Amikor munkaszolgálatról vagy munkaszolgálatosokról hallunk, vagy beszélünk, két dologra gondolunk. Az egyik az 1938 és 1945 között létrehozott sajátos magyar katonai intézmény, melyről tudjuk, hogy elsősorban a zsidó vallású polgárokat, férfiakat, majd a háború vége felé férfiakat és nőket is soroltak ide. Továbbá ide sorolták a politikailag megbízhatatlannak számító polgárokat és a náciellenes értelmiségieket, vagy akik személyi ellentétek, feljelentések következtében kerültek nyilvántartásba.
Majd 1944-ben cigány munkaszolgálatos egységeket is létrehoztak. Ezek az emberek katonai szolgálatukat nem tölthették le fegyveres alakulatoknál. A másik csoport, akikre gondolunk, a Rákosi-rendszer munkaszolgálatos alakulatai, akiknek szintén ásóval, lapáttal kellett a hazát megvédeniük és katonai szolgálatukat letölteni.
Ezen kettőn kívül létezett egy harmadikféle munkaszolgálat is, mellyel a múlt századi történetírásban csak nagyon ritkán találkozhatunk. Az ezekbe a katonai alakulatokba besorozott emberek sem harcolhattak fegyverekkel. Csákánnyal, lapáttal és gyakran puszta kézzel, embertelen körülmények között robotoltak, szovjet őrizet alatt a náci Németország mihamarabbi legyőzéséért. Mivel nem a magyar, hanem a szovjet hadsereg kötelékébe tartoztak, így rájuk a szovjet katonai szabályzat vonatkozott. Ők voltak a hadifogoly munkaszolgálatos, úgynevezett műszaki alakulatok. Malinovszkij marsallnak, a 2. ukrán front parancsnokának az utasítására hozták létre 1945 januárjában és februárjában, néhány magyarországi hadifogolytáborban az ott fogságban lévő magyar tisztek segítségével. A debreceni, a gödöllői, a ceglédi és a jászberényi hadifogolytáborban lehetett jelentkezni a németek elleni harcra, igaz, nem fegyverrel, hanem ásóval és lapáttal. Sokan jelentkeztek ezekbe az alakulatokba, hiszen kevés dolgot nem tettek volna meg, hogy megszabadulhassanak a fogolytáborok embertelen körülményeitől. Három ilyen alakulatot hoztak létre az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása után, de annak tudta nélkül.
Így jött létre a 3668 főből álló 1. magyar vasútépítő ezred, majd később hadosztály, amelynek parancsnoka Gyöngyössy Gábor százados lett. Az alakulatot a debreceni 33-as számú hadifogolytáborban hozták létre. A legénységet a fogolytábor foglyaiból állították ki, míg a tisztikar egy részét a jászberényi fogolytáborból áthozott 100 tisztből, illetve tisztjelöltből. Kétnapi vasúti szállítás és háromnapi gyalogmenet után érkeztek meg munkaterületükre, az Északkeleti-Kárpátokba, a Felső-Tisza és a Prut völgyébe. Rahón rendezték be az ezredparancsnokság elhelyezési körletét. Feladatuk a Máramarossziget–Gyelatyin közötti 117 kilométeres vasútvonal helyreállítása volt. A 117 kilométer hosszú vasútvonalon a megrongálódott vasúti síneken kívül felrobbantott völgyhidakat, berobbantott alagutakat kellett helyreállítaniuk. Sőt, még a saját szállásaikat is nekik kellett kialakítaniuk.
A „hadosztály” következő munkaterülete a Felvidéken, Szlovákiában volt. A Sátoraljaújhelyen áthaladó 3. zászlóalj rendkívül lesújtó képet mutatott. Bár a szerelvényük el volt látva tábori konyhával, orvossal és egészségügyi osztaggal, mégis ahogy a korabeli jelentésekben olvasható, a foglyok nagyon siralmas állapotban voltak. Ruházatuk silány, többen lábbeli nélkül voltak. A betegek összekuporodott csontvázaknak látszottak. A zászlóalj 974 fővel érkezett a városba. Közülük 33 súlyos beteget azonnal kórházba kellett vinni, míg 8 fő útközben halt meg. Hetet Máramarosszigeten temettek el, míg egy főt Bodrogszerdahelyen. A rossz táplálkozás miatt elgyengült szervezetek ellenállóképessége szinte a nullára csökkent úgy, hogy egy hét alatt 21 fő halt meg. A bánásmód embertelen és durva, élelmük darált árpa, takarmányrépa só nélkül.
A munkászászlóaljak agyongyötört, még életben maradt tagjai számára az új munkaterületen a feladat a Losonc és Krivány közötti 30 kilométeres vasútvonal helyreállítása volt a berobbantott kriványi alagúttal együtt. Munkaszolgálatuk ezen a területen május 19-ig tartott. A hadifogoly munkaszolgálatos alakulatokból az említett embertelen körülmények miatt a halálbüntetés ellenére is nagyon sokan kíséreltek meg szökést. Ezekről a szökésekről – a téma kényes volta miatt – csak rendkívül kevés dokumentum maradt fenn. Így a korabeli dokumentumokból annyit tudhatunk meg, hogy az 1. vasútépítő „hadosztály” 3668 főjéből május 20-ára már 146 megszökött. Pásztói György tanúvallomása Kazinczi István tizedes kivégzéséről és Kriványban (Kriváň) történt eltemetéséről: „1945. április 17-én du. kb. 1-2 óra között Krivány állomástól kb. 3-400 méterre a vasút mellett a zászlóalj felsorakozott, elővezették Kazinczi István bajtársamat és a százados bajtárs közölte velünk, hogy szökést kísérelt meg, s aki szökni próbál, ki lesz végezve, mint most Kazinczi bajtárs, majd egy e célra beásott vasúti talpfához kötötték és 4 bajtársunk az ítéletet végrehajtotta délután 2 és 3 óra között. A kivégzés után Maruzs János tizedessel, úgy hiszem, bükkszenterzsébeti lakossal, hordágyon vittem kocsira kb. 300 métert. Az esti órákban ugyancsak láttam, sőt körletünkig kísértem, amikor 4-5 bajtársam temetni vitte.
Fontos azonban itt megjegyezni, hogy a Magyar Királyi Honvédség Szolgálati szabályzata szerint a hadifogságba került tiszteknek, valamint tisztjelölteknek lehetőség szerint meg kellett kísérelniük a szökést.
Krivány–Lónyabánya–Losonc vonalon, 1945. május 19-ig összesen 46 magyar katona áldozta életét, Kriványban 25 magyar katonát temettek.
Kriványban eltemetett magyar „hadifoglyok”: Bachraty Ferenc 1945. 4. 5, Bazcai Endre 1945. 4. 2., Bódi Ferenc 1945. 4. 15., Boros György 1945. 4. 16., Cékman Béla 1945. 4. 15.,Forgó József 1945. 4. 16., Gere Gyula 1945. 4. 11., Ivanics Pál 1945. 4. 24., Kassai Kálmán 1945. 3. 30., Kazinczi István 1945. 4. 17., Konkoly Béla 1945. 4. 22., Lakner István 1945. 4. 22., Markos Ferenc 1945. 4. 12., Németh Lajos 1945. 4. 25., Orosz László 1945. 4. 13., Répássy Imre 1945. 4. 18., Seress Gyula 1945. 3. 24., Sofert (Saufert) Mihály 1945. 4. 30., Szeri András 1945. 4. 12., Tóth András 1945. 4. 16., Turnvald Vilmos 1945. 4. 3., Urbán József 1945. 3. 31., Vadlövő János 1945. 3. 31., Varga Kálmán 1945. 4. 9, Hadó Menyhért 1945. 4. 22.
Egy még ma is élő szemtanú elbeszélése szerint ezeket a katonákat embertelen körülmények között dolgoztatták. Elhalálozásuk okaként megállapíthatjuk a gyenge, kalóriaszegény étkezést (reggel fekete lötty, azaz kávé, ebédre leves, borsó vagy lencse, vacsorára kávé vagy tea), melynek következtében a szervezet teljesen elvesztette ellenálló képességét. Az elhalálozások másik fő oka pedig, hogy amikor a hozzátartozóiknak tudomására jutott, hogy szeretteik, családtagjaik Kriványban dolgoznak hadifogolyként, felkeresték őket és a hazai, jobb minőségű ételtől bélcsavarodást kaptak. A helyi lakosok még ma is tisztelettel emlékeznek ezekre a katonákra és a helyet, ahol el vannak temetve, egyszerűen magyar temetőként emlegetik.
1945. február 25-én megalakult a 3. vasútépítő dandár. Munkaterülete a Budapest–Érsekújvár– Pozsony–Brünn vasútvonal és környéke volt. A 3. vasútépítő dandár 5. zászlóalja Párkányban állomásozott és a Párkánynána–Garamkövesd közötti híd helyreállításán dolgoztak. Sajnos erről nem találtunk közelebbi dokumentumokat.
Végül 1945. június 8-án megszűnt a szovjet alárendeltség és az új magyar hadsereg katonái lettek.
(Dr. Bognár Zalán történész munkája alapján)
