Szombaton szeretett miniszterelnökünk (Fico) Rigába utazott, hogy térségünk további 15 országának képviselőjével együttesen tárgyaljon a kínai delegációval. A kevés publicitást kapott tárgyalás ebben az összetételben már az ötödik a sorban. A kezdeményezés még 2011-ben, egy budapesti világgazdasági fórumon született és 2012 áprilisában, Varsóban meg is valósult az első ilyen összetételű találkozó.
A hivatalos szlovák kommüniké szerint a felek elsősorban a közlekedés, az oktatás, a tudomány, a kutatás, az innováció és a turisztika céljaira és aktivitásaira koncentrálnak. A kínai fél szerint pedig az infrastruktúra, a csúcstechnológia és a környezetbarát technológia területére fognak összpontosítani. A találkozó végén pedig Kína és Szlovákia képviselői egy egyetértési nyilatkozatot írnak alá.
A liaison-nak nem csak nálunk van ilyen diszkrét megfogalmazása. A törökök is tárgyaltak a kínaiakkal múlt héten, természetesen kifejezték szándékukat, hogy megerősítik a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Mivel ők már előrébb tartanak ez együttműködésben, a török közszolgálatiak a hírekben már megemlítették a történelmi Selyemút felelevenítésének témáját is érintő projektek lehetőségét.
Ennyit a forró kását kerülgető nyilatkozatokból, és próbáljunk meg belelátni az eseményekbe, olvasni a sorok, történések között.
Hszi Csin-ping kínai államfő 2013 végén jelentette be a több évtizedre szóló világméretű projektjét, az új Selyemutat. A Selyemút gazdaságilag és infrastrukturálisan kötné össze Kínát a közép- és dél-ázsiai, közel-keleti és kelet-afrikai régiókon keresztül egészen az Európai Unióig. A világ 64 országát kapcsolná össze, ahol a világ népességének kétharmada él és termeli meg a világ GDP-jének 40%-át. Tehát a kínai tőkéből autópályákat, vasutakat, repülőtereket és kikötőket, nemzetközi adatátviteli hálózatokat, kőolaj- és földgázvezetékeket, kereskedelmi központokat építenének a térségben.
A selyemút vonala (Fotó:rusvesna.su)
Kínát több ok is rákényszeríti erre a nyugati kalandra.
– Mint a világ második legnagyobb gazdasága, úgy döntött, kilép az eddigi regionális nagyhatalmi pozíciójából és globális nagyhatalommá kíván előlépni.
– Kínában túl sok a pénz, a felhalmozott tőke, amely befektetési lehetőségeket keres magának. Az idei lehet az első olyan év, amikor Kína tőkeimportőrből nettó exportőrré válhat, az Eurázsiát átszövő program pedig komoly befektetési lehetőségekkel kecsegtet.
– Kína gyors iparosítása eddig a partvidéki pár száz kilométeres sávban valósult meg, ami jelentős jövedelmi különbséget és konfliktusokat okoz a part menti Kína és a szegény belső Kína között. Az eddigi fejlődési ütem pedig fokozatosan csökken. A nyugat felé való szárazföldi nyitás bevonhatja a belső területeket az iparosításba, ezáltal csökkenti a konfliktus-helyzetet, és egy új növekedési impulzust adhat a fejlődésnek.
A háttérben azonban egy sokkal jelentősebb, a világ gazdasági-kereskedelmi rendje feletti uralomért folytatott párviadal látszik kibontakozni. Az utolsó ötszáz évben azt a sort követhettük, hogy a világhatalmat birtoklók százévente cserélődtek. Az új hatalom küzd, a régi pedig próbálja megőrizni a pozícióit.
Az Egyesült Államok által a második világháborút követően kialakított világrend és ennek intézményei (ENSZ, WTO, IMF stb.) már nem tükrözik az új realitásokat. Az elmúlt években Peking többször próbált valós súlyának megfelelő pozíciót kiharcolni, azonban Washington éberen őrködik előjogai felett. Ráadásul az USA által kezdeményezett kereskedelmi megállapodások (TTIP, Transz-pacifikus Partnerség) szintén Kína kizárását, gyengítését jelentenék.
Ezt Kína sem nézheti tétlenül, és a Selyemút projekt mellett alternatív intézmények kiépítésére törekszik. Az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (a magyar kormány tegnap adta le a csatlakozási szándékáról szóló levelét) számos elemző szerint a Washington által dominált Világbank konkurensévé nőhet, és különböző terveket – mint az Eurázsiai Gazdasági Unió, a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége – pedig még az orosz külügyér, Szergej Lavrov sem tartja elvetendőnek.
( – Hogyan foglalhatja el Szibériát a kínai néphadsereg? – Bevonul, és megadja magát. – és ez nem vicc)
De térjünk csak vissza a világpolitikától a mi kis térségünkbe, vajon előléphetünk-e mi kis közép-európaiak a nagy világpolitika aktoraivá. 2012 óta Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Montenegró, Macedónia, Szerbia, Románia, Észtország, Litvánia, Lettország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia és Horvátország közösen tárgyal Kínával a lehetséges részvételről a Selyemút projektben. A közös fellépés természetesen nem az itt élő népek közti nagy kibékülést jelenti, hanem Kína álláspontját tükrözi, amely egységes területként tekint erre a térségre, és így is kíván tárgyalni velünk, mellőzve a köztünk lévő eddigi konfliktusokat.
Ezt a térséget akár meghatározhatjuk úgy is, mint amelyet az I. világháborúban alakítottak ki az akkori hatalmasok cordon sanitaire-ként (egészségügyi övezet) a bolsevik Szovjetunió és a boldogabbik Európa között. Kína tehát rákényszeríti a térség államait egységes álláspont, fellépés kialakítására és a konfliktusok elfojtására. Az, hogy szokjuk az együttműködést, egyáltalán nem árt meg térségünk államainak.
De Kínát sem kell szentnek tekinteni, mert ő is tudja alkalmazni a világ urai által térségünkben bevett, oszd meg és uralkodj elvet. Jelenleg is vannak a 16 ország között egyenlőbbek, melyeknél már szorosabb az együttműködés Kínával. A jelenleg futó projektek között vezet a Belgrád–Budapest közti vasúti pálya kiépítése (majdnem 2 milliárd euró), amely fontos eleme lesz a már kínai kézben lévő, Pireuszi kikötő és Nyugat-Európa összeköttetésének.
Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a Kínával való együttműködés nem veszélytelen. Kína nem minket akar támogatni, hanem saját érdekeit akarja érvényesíteni. A Kínával való üzletelés általában egyensúlytalansághoz vezet. Mivel túlzott mértékű az import (importpenetráció), pénzügyi többlet keletkezik Kína javára. Ezért térségünknek azt a stratégiát kell követnie, hogy ha az adott infrastruktúra kiépül, akkor az milyen módon hoz hasznot számunkra.
Ficóra mi vár Rigában? Valószínűleg néhány kellemetlen perc és magyarázkodás, amely során ki kell mosnia Kiskát (vagy rákenni Kiskára), hogy miért is fogadta a Dalai lámát. Ugyanis a Kínával való együttműködés egyik érzékeny alapfeltétele, hogy nem fogadhatjuk a tibeti és az ujgur nemzet képviselőit. Magyarország korábban ki is tiltotta Ümit Hamitot, az ujgur-magyar rokonság lelkes hirdetőjét, magát büszke hunnak tartó aktivistát.
Magyarország eddigi aktív hozzáállása jelenleg érthető, ahogy Szlovákiának – az EU eminens diákjának – viszonylagos passzivitása is. Sajnos félő, hogy a térség minden országa a viszonylagos előnyök reményében különutasként fogja saját szerepét játszani, pedig Kína rámutatott az egységes fellépés előnyeire.
Látható, az élet zajlik, és érdekes (szerencsére jelenleg fegyvertelen) összeütközés közepén találtuk magunkat. A folyamatokat ki-ki a maga szája íze szerint magyarázhatja, ám az összeütközés kimenetele még igencsak kérdéses. Kérdés, hogy az USA meg tudja-e tartani a pozícióit, kérdés, hogy Nyugat-Európa meg tudja-e (akarja-e) oldani a rázúdított problémákat, és térségünk hogyan mászhat ki ezekből a turbulenciákból. Mindenesetre nem árt több vasat tartani a tűzben és szárazon tartani a puskaport. (És jövőre újra együtt veletek és Kínával, Budapesten!)
Szegény miniszterelnökünknek, nemhogy kellemetlen percei voltak, de ellentétben a többi kormányfővel, sajnos még a bilaterális találkozóig sem jutott el a kínaiakkal. Meg is jegyezte, hogy a kapcsolatok régi szintű felújítására jelentős erőfeszítéseket kell majd elkövetni. Fico elutasította, hogy a történtek miatt bárki éket próbáljon verni ő és az államfő Kiska közé – és reméljük, ezt komolyan is gondolja.
Sajnálatos, hogy így működik a világ 2016-ban.
(Tasr, Novoszáth Péter, Matura Tamás Matolcsy György, www.trt.net.tr, Felvidék.ma)
