Szlovákiában 2009. január elseje óta hivatalos fizetőeszköz az euró, ami a felvidéki magyarok tapasztalatai szerint egyértelmű drágulást eredményezett a mindennapokban. Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza, jelenlegi főtanácsadója a Magyar Nemzet hétvégi számában értekezett a közös európai valuta belső rendszerhibáiról.
A szerző a Bod Péter Ákos által jegyzett, néhány nappal korábban megjelent Tizenötödik születésnapját ünnepli az euró című cikkre reagált, és vitába szállt az abban megfogalmazott „az euró mint pénznem egyértelmű siker”; valamint a „hosszú távon egyértelműek az euró biztosította előnyök” kijelentésekkel.
Dobozi István szerint ezeket a megállapításokat a tények egyáltalán nem támasztják alá: „az euróövezet súlyos belső rendszerhibái miatt válságról válságra bukdácsol.” Véleménye szerint a görög gazdasági válság minden eddiginél erősebben kidomborította, hogy nemcsak néhány periférikus tagállammal, hanem a valutaövezet alapjaival vannak gondok.
Melyek ezek a rendszerhibák? – teszi fel a kérdést a szakember. Úgy véli, hogy az európai integráció jelenlegi fejlődési szakaszában – tehát igen fejletlen monetáris és fiskális koordináció mellett – az euró kevés előnyt nyújt, viszont elhamarkodott bevezetése komoly károkat okoz. A szerző úgy véli, hogy az EU előnyei nem a közös valutából, hanem a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások tagországok közötti szabad áramlásából fakadnak.
A közös valutának két nagy előnye van: megszünteti a valutaárfolyam-kockázatot és betölti a közösségi identitás egységjelképének szerepét. Dobozi István úgy véli, hogy az európai közös fizetőeszköz csak a felszínen törölte el az árfolyamkockázatot. Az eurózónán belül nincsenek nominális árfolyamok, de a gazdasági fejlettségi különbségek miatt a tagországok között az euró reálárfolyamában jelentős eltérések keletkezhetnek.
Ennek szemléltetésére a szerző a görög példát hozza: Ha Görögországban az infláció magasabb, ezzel szemben a termelékenység jóval alacsonyabb, mint Németországban, akkor a „görög euró” felértékelődik, ami rontja az ország külpiaci versenyképességét, s ez az egyik oka a „görög tragédiának”.
Ezzel a jelenséggel sajnos az euró egykori megálmodói sem számoltak, azzal viszont igen, hogy a közös valuta hatékony működéséhez a tagországok legszorosabb monetáris és költségvetési politikájának összehangolására van szükség. Bár a maastrichti szerződés ezt előírta, de a koordináció különösen az utóbbi terén elégtelen volt.
„Az euróövezetre jellemző heterogén fejlettségi környezetben a mainál jóval szorosabb és hatékonyabb koordinációra, távlatilag pedig költségvetési és bankintegrációra, azaz teljes pénzügyi unióra lenne szükség. Enélkül a jelenlegi nagyfokú reálárfolyam-torzulásokat előidéző – egyes országoknak kiugró előnyöket hozó, másokat pedig eladósodásba sodró – regionális valutarendszer fenntartásának csekély gazdasági haszna és értelme van” – állapítja meg a Világbank főtanácsadója.
Dobozi István szerint az európai valutaövezet legnagyobb ellentmondása az, hogy miközben az euró kifelé, tehát más valutákkal szemben lebegő árfolyammal rendelkezik, addig befelé úgy működik, mintha az eurózóna 19 tagállama között nem volna számottevő gazdasági különbség.
Az írás végén a szerző az eurót, mint Európa politikai egységjelképét a Monarchia közös valutájához, a koronához hasonlítja: bár komoly gyengeségei voltak, mégis a birodalom szimbólumává vált.
