A Gömör‒Tornai-karsztvidék hallatán nekünk, egyszerű természetjáróknak általában a Szádellői-völgy és a gazdag élővilágot rejtő Szilicei-fennsík jut eszünkbe.
Az UNESCO természeti világörökségének részét képező térség gazdag növény- és állatvilágát jól ismerő Gordon László négy évtizede fényképezi a karsztvidék látnivalóit. A több tízezer felvételből kiválasztott természetfotóit Rozsnyón, a Rákóczi Magyar Házban március 20-ig csodálhatta meg a nagyközönség. A sok látogatót vonzó tárlat bezárt, Gordon László ma már új terveket szövöget, és ötletei megvalósításán dolgozik. Vele beszélgettünk.
Kezdjük talán a legelején, egyáltalán hogyan lehet valakiből természetbúvár? Miként lett a természet szerelmese?
Szüleim pedagógusok voltak, a Szádellői-völgyhöz közeli Barkán tanítottak, amikor megszülettem. Emlékszem, édesapám a kőzetekkel, az állat- és növényvilággal kapcsolatos tantárgyakat többnyire nem az osztályban, hanem kint a szabadban, a természeti kincsekben gazdag Szádellői-völgyben tartotta. Ezek a gyerekek szó szerint játszva tanultak és ismerték meg a bennünket körülvevő természetet. Nyári hétvégeken gyakran vitte tanítványait sátorozni, a szabadban töltötték az éjszakákat. Amerre apám a diákjaival járt, vitt magával engem is. Kicsi voltam, a karján cipelt, időnként a nagyobb gyerekek segítettek neki. Megismertem és megszerettem a virágokat, a rovarokat, a madarakat… Hat-hétévesen otthon a kertben már a gilisztákat, a rovarokat kerestem és a pillangókat kergettem. Az első lepkegyűjteményemet 1963-ban készítettem, akkor hétéves voltam. Én megfogtam a pillangókat, édesapám pedig preparálta. A mostani eszemmel úgy gondolom, a természet iránti szenvedélyem kicsi gyermekkorban kezdődött és már akkor eldőlt, mi lesz belőlem. Ez a gyűjtemény egyébként a mai napig megvan, nem úgy, mint az édesapám enyémnél sokkal gazdagabb és értékesebb lepkegyűjteménye, mely sajnos egy hurcolkodás során leesett az autóról és tönkrement. Édesapám az osztályban akváriumot is berendezett, nem színes halak úszkáltak benne, hanem azok, amelyeket a patakból a gyerekekkel kifogtak. Terrárium is volt a tanteremben, abban a felénk honos kígyókat tartotta.
Megérkeztek az újabb nagyítások (Fotó: Farkas Ottó/Felvidék.ma)
Mikor kezdett fényképezni?
Amikor a Szalócon és Szilicén lakó nagyszüleimnél tartózkodtam – mindkét település a karszt szívében fekszik – felfedező utaimra társakat is hívtam. Egyiküknek volt fényképezőgépe, s ha valami érdekeset találtam, megkértem, fényképezze le nekem. Rozsnyói gimnazistaként megírtam első komoly munkámat a Szilicei – fennsík ritka növényeiről és 160 lepkével összeállítottam egy újabb lepkegyűjteményt. Ez is megvan a mai napig. Fényképezőgépet viszont csak akkor vettem, amikor a kassai Állatorvosi Egyetemen tanultam. Ennek idestova negyvenegy esztendeje.
Tehát végzettségét tekintve állatorvos, egyéb területen, gondolok itt például a kőzetekre, a rovarokra és a növényekre, hogyan sikerült fejleszteni a tudását?
A tudás szerintem annak köszönhető, hogy erre a tájra születtem, itt nőttem fel és kellőképpen megismertem a Gömör‒Tornai térség növény- és állatvilágát. Édesapám évtizedeken át járatta az Élet és Tudomány című ismeretterjesztő hetilapot, amely elsősorban a tudományok iránt érdeklődő nagyközönség számára íródott, közérthető formában. Rendszeresen olvastam, sőt több írásra éppen az édesapám hívta fel a figyelmemet. A hetilapból tizenegy-tizenkét éves koromban megtudtam olyan információkat, amelyekről később csak az egyetemen hallottam. A másik forrásom a TermészetBÚVÁR magazin volt, amelyből a földrajzi és biológiai ismereteimet bővítettem, de az ilyen és hasonló tartalmú könyvekre sem sajnáltam soha a pénzt, és édesapám gazdag sziklakertjében is számos növényt megismerhettem, megfigyelhettem.
Úgy tudom, a Gömör‒Tornai-karsztvidék iránti elkötelezettségét a filmes szakma is kamatoztatta.
Ezerkilencszáznyolcvankilencben ötrészes filmben dolgoztuk fel a Gömör‒Tornai-karszt keletkezését, élővilágát, rezervátumait, az ember és a karszt kapcsolatát, de készítettünk filmet a denevérekről is. Ezek szlovák nyelvű filmek, de már tettem lépéseket annak érdekében, hogy megjelenjenek magyar nyelven is. Remélem sikerül bemutatni magyarul is, mert dokumentumértékűek. Láthatunk benne olyan élőlényeket, amelyeket a valóságban már nem, mivel időközben sajnos kihaltak.
A nagyobb lepkegyűjtemény (Fotó: Farkas Ottó/Felvidék.ma)
Ötven éve járja a Gömör‒Tornai térséget, még mindig talál valami újat, valami szokatlant?
Egy emberöltő kevés idő az általam kutatott vidék teljes megismerésére. Felfedezéseimet nem csak fényképezem, jegyzeteket is készítek. A tökéletességre törekszem, de rájöttem, ez lehetetlen feladat, a karszt gazdagsága nem teszi lehetővé a táj teljes feldolgozását. Ötven év alatt a vidék természeti értékeinek csak a töredékét tudtam feldolgozni. Négy évvel ezelőtt kezdtem el a Szilicei-fennsík dűlőneveinek az összeírását. Egy térképre bejegyzem a terület dűlőneveit; az utakat, a kutakat, a víznyelőket…
Csodálatos magyar szavak kerültek elő, de óriási munka, a fennsík ugyanis hozzávetőlegesen 15 ezer hektár. Bárkivel szívesen megosztom a tapasztalataimat, bemutatom a térséget csoportoknak, egyéni turistáknak, akik érdeklődnek a vidék gazdag természeti kincsei iránt, iskolában előadásokat tartok a felnövekvő generációnak. Szeretném jegyzeteimet könyvekben kiadni; tervezem a lapokban eddig megjelent írásaim rendszerezését és megjelentetését, egy másikat pedig a karszt élővilágáról készítek, ebben rövid magyarázó szövegek mellett leginkább a képek dominálnak majd. Több tízezer felvétel közül kiválasztottam és kinagyíttattam azokat a fényképeket, amelyeket szeretnék határon innen és túl bemutatni. A kiállítási kollekció pillanatnyilag 130-140 különböző méretű fényképből áll, de ez a szám nem végleges, a kiállítási anyag folyamatosan bővül.
Gordon László rovatát portálunkon ITT olvashatják.
