A tavaly bezárt bakai iskola történetében több kiemelkedő időszakot is találtam. Éppen az eltelt évek számából adódóan a legkevésbé ismert, hogy a dualizmus korában, az eötvösi iskolareformok idején, a bakai egyházi fenntartású iskola, országos viszonylatban is (értve ezalatt a Magyar Királyság területét), jelentős eredményeket ért el. Köszönhető ez a vaserélyű Farkass Mihály esperesplébánosnak, aki tanfelügyelőként tevékenykedett a Dunaszerdahelyi esperességi tankerületben.
Íme, a sikertörténet néhány fontos eleme: új iskolaépület és kántortanítói lak építése, pedagógus végzettséget szerzett tanítók alkalmazása, didaktikai eszközök beszerzése, az iskolában megjelenő tanköteles gyermekek számának növelése, a tanítók munkáját segítő pályázatok kiírása, faiskola létesítése stb. Bakai lelkiatyjaként még arra is volt gondja, hogy a szomszédos Csallóköznádasdon megalapítsa az első iskolát, épületet és tanítói lakást biztosítva.
Kicsit előre lépve magyarságunk történelmében, a hontalanság éveinek kezdetén járunk, amikor a szlovák tanítási nyelv bevezetését megtagadó bakai tanító házaspár, Jezsó Kálmán és Jezsó Kálmánné Sághy Rozália inkább vállalták gyermekeikkel együtt a száműzetést és a kitelepítést (1946), de nem kényszerítették a tanulókra az idegen nyelvű oktatás minden keserűségét. Helytállásuk is hozzájárult magyar közösségünk megmaradásához!
Tisztelettel és a hála hangján szól az utókor a jogfosztottság kora után, a népnyúzó ötvenes évek kommunizmusa idején, a magyar oktatást Bakán újra bevezető Rácz László igazgatóról, aki megalapozta az állami fenntartású magyar iskolát. Az ő és segítői bátor cselekedetének érdeme a teljes szervezettségű magyar iskola kiharcolása (1964). Jeles pedagógusai közül kiemelkedik György Mihály igazgató és helyettese, Sárkány Imre vezetői tevékenysége, akik a szocializmus idején új iskolaépületet jártak ki (1984) a bakai magyar gyerekeknek.
A pozitív példák sorát a kilencvenes évek soviniszta időszakának helyi helytállásával zárom. A szülők és a pedagógusok között ugyanis akadtak olyanok, akik a megfélemlítések dacára kiálltak az egyik bakai tanuló és családja mellett, éppen a kétnyelvű bizonyítvány miatti kálváriájuk idején. Az összetartás és a szolidaritás szép példája volt ez Bakán!
Leépítés és bezárás
Az 1991 és 2011 közötti időszak fogyatkozó gyermekszámáról természetesen lehetett tudni a faluban. Nem volt ismeretlen probléma a csökkenő tanulói létszám sem, amely egyrészt a település fokozatos elöregedéséből adódott. Nyílt titok volt az is, hogy a környező településekről (Csallóköznádasd, Dercsika és a „Karcsák”) egyre kevesebb gyereket hoztak Bakára. Az akkori iskolavezetés sajnos nem találta ellenszerét a bajnak. A negatívumok ellenére a helyi összefogáson alapuló bakai Falu, Templom és Iskola projekt (2002-2012) fontos eredményeket hozott módszertani és közművelődési szempontból egyaránt.
Ám egykori koordinátoraként úgy tapasztaltam, hogy a sikertörténetben néhány községi vezérhangadó az általuk félreállítani kívánt polgármester pozíciójának (számukra kedvezőtlen) megszilárdulását látták. Nekik a közösség magyar identitásának erősítése, a mérhető iskolai eredmények és az értékteremtés lényegtelen volt a hatalomszerzési harcuk közepette. Az iskolai problémák megoldását így szorította háttérbe az iskolába és az óvodába beszivárgott viszály. A kívülről importált harc iskolai és óvodai térnyerése ellen felszólaló, a valódi problémákat megoldani akaró, az újításokat kezdeményező pedagógusokat, a tervszerűen végrehajtott rágalomhadjárattal az iskolából és az óvodából fokozatosan eltávolították (2012-2014), amit a magyar iskolát megtartani igyekvő polgármester megbuktatása követett (2014).
Habár az új hatalomban részesülőktől konkrét ígéretként hangzott el az iskola foggal-körömmel való fenntartása, ezt mégis az iskola leépítése (2016-ban, 1-9. évfolyamról 1-5-re) és a bezárása (2017. júniusban) követett. Közben persze cinikusan mutogatva a más iskolát választó szülőkre, mivel az utolsó bakai iskolavezetés (2012-2017) idején a tanulói létszám kb. 75-80 főről apadt a nullára (!). Történt mindez annak ellenére, hogy a hivatalból származó információk szerint, a bezárás idején, 60 tanköteles gyermek volt a faluban. További mozgósítható tanulókról tudunk az ugyancsak iskolabezárást megélt Csallóköznádasdon és Dercsikán.
Magyar iskolák helyett szlovák tanítási nyelv lesz?
A felvidéki magyarság 100 éves történetében az oktatás kérdése kezdettől csehszlovák nemzetállami ügy volt, miközben az iskolák az asszimiláció eszközeivé váltak: vagy a magyar iskolák bezárása, vagy a magyar közösségekben szlovák iskolák létrehozása által. De érvényes ez a tétel a magyar iskolákat ellehetetlenítő, azok leépítését előkészítő törvényekre, rendeletekre, meg a napjaink sorozatos iskolabezárásához vezető fejkvóta rendszerre is. Vélhetően ilyen évszázados tapasztalat alapján utasította el a nagyszarvai önkormányzat a helyi szlovák iskola létesítését (2018), de ugyanezen tapasztalatból eredhet a szlovák miniszterelnök bejelentése, amely a helyszínen tett villámlátogatását követően hangzott el: a szlovák iskolaalapítást, a szlovák tanítási nyelv térnyerését elősegítő, az önkormányzatokat megkerülő jogszabály-módosítást készítenek elő.
Mindeközben pár kilométerrel odébb a 2016-os bakai iskolaleépítést és a 2017-es bezárást a képviselő-testület elé terjesztő és megszavaztató választott vezető egy magán alapítású, 1-9. évfolyamokkal induló, szlovák tannyelvet a faluban meghonosító („aj” magyart is megemlítve) alapiskola létesítésének támogatásával hozakodott elő, mégpedig a bezárt magyar iskola épületének megszavazott bérbeadása által.
Ezen információk alapján jogosan merül fel néhány kérdés. Ha a magyar iskola leépítése, majd bezárása, a szlovák tanítási nyelv meghonosítása szembemegy a 2014-es választási ígérettel, akkor ez most a választók becsapásának is tekinthető? A fent említett százéves felvidéki kényszertapasztalatunk alapján mindez (a pártpolitika által támogatott) bakai választott személy magánügye, vagy a szlovákiai magyarok közügye?
Szerintem ugyanis a szlovákiai magyar iskolarendszer hiányából adódóan, a helyi szintű oktatás kérdéseit befolyásolni tudó kisebbségi önkormányzatok nélkül, és az egyéni példamutatások háttérbe szorulása miatt olyan sorsközösségi közügy, amelynek jelentős hatása lesz a csallóközi települések jövőjére. Éppen ezért kellene róla minél többet beszélni, a sajtóban írni, szakmai vitát kezdeményezni!
A magyar iskolát váltó szlovák tannyelv meghonosítását célzó igyekezet szlovákiai magyar civil, szakmai és politikai szinteken való agyonhallgatása azonban, az egyre fogyatkozó felvidéki közösségünk jövőjére nézve, továbbra is rossz üzenetnek tekinthető.
