A női táncok nagy részét saját énekkísérettel adták elő. Ez természetes is, hiszen keletkezésükkor főleg a szabadban, faluvégi libalegelőn, utcaszögletben, a megszokott játszó- és szórakozóhelyeken – Martoson például a Kúria-dombon, vagy a tó partján, Magyarbődön a dobogós fahídon, Tardoskedden az artézi kútnál, Tajtiban a falu közepén járták a körtáncokat.
Minden faluban létezett ugyanis valamilyen játszásra és szórakozásra szolgáló hely, ahol vasárnaponként, de bizonyos napokon hétközben is ‒ Medveshidegkúton általában csütörtökön ‒ összegyűltek a kisebb-nagyobb lányok, sok helyütt a menyecskék is, és énekelgettek. Ez pedig magával hozta, hogy az egy „bandába” tartozók körbe álljanak és énekszóra táncoljanak. Hangszer – régebben duda, furulya, citera, újabban gombos-, vagy szájharmonika ‒ csak a legények megjelenésekor került elő, és kapcsolódott a tánchoz. Persze nem mindig, főleg a gyors részeknél, esetleg a párosban segített.
Ezeknél a körtáncoknál a dalok nem kötődtek az egyes táncokhoz, táncmotívumokhoz, illetve nem volt szigorúan meghatározott sorrendjük. A körben táncolók szabadon választották meg az odaillő megfelelő ütembeosztású dalokat. Tajtiban az 1985-ben végzett gyűjtésünkkor Molnár Mári néni azt válaszolta a nótakezdőt tudakoló kérdésünkre, hogy „…akinek jó hangja volt, vagy több nótát tudott, vagy akinek éppen eszébe jutott egy olyan nóta, amelyet még a körtáncban akkor nem daloltunk.” Hasonló választ kaptunk Nagyhinden, Ipolykéren, Licében, Szirénfalván is az ottani gyűjtésünk alkalmával. Tehát az ilyen típusú körtáncnak kötetlen a dalanyaga. Még a nóta tempója sem számított, mert gyakran előfordult, hogy a tánc lassú részében énekelt dalt felgyorsítva énekelték, illetve folytatták a tánc felgyorsított részében a friss szakaszban is. Tempóváltás előtt általában 2-4-6-8 dobogós cifra lépéssel emelték a hangulatot, segítették az új nóta beillesztését. A dobogó alatt nem énekeltek, ez is szinte mindenütt szokás volt.
A szilicei asszonyok 1981-ben a járási DTÜ, Krasznahorkaváralján (Fotó Takács András/Felvidék.ma)
Az említett Mari néni Tajtiból is a jó dalosok közé tartozott. Van egy nóta, amelyet az ő falujában a nevéhez kapcsoltak:
”…Aranyos kis Bözsikém, gyere be a kiskertbe,
Szakíts rózsát aranyos kis kezedbe.
Nem szakítok, nem szeretem a szagát,
Aranyos kis Bözsikém, tavaszig járok hozzád.
Aranyos kis Bözsikém, gyere be a szobára, Üljünk le a zöld leveles díványra. Fel van vetve, szélesre és magasra, Aranyos kis Bözsikén, borulj a két karomba.”
„Ebből olyan nóta lett” ‒ mesélte 1985-ben az akkor 81 éves Mari néni ‒ „hogy most is emlegetnek miatta. Azt mondják, hogy a Mari néni nótáját daloljuk. Az ötvenes években, amikor a szövetkezetben kapáltunk, azt mondta a csoportvezető, én ne kapáljak, álljak ki a sorból és daloljam el, de mindig ezt az egyet. Akárkinek mondták, hogy kezdje el, senki sem tudta úgy, mint én. Úgy megtetszett, hogy mindenütt ez volt a koledanóta.”
A táncot kísérő dalok között a régi stílusú pentaton dallamoktól kezdve a legújabb kor dalaiig szinte minden stílusú megtalálható. Ág Tibor népdalkutató szerint például Gömörben még a műdalokat is annyira magukénak érezték, hogy azok teljesen elnépiesedtek.
Nagyon tömör összegzést ad a női táncok zenekíséretéről Kaposi Edit az 1951-ben megjelent „Magyar népi táncok és táncos népszokások” című könyvében: ”…A női körtáncoktól elválaszthatatlan a dal. Rendszerint a közös éneklés megindulásával egyszerre alakul meg a kör is, és a mozgás, mint egy kísérője a dalnak. A daloló-táncoló közösségben általában a legjobb hangú, legtöbb nótát tudó lányok kezdik a dalokat. A több versszakos nótákat kedvelik, és többnyire a harmadik és negyedik sort ismétlik meg leginkább minden versszaknál. Több lassú dal eléneklése után kerül sor két-három frissre. A lassú karikázó tempója körülbelül a régi és a mostani csárdás tempójának felel meg. A lassú után néhány nóta alatt a tempó fokozatosan gyorsul fel, majd két-három dalnyi friss következik. Utána ismét hosszabb lassúval indulva felgyorsítanak, és járják a frisset. Ezt addig ismétlik, míg kedvük van.”
Női körtánc harmonika kísérettel. Detva, Folklórfesztivál, 1984 (Fotó Takács András/Felvidék.ma)
A frissnek már több helyen nem kötött, de az adott községben megszokott dallama van. Szádvárborcsán /Borzován) szeretik a „Kovács pengeti a vasat, sűrűn kocogtatja…” kezdetűt, Tajtiban az „Új a csizmám, híres tajti suszter varrta,,,”, vagy a „Sej, a tajti szőlő közepében” járja. Ipolykéren a „Kék pántlika a tarisznyám kötője..”. A leggyakrabban énekelt dal Óváron a „Óvár falun akkor megyek végig” kezdetű, Imregen pedig a:
”…Hej, menyecske, menyecske, Mért vagy olyan szépecske? Azért vagyok szépecske, Mert a szemem kékecske.
Hej, kis késem, kis késem, Csárdás kis feleségem. Tebenned van mindenem, Minden gyönyörűségem.
Vidd el Bözsi, vidd el már, Mert a tyúk is tudja már. Ha a kakas megtudja, hej, Ki is kukorékolja.
Hej, rozmaring, rozmaring, Leszakadt rólam az ing. Marcsa a feleségem, Majd, megvarrja az ingem.” (Népdal.)
Ez a dal egyben a menyecsketánc közkedvelt forgatós táncának dallama is. A körtáncnál a többfunkciós dalok alkalmazása is gyakori.
(Takács András, az MMA köztestületi tagja)
