršič-hágón átjutva szegődtünk a zöld vizű Isonzó mellé. Kobarid városban az I. világháború emlékét őrző múzeum kiállítási anyagát tekintettük meg. Kisbuszokkal jutottunk fel a Javorca-hegyre, ahol az 1916-ban épített Szentlélek-kápolna oldalfalain található fatáblákon a közel háromezer elesett katona nevét tartalmazó Halotti Könyvet néztük meg, a kápolna külső falain pedig többek között a magyar címert is. A Ravelnik nevű szabadtéri múzeumban alkalmunk nyílt bejárni az ott fennmaradt osztrák-magyar lövészárokrendszert. A nap végén Olaszországtól 200 méterre található újabb szálláshelyünk, Nova Gorica közelében lévő Kapela néven emlegetett ferences rendi kolostor mellől csodálhattuk a város fényeit.
A negyedik nap célja, immár Olaszországban, a közel 1800 méter magasan fekvő Monte Grappa hegy meghódítása volt. A Dolomitok lábánál, az olaszok által állított monumentális emlékmű előtt emlékeztünk az ötezer név nélküli és a 146 névvel ellátott magyar katonára, majd a közeli kápolnában imáinkat ajánlottuk fel a lelkük üdvéért. A hegyről lefelé haladva – az olaszországi sziesztára meghatározott időt türelmesen kivárva -, a helyi hadtörténeti múzeum kiállítását tekinthettük meg.
Amíg a negyedik napon a magasságé, addig azt követően a temető látogatásé lett a főszerep. A korai órákban Palmanova, a csillag formájú, három kapun át megközelíthető városban sétálhattunk. A város érdekessége, hogy a központjában épített templomnak nincs tornya (támadáskor kevésbé tűnik ki). Dicső magyar múltunkra az Adriai-tenger partján fekvő Aquileia város rómaiak által épített dómjában és temetőjében emlékeztünk. A dóm altemplomának egyik falfestménye egy nyilazó harcfi által a szkíta – hun – avar – magyar harcmódot ábrázolja. Utunk következő állomása Fogliano, ahol az osztrák-magyar hadsereg 7000 vitéze esett áldozatul. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a helyi temető, melybe 2014-ben Ferenc pápa is ellátogatott, szlovák nyelvű emléktáblája igen elferdítve közli a háborús eseményeket. Balogh Mihály kopjafája viszont igazi ékessége a temetőnek. A Monte San Michele északi lejtőjéhez érve a ,,m. kir. nagyváradi 4. honvéd gyalogezred hősi halottainak és dicsőséges harcainak emlékgúlája” előtt róttuk le tiszteletünket, majd a Doberdói-fennsík olaszországi tájain továbbhaladva az 1918-ban épített Magyar Kápolnáig jutottunk, melyet a magyar katonák az Isonzó mentén vívott 12 csatában elesett bajtársaik emlékére állítottak. A Boldogasszony Anyánk ősi himnuszunk eléneklése után tértünk vissza Szlovéniába. Itt a gorjanskoi (Szlovénia legnagyobb osztrák-magyar katonai temetője), romeni, svetoi és rencsei temetőkben emlékeztünk az I. világháború magyar hőseire.
Utazásunk végéhez közeledve a Nova Goricához tartozó Solkan városrésztől a Sobotin-hegyen található kavernákat és emlékmúzeumot kerestük fel, majd a Triestől 8 kilométerre fekvő 19. századi romantikus olaszországi Miremare-kastély és díszkert megtekintése után az Adriai-tenger hullámai között hűsíthettük le magunkat. Ekképp búcsúztunk el Olaszországtól és tértünk vissza zarándokutunk kiinduló helyére, Lendvára.
Az utolsó napra is jutott néhány látnivaló. A délután folyamán közelről is megtekinthettük a Lármafa nevű kilátót, majd a Szentháromság-kápolna történetével ismerkedtünk meg. Benne található Hadik Mihály várkapitány múmiája. A kápolna melletti temető volt háborús megemlékezésünk utolsó színhelye. A Lendvai várban Zala György szobrászművész szobáját, a hetési népi szövetek, ruhák kiállítását, Picasso műveit nézhettük meg. Ezt követően látogatást tettünk a Bánffy Központban és a Makovecz Imre által tervezett Kultúrotthonban is egyaránt. Kora délután Lendvai Zoltán atyához is eljutottunk Rédicsre, aki gördeszkán fogadott bennünket. Végül áldásban részesülve, egészségesen elfáradva, de felejthetetlen élményekben gazdagon indultunk hazafelé.
Ezúton szeretnék az egész csapat nevében köszönetet mondani a zarándoklat szervezőjének, Z. Urbán Aladárnak áldozatos munkájáért, a magyarság összefogásáért, sok erőt, egészséget, hitet kívánok a jövő évi kirándulás megszervezéséhez.
A kiránduláson készült további képek fotógalériánkban ITT>> tekinthetőek meg.
Szabó Klaudia, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”47034,39392,48807,14357″}
