A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kiadásában jelent meg a címben jelzett könyv, amely öt régió: Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék és az anyaország egyházi imádságainak tára. Szerkesztőjétől, Kocsis Csabától kértünk részletesebb tájékoztatást a gyűjteményről, természetesen bővebben a felvidéki vonatkozásairól.
Talán nem mindenki tudja, ezért érdemes tisztázni, hogy a népének egyházi, a népdal világi témájú. De vajon mindig könnyű elválasztani a kettőt? Laikusként feltételezem, hogy minél régebbi eredetű a szöveg, annál gyakoribb lehet az átfedés, hiszen azokban az időkben a hétköznapokat is áthatotta a vallásosság.
Valóban, a népének kifejezést legtöbbször a vallásos szövegű, strófikus, anyanyelvű, templomi énekekre alkalmazzuk. Faluhelyen pedig leginkább szenténeknek mondják őket. A népdal világi alkalmakkor hangzik el, szövegei is világi témájúak. A nép pedig nótának hívja ezeknek a dallamoknak az összességét. Tehát viszonylag könnyű megállapítani egy énekről, hogy az népének-e, avagy világi dallam. S ha az ember kicsit behatóbban tanulmányozza a magyarországi népének történetét, arra a felismerésre jut, hogy a népénekeknek legtöbbször megállapítható a szerzője, de legalábbis egy „ősforrása”, mondjuk valamelyik évszázados, kottás vagy csak szövegeket tartalmazó énekeskönyvünk.
Mondok egy-két példát: Az „Angyaloknak nagyságos asszonya” kezdetű éneket megtaláljuk a Kárpát-medencei népénekgyűjtemény 58. oldalán, amit egyébként a Kottás harangszó című, a Kassai egyházmegyében megjelent énekeskönyvből válogattam. Ennek az éneknek a költőjét ismerjük név szerint. Vásárhelyi András pesti ferences szerzetes írta a verset, feltehetőleg 1508-ban. (Persze ez nem azt jelenti, hogy ez egy kifejezetten felvidéki ének, hanem azt, hogy ezt az országosan elterjedt éneket a Felvidéken is ismerik és használják.) A szöveg fennmaradt több XVI. század eleji kódexünkben is. Dallammal viszont csak jó kétszáz évvel később látjuk viszont a Cantus Catholici katolikus énekeskönyv 1651-es kiadásában. Másik példa a „Nagy örömnap ez nékünk” kezdetű karácsonyi ének, a Kárpát-medencei népénekgyűjtemény 20. oldalán, ami a Kottás harangszóban a 28-as szám alatt található. Az ének szövege magyarul és latinul is megtalálható néhány XVI. századi kéziratunkban. Az ének kezdete latinul: Dies est laetitiae. Ez az ének a középkorban egy egész Európában ismert és kedvelt ún. kanció volt, ráadásul többszólamú feldolgozásai is fennmaradtak, bár szerzőjét nem ismerjük.
De visszatérve az eredeti kérdésre, van az énekelt néphagyománynak egy olyan területe, ahol jelen van a népének is, de nem templomi használatban. Ez pedig a kalendáriumhoz, a különböző keresztény ünnepkörökhöz kötődő népszokások világa. Itt a legtöbbször a gyermekdalhoz hasonló, ún. ütempáros dallamvilág, vagy pedig a beszédhez hasonló, recitatív dallamosság a jellemző, és ezek között a dallamok között bukkannak fel adott esetben népénekek is, gondoljunk pl. a betlehemesekből jól ismert „Csordapásztorok”-ra, vagy a pünkösdölés elmaradhatatlan énekére, az „A Pünkösdnek jeles napján” kezdetű dalra.
Mindig meg lehet állapítani egy-egy ének korát?
Az énekek kora, stílusa elég jól meghatározható, hiszen az írott források mellett a kutatás jelentős mértékben támaszkodik a 20. századi népzenei gyűjtésekre is. Ha nem állnak a rendelkezésünkre írásos emlékek, segítségül lehet hívni a néphagyományt, illetve egyéb területekről is kaphatunk segítséget, úgymint irodalomtörténet, néprajz, stb. Különböző stiláris jegyek alapján általában meghatározható egy-egy népének dallamának a kora, de legalábbis az, hogy melyik zenetörténeti korszakban keletkezett. Más a helyzet az énekek szövegével. Sokszor előfordult, hogy régi, jól bevált dallamra újabb és újabb szövegeket írtak. Tehát amikor egy egyházi népének korát vizsgáljuk, külön kell kezelnünk annak szövegét és dallamát.
Azt a gyűjtők biztosan tudták, hol gyűjtötték fel egyik vagy másik éneket, de abban már nem lehettek biztosak, hogy az azon a vidéken született is, vagy másutt kell keresni az eredetét. Kárpát-medence régióiról van szó, de ezek a régiók néprajzilag korántsem azonosak a Trianonban meghúzott határokkal. Itt sem lehetett könnyű a besorolás, vagy igen?
A kérdés viszonylag komplikált. Azt gondolom, a népének sorsa ebben a kérdésben is különbözik a népdalétól. A népzenei gyűjtésnél a gyűjtés helye, kellő körültekintéssel, meghatározza az ének származási helyét. Például Kodály 1910-es évekbeli, Nyitra-vidéki gyűjtései felszínre hozták a sirató népszokását, a Zobor-vidéki szentivánéji szokásdallamokat, illetve a lakodalomhoz kötődő, páratlanul gazdag dalkincset. Ezeket az énekeket azóta is úgy használjuk, hogy tudjuk, most egy, a Zobor-vidékről származó dallamot adunk elő. Mivel a népének esetében már a korai századoktól kezdve vannak írásos emlékeink, sok esetben nyomtatványok, számolnunk kell azzal, hogy ennek következtében ez a repertoár sokkal könnyebben ismertté tudott válni a teljes magyar nyelvterületen. Tehát ha egy adott népéneket egy adott faluban felgyűjtenek, az inkább azt jelenti, hogy egy hajdan széles körben ismert éneket csak esetleg az az egy, erősen hagyományőrző tájegység őrzött meg. Mondok egy példát. A Kárpát-medencei népénekgyűjtemény 49. oldalán találjuk a „Föltámadt krisztus e napon” kezdetű, az egész nyelvterületen elterjedt és ismert éneket. (Kottás Harangszó 87. számú ének) Ezt az éneket azért válogattam bele a gyűjteménybe, mert a Felvidéken ezt a szép, sajátos dallamú variánst éneklik, szemben pl. az anyaországi dallammal, ahol egy kicsit egyszerűbbek a díszítések.
Felismerhető-e olykor az együtt élő nemzetiség hatása? Vannak-e vándormotívumok?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy mivel a népének műfaja csaknem egész Európára jellemző zenei műfaj, ezért bizonyos dallamok egész Európa, vagy egy nagyobb terület közös dalkincsét képezik, nyelvi határokon átívelve. Erre legtöbb példát a középkori anyagban találunk. A Christ ist erstanden kezdetű, becses húsvéti énekünk szövege egy XV. századból, Zsigmond király korából származó kódextöredéken négy nyelven is megtalálható, mégpedig lengyelül, németül, magyarul, és szlávul is. Krisztus feltámada, mind ő nagy kínjából. Ez azt jelentheti, hogy hajdanán, a szertartások egy adott pontján, mindenki a saját nyelvén énekelhette ezt az éneket. Egyébként ennek a dallamnak szép változata megtalálható a Kottás Harangszóban a 85. szám alatt. De mondok még egy példát. Az „Örülj, te boldog Betlehem” kezdetű, szép karácsonyi éneket egyedül itt, a Felvidéken ismerik. És ez a dallam nem más, mint egy XVI. századi, többszólamú motetta, a Fit porta Christi pervia szoprán szólama. És ezek után nem meglepő, hogy a motettát pedig egy fontos, éppen Pozsonyban őrzött kéziratból, az úgynevezett Anna Hansen Schuman-kódexből ismerjük.
Mely vidékről van a legtöbb ének?
Általában elmondható, hogy minél hagyományőrzőbb egy vidék, annál több éneket őrzött meg az emlékezet. Ezek általában a peremvidékek, vagyis Erdély, Moldva (Románia), Szlavóniában néhány falucska (Horvátország) illetve éppen a Felvidék bizonyos területei, elsősorban a Zobor-vidék.
Kocsis Csaba
Valamennyi ének katolikus?
Itt is külön kell választanunk a dallamokat és a szövegeket, mert előfordul például, hogy egy eredetileg 16. századi, protestáns népének dallamára a későbbiekben csak a katolikus felekezet által használható szövegeket írtak. De található a Kottás harangszóban, és így a Kárpát-medencei népénekgyűjteményben protestáns ének, az eredeti szöveggel, mint például az egyik legszebb 16. századi históriás énekünk, az „Ó, édes Megváltóm” kezdetű halottas. (KNGy 70. oldal, KH 247.) A „Ne hagyj elesnem” című ének pedig igazi kis remekmű, szintén a 16. századból. (KNGy 31. oldal, KH 262.) Mindkettő megtalálható a manapság használatos református énekeskönyvben is.
Kik voltak a gyűjtők?
A népzenegyűjtés hőskorából, a 20. század első feléből mindenek előtt Kiss Lajos, Dobszay László, Szendrei Janka, Rajeczky Benjámin, Ágh Tibor, Manga János, Vikár László nevét említeném.
Egy kultúrkincs megőrzésén, megismertetésén túl van-e más céljuk is a kötettel?
Megbízóm, Osztie Zoltán atya, a KÉSZ akkori elnöke írt előszót a kötetbe. Ebben azt írja, hogy a jelen kiadványnak nem célja a már kiadott és használatban lévő énekeskönyveket pótolni, hanem jelentősége abban áll, hogy benne összegyűjtöttük az öt régió (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Anyaország) területén használatos népénekek színe-javát. Ezáltal akár zarándoklatokon, konferenciákon, ifjúsági találkozókon, egyéb közösségi alkalmakon, stb., használható és forgatható haszonnal ez a könyv; így jobban megismerhetjük egymás kedvelt énekeit, dallamvilágát.
Csak magyar nyelvű? Született-e a magyarsággal együtt, mellett élő népek hagyományaiból hasonló gyűjtés?
A Kárpát-medencei népénekgyűjtemény a Kárpát-medencében élő, katolikus magyarság anyanyelvű énekeit tartalmazza.
Készül-e hasonló a népdalkincsből?
A KÉSZ tervei szerint a második kötet az öt régió legszebb népdalaiból ad majd válogatást.
