A koronavírussal kapcsolatban nemcsak arról lehet olvasni, hogy hányan betegedtek meg, hanem már arról is, hogy a hirtelen ránk szakadt kényszerű otthonlét miként terheli meg a lelkünket.
A hírek arról szólnak, hogy Kínában sok házasság felbomlik a karanténból való szabadulás után – és az USA-ban is ez várható, figyelmeztetnek a szakemberek –, mert a házastársak az összezártság idején szembesültek egy csomó olyan problémával, amit addig nem kezeltek, vagy szőnyeg alá söpörtek. Az egzisztenciális bizonytalanságból és félelemből származó stressznek elsősorban a párkapcsolat látja kárát.
Varga Kapisztrán ferences szerzetes, pap, lelkigondozó és tanár segítséget nyújt annak elkerülésében, hogy otthon, összezárva „egymás agyára” menjünk.
Ahhoz, hogy valamit tenni tudjuk, mindenekelőtt azzal kell tisztában lennünk, miért vagy mivel szemben kell valamit tennünk. Ezért most nézzük meg először, mi változott meg az életünkben, és hogy ezek a változások milyen hatást gyakorolnak ránk.
Mi történt? Mi változott meg?
A járványhelyzet egy eddig nem ismert, új helyzetet hozott. Nem tudjuk, mit kezdjünk a hírekkel, a lehetőségeink beszűkültek, bizonyos értelemben csapdában érezzük magunkat. Életünk, mindennapi mozgásterünk a lakásra/házra korlátozódott, fizikai kapcsolataink alapvetően a családra szűkültek, munkánk, alkotó tevékenységünk, mindennapi rutinunk egy csapásra megváltozott. Ráadásul így kell fontos döntéseket meghoznunk, akár élet-halál kérdést érintőeket is. A lelki terhelés alatt pedig mindenki másként viselkedik: előbukkannak gyenge és sebezhető pontjaink. Márpedig egy élőlény a stresszes állapotban fél, és abból vagy el akar menekülni vagy agresszívvá válik. Ilyen helyzetekben lépnek életbe nem kontrollált viselkedésmódjaink, kezdünk úgy viselkedni, ahogy magunk sem szeretnénk, és nem értjük se magunkat, se mást.
Mit tudunk kezdeni ezzel a helyzettel? Hogyan viselkedjünk egyéni szinten?
A tények megváltoztatása nem áll hatalmunkban, ami azonban rajtunk múlik, az az, hogy mi hogyan állunk hozzá. És ezen a ponton dől el, hogy ez az új állapot a javunkra vagy kárunkra válik. Mert csak ez a két lehetőség van. És pontosan ez a kihívás ebben az állapotban. Heteket, hónapokat kapunk most ajándékba. Kérdés: Mit kezdünk vele? Hiszen ki tudja, mire lesz jó ez az első vagy akár az utolsó idő?
Ne tagadjuk le és ne bagatellizáljuk nehézségeinket! El kell ismerni, hogy nehéz helyzetben vagyunk!
Legyen csak magunkra szánt időnk! Nem önzésből, hanem azért, hogy a mieink számára azok lehessünk, akiknek lennünk kell.
Merjünk emberek maradni, olyanok, akik a családjuk körében lehetnek gyengék, fáradtak, akik mondhatnak nemet is, és nem zsigerelik ki magukat teljesen!
Ne akarjunk mindent (most) megoldani, bepótolni! Pihennünk is kell, mert nagy terhelés alatt áll lelkünk.
Törekedjünk arra, hogy életünk egyensúlyát az új körülmények között is megteremtsük!
Éljünk erőforrásainkból! (Kérdés persze, hogy mennyire vagyunk ezeknek birtokában. Mert ha nem, akkor először fel kell fedeznünk őket)
Legyen „emberünk,” akinek kiönthetjük lelkünket, ha szükséges! Vagy ha jól esik, írjunk naplót (pl. „bezártságom története”).
Mit tudunk kezdeni ezzel a helyzettel? Hogyan tegyük építővé a helyzetet a család szintjén?
Teremtsünk egyensúlyt az egyedüllét és közösségi lét között.
Legyen életünknek kerete, rendszere (időben és térben)!
A család közösen alkossa meg napirendjét, életének kereteit!
„Ne gatyásodjunk le!” Keljünk fel időben, öltözzünk fel rendesen, legyünk ápoltak otthon is!
Fontosak a közös étkezések is. Ennek idejéhez érdemes szigorúan ragaszkodni, mert egyúttal a család találkozásának helye és ideje is.
Rövid és hosszú távú célok kitűzése. Például mit szeretnék csinálni, ha a járvány befejeződik?
Legyen csak saját magunkra fordított időnk!
Ne hordozzuk a feszültségeket! Tanuljunk meg bocsánatot kérni!
Legyenek rítusok/rituálék közösségi életünkben! Így reggel: régi hagyomány alapján a napi munka szétosztása, megtervezése, este: Ilyenkor ne csak szavakat mondjunk el, hanem tekintsünk vissza az egész napra, hogy az milyen volt.
„Tartsunk vírustéma-mentes időszakot”, helyette foglalkozzunk mással!
Fizikai tevékenység: legyen beosztva és elosztva a ház körüli és a házimunka!
Mozgás: aki teheti, menjen szabad levegőre, vagy tornásszon otthon nyitott ablaknál.
Közös játék/társasjáték (puzzle, kártya stb.)
Közös kulturális tevékenységek: zenehallgatás, filmnézés, virtuális múzeumi séták
Kívánom, hogy mindnyájan tudjunk vagy tanuljunk meg úgy élni, hogy figyelünk magunkra és másokra, és életünk erőforrásaiból merítve – hívő emberek esetében az imádságból és istenkapcsolatból, nem hívők esetében más fontos kapcsolatból vagy éltető forrásból – megerősödve kerüljünk ki a járvány idejéből!
