Úgy érzem, hogy a szlovák nyelv és irodalom elnevezésű iskolai tantárggyal szembeni kifogásaim némi pontosításra szorulnak, mert korántsem a nyelv jelenti a problémát, hanem sokkal inkább a módszer és a Szlovákiában elfogadott koncepció. A módszer alapjában teljesen elhibázott, mert a nyelvtani szabályok agyonistenítése alapvetően nem nagyon szülhet más eredményt, mint az elutasítás és az ellenszenv.
Talán elérkezett az ideje, hogy az álpartizán Hlinka-gárdisták magyarok lakta vidékekre való telepítésétől remélt kényszerek helyett beszéljünk az idegen nyelv oktatás módszertanáról és úgy általában az iskolai oktatásban sikeresen alkalmazható eljárásokról, amit módszertannak szoktak nevezni.
Kezdeném a legelemibb és talán elég könnyen belátható alapkövetelménnyel, történetesen azzal, hogy
a tanulást úgy kellene kivitelezni, hogy az a tanuló számára élmény (természetesen pozitív élmény) legyen.
Aki már látott közelről iskoláskorú gyermeket, az jól tudja, hogy ennek a korosztálynak lételeme a játék, de itt most talán csupa nagybetűvel kellene leírni ezt a szót.
Játszani minden gyerek tud, igaz ez elég széles skálán kivitelezett elfoglaltságot jelent, de az egyik alapfeltétel az, hogy ehhez a játékhoz rendelkezésre álljanak a szükséges eszközök és legyen a játékhoz zavartalan környezet. Ha csak ezt a két feltételt keressük a szlovák nyelv és irodalom óráin, akkor máris szembetűnik néhány hiányosság.
Az első az eszköztár hiánya, ugyanis egy nyelv általában szavakból és azok jelentéséből építkezik. Tehát aki a szlovák órákon azt szeretné látni, hogy a tanulók a szlovák nyelvvel játszanak, az nem kerülheti ki a feltételt, hogy a játékosok elegendő játékszer – szó és a szavak mögötti jelentés ismerete – birtokában legyenek.
A terrorizmus és a Hlinka-gárdista szellemiség átka már itt visszaköszön, mert a színtiszta magyar környezetből származó kisiskolás nagyjából egyetlen szlovák szót sem ismerve, vagy elég szegényes szlovák szókinccsel lép a porondra…
Tehát az első iskolai játékokat a szlovák órákon arra kellene kihegyezni, hogy játékuk során egyre több szlovák kifejezést ismerjenek meg a tanulók. A második feltétel a játék környezete. Aki már játszott életében valamiféle játékot az jól tudja, hogy az ilyen elfoglaltság természetéhez szorosan hozzátartozik a játék szabályain túl egy széles övezete a személyi szabadságnak. Hogy is van ez a szlovákkal való játszadozás környezetével?
Ha csak a fenti két kérdést sikerülne megnyugtatóan megválaszolni és a hozzájuk köthető hiányosságokat kiküszöbölni, akkor bizonyára jelentősen meggyarapodna azok száma, akik örömmel várnák az órarendjük szerint szlovák nyelv és irodalom névvel jelölt elfoglaltságuk eljövetelét. Ehhez csupán annyit kellene „elkövetni”, hogy az iskolák irányításával és működésük bebiztosítására kitalált hivatalokba politikusok helyett némi oktatásban szerzett tapasztalattal felvértezett szakembereket helyezzenek. További feltétel az volna, hogy ezek munkájához a profi politikusok csak annyival férhetnének közel, hogy minden tétovázás és mellébeszélés nélkül biztosítanák a szakemberek által szükségesnek minősített anyagi feltételeket.
Mivel sajnos Szlovákia csillagászati távolságra van az ilyen körülmények megvalósításától, ezért az elnemzettelenítés eszméivel megfertőzött terroristák bűne az, hogy az idegen nyelv oktatásban a bányabékák szintjén kullogunk, különösen az államnyelvet idegen nyelvként tanulók vonatkozásában.
Egyébként megjegyzésként csak annyit, hogy amikor arra szükségem mutatkozott, akkor az iskolai kudarcoktól eltérően szinte azonnal, rekordidő alatt megtanultam csehül is és szlovákul is, nem kis bánatomra, mert ennek köszönhetően minden egyenes adásban adott tv közvetítésben pontosan hallom, amikor a nagy nemzetiek akárkije nyelvhelyességi baklövéseket követ el, minden következmény nélkül.
Ráadásul volt szerencsém megismerkedni olyan szlovák emberekkel is, akik szlovák környezetből kerültek a mi vidékünkre, és nevelkedésük során szlovák szavakon kívül mással a hétköznapi nyelvben nem találkoztak, ám Komáromba költözésük után megtanultak magyarul holott munkájukhoz a magyar nyelv ismeretét senki sem szabta feltételül. Tették ezt csupán azért mert az álpartizánoktól eltérően ők „emberből” valók voltak és az ilyen minőségükhöz hozzátartozott a Biblia nevű könyvecske második részében leírt főszereplő által megtestesített áldozatvállalás ismerete, sőt még annak alkalmazása is.
