A Madách Egyesület idén immár második kiadásban jelentette meg Novák Mezőlaky Margaréta Léva című kötetét.
A kötet három jól elkülönülő részre tagolódik. Az első részben a város történetét taglalja. Bemutatja a város egykori utcáit s az épületek történetét is feleleveníti.
Mint az előszóban írja: „A városokat építészeti emlékeik, történelmük, vagy az egykor ott élő neves személyiségek teszik híressé. Egy-egy turistaút összeállításakor általában ezeket a szempontokat veszik figyelembe, bár a helység nevezetességei mást jelentenek az idegeneknek és más szemmel nézi a városát az, akit ide kötnek az emlékei, szerettei, szerelmei, egész élete.”
A járási székhely hatalmas változáson ment át az utóbbi évtizedekben. A történelmi, polgári városkép átalakult. Ezzel kapcsolatban a szerző kifejti:
„a múlt emlékein keresztül mutatjuk be Léva történelmét, építészeti kincseit, természeti szépségeit (…) Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a fiókok mélyén porosodjon. Nemcsak azokat szeretnénk megszólítani vele, akiket sorsuk és az emlékezés köt a városhoz, hanem azokat is, akik puszta kíváncsiságból szeretnék felkeresni Lévát.”
A kötet második része a lévai magyarok vallomásait tartalmazza. A visszaemlékezők a város különböző korszakainak hangulatát idézik fel. A hét emlékezés felidézi a két világháború közti Léva, a háború borzalmai, a világégést követő változások sorát egészen a szocializmus érájának átépítéséig. Mindegyik megszólalóhoz személyes baráti, illetve szakmai kapcsolat köti a szerzőt. A szövegekben felsejlik egy letűnt kor, eltűnt társadalmi rétegeivel és miliőjével. Ugyanakkor a változás s néha nem jó szándékú fejlődés is nyomon követhető.
A vallomásokat Alt Ernő, nyugalmazott járási gyógyszerész visszaemlékezése kezdi. Írásában a két világháború közti tizenkét ezres kisváros jelenik meg. Mint megjegyzi, mára az én kis városom már idegenné lett. Braun Péter nyugalmazott újságíró hasonlóan vélekedik. Hangulatos utcák s az épületek csodás atmoszférája köszön vissza.
Tolnai Csaba a kötet legfiatalabb visszaemlékezője. Általa a szocializmus utolsó másfél évtizedének korrajza jelenik meg gyermekszemmel.
„Szeretem ez a várost! Szívemhez nőtt, mert itt élek, itt nőttem fel (…) Tudom, hogy a hajdani Lévám sosem lesz olyan, amilyen száz évvel ezelőtt volt. De látom új s egyre szépülő arcát is”
– zárja vallomását.
Csáky Pál, EP-képviselő hitvese, Csákyné Kleiszner Erzsébet ifjúkorába réved vissza. Felelevenedik a kor lévai magyar közege. Ám jelzi, változik a lakosság összetétele. Mint írja: „Mi voltunk az utolsó magyar osztály a közös igazgatású lévai gimnáziumban. Itt is jól éreztem magam, bár kissé árva osztálynak tűnt a IV. M osztály a sok szlovák osztály között.”
Precechtel György, a város egykori krónikása a második világháború utáni évekkel kezdi az emlékezést.
A szülőváros története és változásai szívügyünk, de ne hagyjuk meg csak magunknak, hanem adjuk át utódainknak is
– fogalmaz üzenetként. Gréberné Kucsera Margit, a zeneiskola volt igazgatója főként a kulturális életet eleveníti fel. A hetedik megszólaló Ürge László különös módon, versben vall szülővárosáról.
A kötet harmadik fejezete gazdag képmelléklet. Ennek alapja Tolnai Csaba képeslapgyűjteménye. Ebből válogatott a szerző.