Péter-Pál napja a római egyházat alapító két apostol főünnepe, az egyház egységének és katolikus voltának ünnepe – mondta XVI. Benedek 2005-ben. Június 29-e Szent Péter, az apostolfejedelem és Szent Pál, a népek apostolának közös napja. A hagyomány szerint Péter és Pál apostol különböző években, de ugyanazon a napon szenvedett vértanúhalált Rómában.Vértanúhaláluk emléknapja az aratás kezdetét is jelzi.
Mindenekelőtt fontos tisztáznunk: ki volt Péter és Pál? Péter apostol Róma első püspöke volt (az első pápa), a katolikus hagyomány szerint Jézus neki adta a mennyország kulcsait. Eredeti neve Simon volt, s családját elhagyva a csodálatos halfogás után csatlakozott a Megváltóhoz. Ő volt, akiről Jézus azt mondta: Erre a sziklára (a név jelentése kőszikla ‒ a szerk. megjegyzése) építem egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.
Mártírhalála Néró idejében következett be, utolsó kívánsága szerint fejjel lefelé feszítették meg, mert úgy vélte, nem méltó rá, hogy a Megváltóhoz hasonló módon szenvedjen kínhalált. Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, a katolikus vallás elterjesztésében volt kiemelkedő szerepe. Ő az, aki Saulusból lett Paulus a damaszkuszi úton történt híres megtérés hatására. Innen ered a pálfordulás kifejezés arra az emberre értve, akinek homlokegyenest megváltozik a véleménye.
A két apostol sírja fölé épült a vatikáni Szent Péter-bazilika és a falakon kívüli Szent Pál-bazilika.
Péter-Pál napja a magyar kalendáriumban jeles nap, hagyományosan az aratás kezdete. Viszont dologtiltó nap is volt, azaz sokszor csak jelképesen, egy-egy kaszasuhintással kezdték meg a munkát. A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy ezen a napon hasad meg a búza töve, jelezvén, hogy aratható. A teljes mondás úgy tartja, hogy a búza Szent György napján szökik szárba, májusban kihányja a fejét, Szent Vid napján abbahagyja a növekedést és Péter-Pál napján megszakad a töve. Ez mai nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy április végén hosszú szárat ereszt, májusban megindul a kalászfejlődés, június közepén már nem fejlődik tovább, így utána lehet aratni. Bármilyen rossz idő is volt Péter-Pálkor, kimentek a határba, és kalaplevéve, a jó termésért, jó időért fohászkodva, mindenki vágott le egy keresztre valót. A búzaérést néző gazdákat arról lehetett megismerni, hogy a kalapjukba tűztek egy-két szál búzakalászt. Az aratás kezdetén nem tartottak ünneplést, hiszen sok volt a munka a földeken, utána azonban igen. A munka végeztével vette kezdetét ugyanis az aratóünnep.
Az aratás elengedhetetlen kellékei eleink idején a sarló és a kasza voltak. A sarlóval való aratás kifejezetten asszonyi feladatnak számított, míg kaszával csak a férfiak dolgoztak. A marokszedés szintén az asszony feladata volt, a kévék bekötését és összehordását a férfiak végezték. Így valósult meg a közös munka öröme, hiszen mindenki kivette a részét az aratásból. Az aratás befejezéséhez jóval több szokás és hiedelem kapcsolódik. A munka vége pedig örömünnepnek számított. Ilyenkor szokás volt aratókoszorú készítése, amit a legtöbb helyen karácsonyig is megőriztek.
A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.
Ünnepeltek Péter-Pál napján a halászok is, hiszen Pétert patrónusukként tisztelték (korábban halász volt, Jézus utasítására kezdett el halak helyett „lelkeket halászni“). Halvacsorát is rendeztek a tiszteletére: a halászcéhek nagy ünnepe volt ez, amikor legényeiket avatták, s rúdra kötött ponttyal a vállukon hívták össze a faluban az embereket a nagy eseményre. A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel ábrázolásain a mennyország kulcsát tartja a kezében.
