Amikor az 1990-es években a romániai tulajdon-visszaszármaztatás megindult, mindannyiunk számára az volt a meglepő, hogy – legalábbis kezdetben – megengedőbbnek és tisztességesebbnek tűnt, mint a magyar, hiszen elvben több mindent adtak vissza természetben, mint Magyarországon…
Aztán a folyamat elakadt, és napjainkban a román hatóságok az elvben korábban már korlátozottan visszaszármaztatott javak visszaadását is meghiúsítják. Szlovákiában a helyzet egészen eleve más volt, mint Romániában vagy Magyarországon.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet csütörtöki konferenciáján alapvetően a romániai gyakorlatot vizsgálták, így dr. Imre Miklós előadása különlegesnek számított, hiszen az ő előadásának a címe: „Egyéb Kárpát-medencei ingatlankárpótlással kapcsolatos tapasztalatok a jogérvényesítés terén – különös tekintettel az 503/2003. számú szlovák kárpótlási törvényre”, amelyben a szlovákiai tulajdon-visszaszármaztatást tette vizsgálat tárgyává.
Csinta Samu, Imre Miklós, Csóti György, Kis Júlia és Ugron Béla a KJI konferenciáján Budapesten (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezető egyetemi docensével a Veritas Történetkutató Intézet és a Kisebbségi Jogvédő Intézet közös rendezvényén beszélgettünk.
„Szlovákiában 2003-ban született egy törvény, amely kárpótlást kívánt nyújtani az érintetteknek, azonban van egy nagyon fontos, álláspontunk szerint az uniós jogot sértő rendelkezéscsomag, hogy ez a szlovák törvény kizárja a kárpótlásból az állampolgársággal és az állandó lakóhellyel nem rendelkezőket” – kezdte a problémahalmaz ismertetését dr. Imre Miklós. A NKE docense szerint mindez azáltal sérti az uniós jogot, hogy korlátozza a tőke szabad mozgását. Viszont a romániai és így az erdélyi szabályozás azért alapvetően másfajta jellegű, mert ott nem a jogi szabályozás, hanem a kialakult közigazgatási és bírósági gyakorlat sérti az uniós jogot – magyarázta a szakértő.
Ugyanakkor mindkét állam törvénykezési gyakorlatában közös, hogy számukra a kommunizmus csak 1948-at követően „született meg”, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy nemcsak a magyar állam, hanem az odakinti magyarok 1944 és 1948 közötti tulajdontól való megfosztása – a megszületett kárpótlási törvények alapján – nem kérdőjelezhetők meg. Érdekes módon egyébként az államhatalmi intézkedések Szlovákiában jóval brutálisabbak voltak ebben az időszakban, viszont a hétköznapi gyakorlat tekintetében nincs különbség a két állam között.
Ezzel összefüggésben a probléma az, hogy az uniós jogi keretek csak az uniós jogi logika szerinti érdekérvényesítést teszik lehetővé. Egyfelől tehát a szlovákiai kárpótlás tekintetében a meglévő hatályos szlovák tagállami kárpótlási törvény uniós jogot sértő rendelkezéseit lehet vitatni, az igényeket ennek alapján lehet megfogalmazni, míg a romániai helyzetnél a közigazgatási és a bírósági gyakorlat a kérdéses. Ennek a bizonyítása viszont jóval nehezebb, sokrétűbb és összetettebb, ezért jóval időigényesebb, mint Szlovákia esetében. De a szlovákiai jogsértés bizonyítása és az eljárás lefolytatása is több évet igénylő, összpontosított munkát követelő folyamat.
Imre Miklós, a NKE docense (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a Beneš-dekrétumokkal ugyanúgy semmit nem tudnak kezdeni, mint az 1945 és 1948 közötti román tulajdonfosztással sem…
Valóban így van.
Az önök által indított kezdeményezésre, amely az 503/2003. számú szlovák kárpótlási törvény visszásságaival kapcsolatos, mikorra várható eredmény?
Még megközelítőleg sem tudjuk megmondani. Biztosan állítható, hogy nem rövid folyamatról lesz szó, és az igényérvényesítés szakasza is komoly összpontosítást és erőráfordítást igényel.
Tehát ez azt jelenti, hogy legalább egy-két év?
Nem szívesen bocsátkoznék jóslásokba, viszont az kétségtelen, hogy éveket vesz majd igénybe.
