Tipikus lakótelepi gyerek volt, a foci mellett több küzdősportot is kipróbált, de a lőtéren is gyakran megfordult. Több keleti küzdősport után három éve rátalált a chanbarára, s nem kis merészség kellett hozzá, hogy a sportág szülőhazájában, Japánban is versenybe szálljon, mégpedig a világbajnokságon. De Figei Tibor nemcsak merész volt, hanem szemtelen is, mert a világbajnoki címet is elhozta Tokióból. S mára már az alig négyéves fia is kedvet kapott a chanbarához.
Sietve érkezik a találkozónkra, ugyanis este még edzés a rimaszombati Falcon klubban, aztán másnap már versenyre utaznak. Ezúttal Prágába, a cseh nemzetközi bajnokságra. Többnyire magyarul beszélgetünk, hiszen a szülei magyarok, de a felesége már lengyel, akivel szlovákul beszélgetnek otthon, s mivel angolt és németet tanít Tornalján, a Szakközépiskolában, így sokszor bizony nem könnyű a nyelvek váltogatása.
„Édesapám Szútorból származik, a jelenlegi rimaszombati polgármesterrel, Šimko Józseffel ültek évekig egy padban” – mondja, s ezért is nagyon fontos volt a számára, amikor a világbajnoki cím megszerzése után az a Városházán fogadást adott a tiszteletére. Már a világbajnoki cím megszerzése különleges élmény volt a számára, de amikor meglátta a tömeget a Városháza előtt, lúdbőrzött a háta.
Lakótelepi kölyök voltam
Nagyapja lövész, míg édesapja focista volt, a papa III. ligát is játszott Brünnben, később futásban és lövészetben is remekelt, így semmi meglepő nincs abban, hogy Tibor is örökölte génjeiben a sport szeretetét. Mivel a szülei már Rimaszombatban laktak, Tibor is igazi lakótelepi vagány kölyök volt, s rúgta a bőrt a többiekkel, s kereste a mozgási lehetőségeket. Ötévesen komoly gondjai akadtak a hasnyálmirigyével, a kórházi kezelés mellett többször megfordult a bártfai fürdőben is.
Az egész régióban népszerűsíti a sportágat (Fotó: Kresnye András)
Évekig kereste a számára megfelelő sportágat, végül tizenkét évesen a taekwondóban találta meg az igazi lehetőséget, amelyet egy Rimaszombatban oktató afgán orvosnak, Eidi Hakidinek köszönhet, aki megkedveltette vele a sportágat. A szülei viszont túl veszélyesnek tartották a sportágat, ezért versenyezni nem engedték el. Később két olyan küzdő sportág is a látókörébe került, amelyben fantáziát látott, így a japáni wing chun és a fülöp-szigeteki koreai eskrima, egyetlen hátrányuk az volt, hogy nem lehetett egyikben sem versenyezni. De 2015-ben jött a chanbara…
A tanári pályát választotta
Édesapja építészmérnök, édesanyja viszont tanítónő a speciális alapiskolában, s Tibor ez utóbbi pálya mellett döntött. S nem bánta meg. „Német és testnevelés szakon végeztem a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen, s tudom, hogy sokan meglepődnek rajta, nagyon szeretem a pedagógusi hivatást. Több alapiskolában is tanított, így a feledi Szombathy Viktor Alapiskolában is, de vállalkozó kedvű lévén, egy-egy alkalommal Ausztriában és az Egyesült Államokban is vállalt alkalmi munkát.
Ez utóbbi például arra volt jó, hogy megtanult angolul. Ennek később jó hasznát vette, ugyanis éppen állást keresvén nem tornatanárt, hanem német és angol szakost kerestek Tornalján a Szakközépiskolában, s így sikerült elhelyezkednie. „Tudom, hogy nem vagyok perfekt angol, de igyekszem megállni a helyem” – mondja Tibor, aki külön hálás azért, hogy az iskola elengedi őt a versenyekre, s amely büszke is arra, hogy a tanári karban világbajnoka is van.
A chanbarát meglátni és megszeretni
Bár igaziból a küzdősportok világában érezte magát otthon, örökölve az apai géneket, a lövészet is egyre közelebb került Tiborhoz. Sörétes puskában országos bajnoki címet is szerzett, s volt idő, amikor nem volt olyan hétvége, hogy ne versenyzett vagy ne bíráskodott (mintegy 300 versenyt abszolvált) volna.
Figei Tibor rajongókkal
Később, amikor családot alapított, döntenie kellett, s bár a sportot továbbra sem száműzte az életéből (nem is tudná), a család került az első helyre. Miután az addig ismert küzdősportokban nem lehetett versenyezni, olyan sportág után nézett, ahol már lehetőség volt a tudása összemérésére is. Így került képbe az 1971-ben, Tetsundo Tanabe által alapított chanbara, amelyet ma már mintegy negyven országban űznek, s Európában is egyre népszerűbb.
Európában főleg a franciák, az olaszok, a lengyelek, az oroszok hódolnak a sportágnak, amely viszonylag egy olcsó sportág, bár mivel nem olimpiai sportág, így nagyon kevés állami pénzt kapnak. Maga a chanbara egy ízig-vérig küzdősport, amelyet különböző kézbe illő eszközökkel spékelnek meg, így több fegyvernemben is küzdőtérre léphetnek a sportág hódolói.
„Sokat segített, hogy az elmúlt években megfelelő erőnlétre tettem szert, s a wing chun és az eskrima is megkövetelte az összpontosítást, a gyors reagálást, ahogy a kitartást és a megfelelő állóképességet is” – fejti ki. Rimaszombatban először ifj. Miroslav Bitala volt az edzője, majd átvette őt a kassai Boris Lieskovský, akinek a vezetésével előbb a párizsi Európa-bajnokságra, majd a tokiói világbajnokságra is eljutott.
Tokióban győzni
Amíg a Párizsban szerzett arany- és bronzérem nem lepte meg túlságosan, ugyanis reménykedett az érmes helyezésben, Tokióba, a sportág hazájába közel sem indult ilyen reményekkel.
„Azt gondoltam, ha a hat körből eljutok a negyedikig, akkor már boldogan jövök haza és a szponzoraim is maximálisan elégedettek lehetnek. A legőrültebb álmaimban sem hittem volna, hogy Tokióban állhatok fel a dobogó tetejére.”
Világbajnoki címe után Šimko József polgármester és a rajongók is várták (Fotó: Gecse Attila)
Mivel a harmincas évei közepén jár, lassan vége a versenyszerű sportolásnak is. „A mai fiatalok sokkal gyorsabbak, vagányabbak és mozgékonyabbak, míg mellettünk elsősorban a tapasztalat szól” – mondja Figei Tibor, aki azért majd a veteránok között is szeretné kipróbálni magát. Az igazi sikernek azonban azt tartja, hogy a rimaszombati Falcon Klubban is otthonra talált a chanbara, s mára mintegy 10-15 gyerek vonzódik a sportághoz, s többen már most komoly eredményeket értek el, mint Dávid Laura, aki a saját kategóriájában Rómában Európa-bajnok lett.
Prága után Hollandia és ismét Tokió következik
„Hét érem jött össze Prágában” – újságolja már beszélgetésünk után Tibor, s világbajnok létére szerényen megjegyzi, neki most csak egy bronz sikerült, de az a fontos, hogy a gyerekek remekeltek, s akad köztük egy-kettő, akire akár komoly jövő várhat, ha kitartó lesz.
De azért ő sem adja fel, s még az idén is több fontos verseny vár rájuk. Rimaszombatban rendezik a ligakupa egyik fordulóját, augusztusban Hollandiában az Európa Játékok következnek, s nagyon szeretnének ismét eljutni a Tokióban megrendezésre kerülő újabb világbajnokságra is.
„Ahogy már említettem, számomra már a család áll az első helyen, ezt követően az egészség és a munka. De mivel a sportolás az életstílus, természetesen sosem hagyok fel vele. S mondtam már, hogy a négyéves kisfiam is lassan csatasorba áll, s már alig várja az első versenyét?”
Már a négyéves fia is a nyomdokaiban jár (Fotó: Figei Tibor archívumából)
