A napokban két rimaszombati regény is megjelenik idegen nyelven. Bogyó Noémi Vakfoltok című regénye szlovákul, míg Szomolai Tibor A klán című regénye németül. Utóbbival – aki a rendszerváltás után több példányban adta ki könyveit, mint az egész szlovákiai magyar irodalmi elit együttvéve –, beszélgettünk az idegen nyelven való kitörési lehetőségekről, az idei gombaszezonról, s természetesen a további terveiről.
Der Klan – Mafia und politik in Oberungarn címmel tartom a kezemben A klán című regényed német fordítását. Eddig három regényed jelent meg, miért pont erre esett a választásod, amikor idegen nyelvi kiadásban gondolkodtál?
A Felvidéki saga cseh/szlovákiai magyar családregény, a Fáklyavivő rimaszombati történet, A klán viszont az elmúlt 30 év szlovákiai történetének egyfajta summázata. Sokat gondolkodtam rajta, melyikkel lenne érdemes próbálkozni, végül erre esett a választás. Felmérések szerint ugyanis a felnőtt férfiak több mint 50 százaléka krimit, thrillert és politikai műveket olvas leginkább, s ez a regényem ennek az ötvözete.
Miért a német nyelvet választottad, nem pedig a szlovákot vagy mondjuk az angolt?
Nagyon sokat gondolkodtunk ezen, s talán közrejátszott ebben a civil foglalkozásom is, a gombafeldolgozás. Nagyon sok ismerősöm van német nyelvterületen, s úgy gondoltam, próbáljuk meg akkor ott. Ráadásul az osztrákok és a németek elég jól ismerik a szlovákiai történéseket. De nem mondtam le más nyelvekről sem, tárgyalok a szlovák kiadásról is.
Köztudott, hogy a könyveidet gyakorlatilag saját magad adod ki, mégpedig nagyon egyedi, pántlikás kötésben, s ami ugyancsak egyedi, saját magad is terjeszted őket.
Ez így van, s ennek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Az előnye az, hogy személyesen találkozom az olvasóval, s ennek köszönhetően 2013. november 15-e óta, amikor az első könyvbemutatót tartottam, a Felvidéki saga című családregényemből mintegy 12 ezer példány kelt el, a Fáklyavivő 4 500 példánynál tart, s a tavaly kiadott A klán című munka pedig immár 7 500 példány felett. Nos, hat év alatt 435 könyvbemutatót abszolváltam Nagykapostól Somorjáig, s ha közben nem értek volna el különféle betegségek, már az ötszázat is meghaladná a bemutatók száma. Az elmúlt hónapokban a betegségek mellett a munkám miatt is le kellett mondanom, pontosabban tavaszra halasztanom pár bemutatót, s végre szeretném befejezni a következő regényemet is, amely gyakorlatilag már készen van a fejemben, csak papírra kell vetni.
Mielőtt a terveidről beszélnénk, hadd kérdezzem meg, hogy találtál fordítót?
Nagyon sokat segített Kolev Adrienn, aki pár fejezetet szlovákra is lefordított már a regényből, s természetesen megpályáztattam a fordítást, többen is jelentkeztek, s így esett a választás Andreas Müllerre, aki német apa, s magyar anya gyermeke, s jelenleg Győrben él. Motoros, bőrszerkós, nagyon laza fiatalember, német alapossággal. Többen elolvasták a jelentkezők által lefordított fejezetet, s az övé volt a nyerő. Így ő kapta meg a munkát, négy hónap alatt elkészült a fordítás, s így utólag nyugodtan elmondhatom, jó döntés volt. A fordítás lektora, Czére Györgyi is nagyon elégedett volt a munkájával, s Müller azóta belefolyt a gombaüzletbe is (nevet), s nem utolsósorban épp kiadót és terjesztőt keres a kötetnek.
A fordítás már megvan, a kötetet ki is nyomtattad 500 példányban, de csak most jön a neheze, a terjesztés. A magyar nyelvterületre sikerült betörnöd, saját magad házaltad végig az egész Felvidéket, de mi lesz a német nyelvterülettel, hiszen németül nem beszélsz?
Két lehetőség kínálkozik. Vagy átveszi a saját nevén valamelyik kiadó, vagy találunk olyan könyvterjesztőt, amely vállalja a terjesztést. Andreas Müller most válogat a terjesztők és a kiadók közül, már készül a kísérőlevél, s postázzuk majd a példányokat a kiszemelt kiadóknak és terjesztőknek.
Nem okozhat gondot a pántlikás kötés?
Dehogyisnem, de én ragaszkodom hozzá. Az Ikar Pozsonyban már ugyancsak jelezte, hogy ki akarja adni szlovákul, de a kiadó igazgatójával ádáz csatákat vívunk a pántlikáért. Jeleztem neki, hogy pántlika nélkül nem járulok hozzá semmilyen kiadáshoz. Ez az én egyik védjegyem, s vagy lesz pántlika, s ez érvényes a német nyelvű kiadásra is, vagy nem lesz kiadás.
Akadtak gondok a német nyelvű fordítással?
Alig. Müller például rögtön az első lefordított részben átírta a helységneveket szlovákra, így például Dunaszerdahely Dunajská Streda lett, de én ragaszkodtam a magyar névhez, kivételt csak Pozsony, vagyis Bratislava esetében tettünk. S mivel német nyelvterületen szeretnénk elkerülni az esetleges pereket, a német változatban átírtuk a létező és ma is élő politikusok neveit, így például Lexa Doxa lett, míg Mečiar Močiar.
Milyen volt az idei gombaszezon? Májusban sok eső esett, de hideg volt.
Nyugodtan elmondhatom, a világ legjobb gombaszezonján vagyok túl. Igaz, nem májusban, amikor egyáltalán nem volt gomba, hanem most szeptemberben, amikor két hét alatt annyi pénzt kerestem, hogy el sem merem mondani. Ehhez persze kellett az itteni jó termés, valamint az is, hogy Romániában teljes csődbe kerüljön az ágazat. Nagy, 400-500 fős cégek mentek csődbe a szárazság miatt, míg nálunk két hét alatt megtermett annyi, hogy alig tudtuk feldolgozni.
S itt, Gömörben gyűjtötted a gombát?
Nem, hanem Alsó-Szepességben, Gölnicbánya környékén. Olyan pérókban jártunk, ahová fehér ember, még a rendőrség sem meri betenni a lábát. Nem volt könnyű, s nem is volt veszélytelen, de kockázat nélkül nincs siker. A vajdát meg is hívtam a munka végeztével vacsorára.
A következő regényed a romákról fog szólni, s a címe is beszédes: Cigányúton. Gondolom, a gombafeldolgozás is számtalan ihlettel szolgált…
Úgy bizony, de erről nem szeretnék többet elárulni, s ha az egészségem is megengedi, akkor az előttünk álló téli időszakban ráfekszem a regényre, hogy végre befejezzem.
Az asztalon viszont egy receptgyűjtemény is fekszik.
Nem vagyok ugyan egy nagy konyhaművész, de az évek során sok-sok receptet gyűjtöttem, s ezekből összeraktam egy csokornyit. Nemcsak főételek vannak benne, hanem köretek, saláták, sütemények, koktélok is. Mivel gombával foglalkozom, nem hiányozhatnak a gombaételek sem. Megkértem édesanyámat is, hogy gyűjtse össze a számára fontos recepteket, s ezek elkészítési módját fel is mondta diktafonra. Azt nyugodtan elmondhatom, hogy nincs egyetlen olyan recept sem, amelyet ne készítettem volna el saját kezűleg. S nagyon sokszor, ha vendégségbe megyek, rózsa vagy egy-egy üveg bor helyett saját magam készítette finomsággal kedveskedek a házigazdáimnak, de fordítva is, ha hozzám jönnek látogatóba. Egy-egy banánmisu vagy más finomság maradandóbb élmény marad, mint a másnapra megfonnyadó, s a szemétre kidobott virág.
Arról már beszéltünk, hogy Farkas Ottóval kettesben valószínűleg több példányban keltetek el 1989 óta, mint az egész szlovákiai magyar irodalom mindösszesen. De ahogy látom, az úgynevezett irodalmi szakma nem nagyon vesz rólatok tudomást.
Nem nekik, hanem az olvasónak írjuk a műveinket, s bár a szakma ignorál bennünket, hadd idézzem a József Attila-díjas Ferdinandy Györgyöt, aki miután elolvasta a Felvidéki sagát, csak annyit mondott nekem, „Tibor, már ezzel az egy könyvvel többet letettél az asztalra, mint sokan mások az egész életművükkel”.
