A görög mitológiában Gaia és Uranosz lánya, Mnémoszüné Zeusszal kilenc éjszakát töltenek szerelemben szent helyükön, távol a többi istentől. Egy év múlva Mnémoszüné, az emlékezet istennője kilenc lányt szül: kilenc Múzsát, nem messze az Olümposztól. E Múzsák a hegyekben, kristálytiszta források és szépvizű folyók mentén, a természetihlető közelségében élnek, s ha táncolni kezdenek a Helikonon, a lelkes természet eltelik énekszóval, a pacsirták, fecskék és hattyúk együtt táncolnak az istennőkkel, s velük telnek el áradásig a folyók és tengerek vizei. Ők az összhang, a harmónia és a ritmus múzsái, ők teszik összehangolttá, összeillővé, kiegyensúlyozottá, széppé és méllyé az emberek – férfiak és nők – vad indulatait.
A kilenc Múzsa egyikéről, a vágyat keltő Eratóról elnevezett kiállítás nyílt – immár VII. alkalommal – a minap a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában.
Erato, a költészet istennője egyben a képzelet játékosságának is a múzsája, akinek a Parnasszuson lévő forrásából inni egyet jelent a művészet elnyerésének adományával. S ráadásul, aki sok, a valóságra hasonlító valótlant, meseszerűt is tud mondani, de ha akar, az igazra is rá tud zendíteni. Őt, Eratót hívta segítségül Homérosz is, amikor így könyörgött a szépség és a szerelem istenasszonyához, Aphroditéhez:
Zengem az istennőt, aki Kyrosban született: ő
mézes ajándékot hoz a földre, örök mosolyával
isteni arcán, és kifakasztja a vágy bimbóit.
Üdvözlégy, gyönyörű gyönyöröknek asszonya! add meg
a szerelemgyujtó dalolásnak drága hatalmát:
minden isten előtt teneked zendüljön az ének!
Erato mellett a tánc és a zene múzsája, Terpszikhoré és Euterpé is ihlette az évszázadok során a költőket, zeneszerzőket, képzőművészeket. Ez utóbbiak már háromezer évvel ezelőtt is különbséget tettek a meztelenség és a férfi és női művészi ábrázolás között. Kenneth Clark mondja, hogy meztelenül lenni azt jelenti, hogy meg vagyunk fosztva a ruházatunktól, és a szó valamelyest magában foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor érezni szoktunk. Az „akt” szónak ellenben nincs kényelmetlen mellékzöngéje. Elménkben nem egy szégyenkező és védtelen test képzete dereng fel hallatán, hanem egy kiegyensúlyozott, viruló és magabiztos testé: az átlényegült testé, melynek a művész, illetve a szellem és a lélek ad formát, hiszen az átlényegült test nem témája, hanem formája a művészetnek. Még akkor is, ha az idők során valamilyen módon elkótyavetyéltük a hellén örökséget s az azt újjáélesztő reneszánszt is.
A Kortárs Magyar Galériában szereplő mintegy hetven nyugat-szlovákiai és magyarországi festő, szobrász, fotós alkotásait szemlélve megállapíthatjuk, hogy közülük többen is ízlelték a fentebb említett Parnasszus-beli forrás vizét, s így elnyerték a művészet szent adományát. Műveik világosan mutatják, hogy a vágy, az erotika, a szerelem, vagyis az emberi test, mint mag telis-tele van képzettársításokkal – a műalkotás nem egy élet a sok közül, hanem az életet ábrázolja: rádöbbenünk, hogy az emberi test mi magunk vagyunk, és mindazokra a dolgokra emlékeztet minket, amelyeket magunkkal szeretnénk tenni; mi pedig mindenekelőtt megörökíteni szeretnénk magunkat. S ami még ezen is túl van: a képeket szemlélve érezzük-tudjuk, hogy ellentmond a valóságnak az az állítás, miszerint ha az emberi test különféle erotikus ábrázolása vágyakat ébreszt a szemlélőben, az rossz művészet és hamis erkölcs. Éppen ellenkezőleg: még a legelvontabb ilyen típusú ábrázolásnak is fel kell ébresztenie az erotikus érzés egy fajtáját – másként, amit képvisel, rossz művészet és hamis erkölcs.
Különben – és ezt a kiállított alkotások bőven igazolják – a biológiai szükségleteken kívül a férfi és nő ábrázolása az emberi tapasztalás sok más formáját is felidézi: a harmóniát, az energiát, az extázist, a romantikát, az iróniát, az absztrahálást, a szürreáliákat, a szimbolikát, az expressziót, a víziót, a klasszicitást és még hosszan sorolhatnánk.
Nyugodtan mondhatjuk hát, az erotika egyidős a férfi és a nő teremtésével: Valának pedig mindketten mezítelenek, és nem szégyellik vala. „Az asszonyi test az erotika igazi virágoskertje” – írja a tárlat katalógusában Almási Róbert. S Heine, a német költő ezt így teljesíti ki:
Az asszony teste költemény,
mit különös ihletésben
írt be a természet csodás
emlékkönyvébe az Isten.
Igen! az ihlet szállta meg
s ringatta teremtő lázba
s a merev, lázadó anyagot
művészileg leigázta.
Valóban énekek éneke
az édes asszonyi forma,
és mintha minden karcsu tag új
csodás-szavu versszaka volna.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma