Perbete község határában, egy elzárt liget öreg tölgyfái közt áll a Szűz Mária – kápolna, melyet remetekápolna néven is emlegetnek a környéken. Az 1700-as években remeték éltek a liget fái közt, a kápolnát 1762-ben építették.
A dombos vidékű Perbete község a Komáromi járás északkeleti részében fekszik, 24 km-re a járási székhelytől, hajdan az Esztergom vármegye birtoka volt. Határos Madar és Búcs (délkeletről), Újgyalla és Szentpéter (délnyugatról), Bajcs (nyugatról), Udvard és Csúz (északról), valamint Fűr és Kürt községekkel. A községhez tartozik két egykori (ma már lakatlan) puszta is: Mihályvárpuszta és a falutól délkeletre fekvő Perbetepuszta.
A község határában található ligetben, a több száz éves védett fák közt, nyilvánosságtól elzártan áll a barokk-klasszicista stílusban épült Szűz Mária-kápolna, amely 1762-ben épült egy régi remetelak helyén. A 17. századtól éltek remeték a perbetei erdőben. Az utolsó remete Sebők Pál halála után építették a kápolnát. A Szűz Máriát ábrázoló kegyképet Ordódy György ajándékozta a kápolnának. Az 1763-as földrengés megkímélte a kápolnát és a kegyképet, amit csodának minősítettek.
A kápolnát 1909-ben átépítették. A nagykeresztet 1902-ben állították fel, a kálváriát 1925-ben építtette özvegy Ladányi Albertné. A ligetben lévő kápolna búcsúját szeptember 12-én, Szűz Mária nevenapján tartják.
A Perbetén született és Tatabányán élt Nagy László esperes, címzetes prépost közbenjárására a kápolnát 2012-ben ismét felújították, majd újraszentelték. Az ő finanszírozása mellett nagy segítője és támogatója volt a munkálatoknak dr. Fajnor Éva, a Münchenben élő orvos. Fajnor született Vavrik Éva külföldről is figyelemmel kíséri Perbete sorsát, a szakrális emlékeket, a múlt anyagi és szellemi értékeit. Éva asszony gyermekkorának egy részét Perbetén töltötte. Édesapja dr. Vavrik Gyula körorvosként dolgozott a faluban a háborút követő nehéz években. Feleségével, Szarka Erzsébettel életük kockáztatásával is segítették a bajba jutott embereket, a felvidéki deportálások és kitelepítések nehéz időszakában.
A perbetei liget, mely zárva van a nyilvánosság elől, az ősi fák védelme miatt (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A Vavrik család két leánya Erzsébet és Éva őrzik, és továbbadják gyermekeiknek, unokáiknak a család történetét, a perbetei évek emlékét, a remetekápolna és a liget történetét. Édesapjukat Vavrik Gyulát 1973-ban szólította magához a Teremtő. A család emlékei közül előkerült az a levél, melyet orvostársa és barátja Polónyi Béla írt Vavrik Gyula temetésére. A dokumentum dr. Fajnor Éva jóvoltából érkezett Münchenből. Nagy László, a Magyar Arany Érdemrenddel kitüntetett lelkiatya 2014-ben, életének nyolcvanegyedik évében tért meg a Teremtőhöz. Dr. Vavrik Gyuláné Szarka Erzsébet, az ismert festő, történelem- és családfakutató szintén Hazatért 2016-ban, életének kilencvenkettedik évében. Családfáját hosszú évszázadokra vezette vissza, hiszen apai és anyai ágon a felmenői székely gyepűőrök hadnagyai voltak, akiket az Árpád-házi királyok telepítettek a síksági védvonalra.
Álljon itt leányuk, dr. Fajnor Éva írása a perbetei tölgyfaliget és remetekápolna kapcsán:
Gondolatok egy tölgyfaligetben, a perbetei Remetekápolna árnyékában
„Honnan jöttek a remeték, hányan voltak, nem tudni. A 16. században figyeltek fel rájuk a perbeteiek, a sűrű tölgyfaerdőben, ami mára már tölgyfaliget. Különleges flóráját szigorúan őrzik a természetvédők. Istenkereső férfiak voltak, vagy a király gyepüőrei – vagy mindkettő? Nem tudni. Történetük a legendák ködébe vész. Az utolsó remete után sok pénz maradt, ebből építették a perbeteiek a „Mennyei királynő, Mária“ tiszteletére a kápolnát. Csend, levendulaillat, kakukkszó.
Gondolataim a régi országúton járnak, erre vezetett Bécsből, Pozsonyon át Budáig. A szép királynő, Mária Terézia nehéz hintóval, katonai kísérettel, hatalmas ládákkal, benne színarany étkező és szépségápoló utazókészletével (látható a müncheni kincstárban), személyzetével, válogatott magyar testőreivel, itt pihent meg Perbetén. Bessenyei György a testőrköltő, vajon vele volt-e?
Megszállt a királynő külön az ő számára épült vaskos barokk-házban, ami még ma is méltóságot sugároz. Emlékét őrzi a széles lépcsőfeljáró, alkalmazkodva a barokk és rokokó ruhák divatjához. Ebben a nagy házban őrzik a kápolna több száz éves kegyképét, a csodatévő Boldogasszonyt karján a gyermek Jézussal.
A felújított remetekápolna 2012-ben. Balogh Károly plébános engedélyével tölthettek ott egy napot a szőgyéni alkotótábor művészei 2012 nyarán (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Elcsöndesedve állok előtte. A kép és a kápolna élte át a földrengést 1730-ban, amikor elpusztult a falu és a templom is. Csak a kép és a kápolna nem. A Remetekápolna első csodája? Aztán újra felépítették a falut és templomát, Mihály-vár és Érsekújvár romjaiból.
Perbete az újraépítők faluja? Pozsonyban Trianon után a cseh katonák lerombolták Mária Terézia szobrát. Talán Perbetén egyszer újra felállítják? Hiszen csak itt, csakis itt pihent meg, sehol másutt a hosszú úton a tizenhat gyermekes anya, talán nálunk is kisbabát várt. Valószinű…
Próbálok visszamenni az időben még messzebbre. Változik a kép.
Sok száz évvel ezelőtt járták az országutat porban, sárban, hatalmas marhacsordáikkal az Alföldről fel, egészen Hollandiáig a mi magyar „cowboyaink”. Bizony sok száz évvel az amerikai marhahajcsárok előtt. A mi alföldi „hajtóink”, a hajdúk. Végvári vitézekké váltak később és kuruc katonákká a nagyságos Fejedelem seregében.
Míg a királynő lovashintói 15 km/ó sebességgel haladtak, a hajdúk legtöbb 5 kilométert tettek meg óránként. Micsoda logisztika szükségeltetett a transzport lebonyolításához. Hány „menedzser” dolgozott a „projekten”, intézte internet, mobiltelefon, IPhone nélkül az „áru” sikeres megérkezését, teherautók, autópálya, hotel, ellátás nélkül. Ugyan ki emlegeti őket? Hollywood egy iparágát építették fel róluk: a cowboy filmeket. Kik voltak, hogy voltak szerveződve, hányan haltak meg az embert, állatot próbáló hosszú úton? Tudtak-e a remetékről, akik biztosan figyelték őket? Ki írja meg évszázados történetüket, teljesítményüket? Van-e szobruk – jut eszembe, ma, amikor annyi szobrot állítanak…
Igen, van. Észak-Bajorországban, Banbergban. Tábla és szoborcsoport hirdeti a magyar hajdúk, marhahajtók emlékét, hatalmas teljesítményét. Ott Banbergban, ahol a katedrálisban Szent István királyunk egyetlen ifjúkori lovas szobra áll. Mert ő adta a pénzt a dóm építésére sógorának, Henriknek. Fiából azért lett Henricus, Emericus – Imre, a trónörökös.
Igen erre jártak ők is, az elképzelhetetlen mennyiségű jószággal. Miközben a remete életmódot vállaló férfiak a perbetei tölgyfaerdő csendjében imádkoztak a Szűzanyához Magyarországért – tatár, török és más rabló népek idejében. Mert rabló népből kijutott nekünk, magyaroknak, éppen elég.
Búcsúszavak Vavrik Gyulától. Leánya, dr. Fajnor Éva bocsátotta rendelkezésünkre az írást (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A liget varázsa, különleges flórája évszázadokon át idevonzotta az imádkozni vágyókat, vigasztalást keresőket. Ide jártak a magányosok, szomorúak nyári hajnalokon és őszi alkonyaton. Azokban az embertelen években is, amikor a falu lelkét tépték szét – elhurcolva százakat a dermesztő hidegben, rabszolgamunkára, öregeket, gyerekeket sem kímélve. Amikor édesapám a fiatal perbetei körorvos kínlódva, élete kockáztatásával próbálta menteni a családokat. Haláláig eljárt ide, lelkét erősíteni. Beült a kápolnába és hallgatta Isten üzenetét. Súgott a szél, a Kakukkhegyen kakukk szólt. „Most segíts meg Mária, ó Irgalmas Szűzanya…”- imádkozta hangtalanul. A régi remeték vették körül, a régi perbeteiek lelkei. Az alföldi hajdúk és a szép királynő, Mária Terézia. Múltak az évek, a kápolnát egy lelketlen idő rommá rombolta. Zsemlovics bácsiék sem éltek már és Matyi szamaruk se jelezte az időváltozást. Minden elgazosodott, eldurvult, úgy akarták, felejtsük el a régieket, emlékeinket, nevünket is máshogy írjuk. Csak a kakukkfű illatozott és a tölgyfák súgtak a szélben: Ne féljetek, minden elmúlik egyszer, csak a lélek örök.
És Nagyboldogasszonyunk segített. Mennyei királynőnk, Mária. Csodának is mondhatnánk. Csöndesen, feltűnés nélkül megmozdult a falu lelke. A Szentlélek szólt egy kitelepített kisfiú által, akiből pap lett, akinek szíve őrizte Perbete kicsinyét, nagyját. Nagy László atya szeretete „materializálódott” a segítők munkájában, akik már sokan nagymama, nagypapa korúak. A kitelepítettek. A rokonaik. Gyerekeik. Unokáik. A kápolna feltámadott. Salve Regina!
Hallgatom a fák zúgását, zeng a kitelepítettek himnusza. „ Elindultam szép hazámból, kedves kis Magyarországról…” Az ősi magyarok Boldogasszonya mosolyog ránk a hatalmas fák koronáiból. Isten anyja Ő, a Boldogságos Szűz Mária. Századok nyomain járunk, misztikus világban. Titokzatos remeték világában.
A pszichológia, a lélektan, minden elődünket valóságos, köztünk lévő, aktív lelkeknek tudja. Irányítják sorsunkat, mint Isten anyja Mária, és Jézus, a mi Megváltónk.
Susognak az ősi fák. Nekem ezt üzenik: „Azért jöttünk a világra, hogy valahol otthon legyünk benne…” És ezt: „A víz szalad, a kő marad…” Száll, száll a lelkek pozitív energiája a Kakukkhegy és a Menyecskevölgy felett. Amit úgy hívunk: Isteni Kegyelem” – írta dr. Fajnor Éva.
(Lejegyezte: Berényi Kornélia)
