A női táncok a magyar nép tánckészletének jelentős részét képezik. Funkciójukban, mozgáskincsükben, tempójukban szigorúan visszatükrözik a nők társadalmi besorolását, a középkorban és az újkorban a társadalomban elfoglalt helyét. Ezért is tudunk jóval kevesebbet a női táncok múltjáról, mint más táncokéról.
A táncok szerkezeti elemeiből következtetünk arra, hogy – a napjainkban is erőteljesen élő főleg magyar és szlovák női táncok az európai középkor uralkodó típusa, az énekes lánckörtánc bizonyos elemeit viselik magukon. A lánckörtánc vegyestánc, melyet férfiak és nők egy körív mentén elhelyezkedve, általában összefogódzkodva járnak. Ezt a tánctípust a XVIII. században hódító útjukra indult páros táncok a XIX. század végére majdnem teljesen kiszorították Nyugat- és Közép-Európából. Ezért is lényeges a tánc formai elemei, szerkezeti struktúrája, motívumkincse továbbélésének nyomon követése a női táncokban. Ebben a korban kezdtek kialakulni olyan erősen a női körtáncok és ezek változatai, a sor-, a kapuzó-, a csillagtáncok, és a XIX. században már jelentős társadalmi funkcióval bíró, önálló tánctípussá váltak.
A magyar énekes leány (női) körtánc a tiszta tánc műfaját képviselő táncok közé tartozik. Bár a tánchagyomány, a táncos mozgás évszázados, sőt évezredes alapelemeit hordozzák magukban, a róluk szóló írott emlékek alig több mint másfélszáz évesek. Alapelemet jelent például a kör is. Ez a csoportos táncos mozgás legősibb térformája. Ez tartalmazza a tömeges táncos együttlétnek, egymás mozgása állandó figyelemmel kísérésének leghatásosabb lehetőségét. Így körben állva láthatja mindenki a másikat, alkalmazkodhat a másik mozgásához és amennyiben kötött a kör, kénytelen is alkalmazkodni. További ilyen ősi alapelem a napjárással megegyező, balra haladó jobbra forgás, mert ez ”…az emberi test anatómiai felépítése következtében sokkal természetesebb, mint a fordítottja”. A harmadik az egyszerű mozgáselemek felhasználása.
Csak a múlt századunk harmincas éveiből maradt fenn összefüggő leírás a női táncokról. Lajtha László, Gönyely Sándor, Viski Károly a falvakban, az egyes tájegységekben végzett néprajzi kutatások eredményeként hívta fel a női táncokra a figyelmet. Később a kutatók már gyakrabban foglalkoztak vele, az ötvenes évektől pedig megközelítően a teljes feltárásukra is sor került. A szlovákiai magyarság körében ugyancsak eredményes kutatómunka folyt. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy Szlovákiában, a magyar tánckultúrában és a hagyományban mindenütt jelentős szereppel bír ez a tánctípus. A mi női táncainknak az egységes magyar tánchagyomány keretében az északi körtáncdialektus „északnyugati körtánc” és „északkeleti karikázó” alcsoportjaiba sorolhatók.
Az imregi asszonyok karikázó tánca a Táncháztalálkozón Budapesten, 2018-ban. (Fotó: Takács András/Felvidék.ma)
A Fennsíkon Szilicén, Vincze Béláné (1902) így beszélt róla:”…A karikázót, mi úgy hívtuk, hogy karéjba. Kört alkottunk, megfogtuk egymás kezét és úgy körben táncoltunk, daloltunk. A kör táncolt, meg egy-két pár a körön belül is táncolt/…/Akinek kedve volt az mind beállt – lányok is, asszonyok is, sőt néha még a férfiak is/…/Az attól függött, hogy a cigány, a zene bekapcsolódott-e a táncba, ha igen, akkor csárdással folytattuk/…/Bizony, itt Szilicén voltak jó kedélyű asszonyok, akik eljöttek a lányaikat, fiaikat megnézni a bálba és amikor ez a körtánc megvolt, a lócákról felugrott pár asszony, a fiatalok közé állt és azokat is fellendítette/…/ A karajtánc csak nótaszóra ment, addig a zenészek pihentek vagy vacsoráztak, csak később kapcsolódtak a tánchoz. Kedvenc nótáink voltak, pl:
Annyit adok a babámra, Mint a surcom madzagjára. Még arra is többet adok, Ha elszakad, újat varrok.
Vagy nagyon kedvelt nótánk volt a: „Kovács pengeti a vasat, sűrűen kocogtatja. Szeretőmet a faluban, más legény csalogatja. Ne csalogasd a szeretőmet, azt a kutya mindenedet. Hej, nem illik a leány szívét, legénynek szomorítani.”
Ennél a tánctípusnál a magyar-szlovák etnikai határ alig jelent választóvonalat. Az egyes nemzetek-nemzetiségek női körtáncainak alapelemeiben nagyon sok a hasonlóság, sőt sok esetben csak a dalok magyar vagy szlovák szövege jelenti az eltérést – a dallam ugyanaz. Előfordul, hogy egy táncon belül a szlovák és a magyar dal is megjelenik. Mindkét népnél azonos időben és azonos formakészletű, dallamvilágú, szerkezeti felépítésű, hasonló motívumkincsű leánykörtánc-kultúra született.
Ezt a hasonlóságot leginkább az északkeleti karikázó (karičky) típusban mutathatjuk ki, ami itt annyira erős, hogy mindkét nép tánckísérő dallamaiban gyakran előfordul a másik nép nyelvén éneklés is. Például keleten ilyen a magyarbődi, az imregi és a parnói (Parchovany) karikázó: Hej, menyecske, menyecske, Mi csörög a zsebedbe? Pénz van abban, nem tapló, Piros csizmára való. / Hosszú szekér, rövid szán, Nem leszel Te többé lány. Lesz belőled menyecske, Kirepülsz, mint a fecske. / Hát te Kati, hol jártál? Kendert áztatni voltál? Hazajöttél vizesen, Adtál csókot szívesen. (Népdal)
A magyarbődieknél meg az imregieknél nincs olyan karikázót táncolás, amelyből kihagynák ezt a dalt. Ez az imregi kontyoló tánc (karikázó) egyik közkedvelt dalának a szövege is. Drámai jelenet, – a násznagy éles karddal veszi le a menyasszony fejéről a „pártát“, a menyasszonykoszorút. Ez a dal is mindkét nép – magyar-szlovák – tánckísérő dallamai között megtalálható.
Folytatjuk…
(Takács András, az MMA köztestületi tagja)
