Juhász Réka Budapesten él, de életműve szorosan összefonódik Erdéllyel. A beszéd mellett a zene is anyanyelve, autentikusan szólaltat meg népdalokat. De nemcsak népdalénekesként ismert, hanem a ruháiról is, melyek motívumait a népi kultúra ihlette. Nem véletlen, hogy a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetésben részesült. A fiatal művésznővel a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés kapcsán beszélgettünk.
Milyen indíttatásból fordultál a népművészet felé?
A népi kultúra szeretetét gyermekkoromból, a családomból hoztam magammal. Budapesten nőttem fel egy táncházmozgalomban és a nomád nemzedék világában mozgó családban. A szüleim jóvoltából már kicsi koromban kapcsolatba kerülhettem a népművészet avatott mestereivel. (A tudomány adatközlőknek hívja őket, de szerintem ez egy nagyon rossz szó.) Zalától Moldváig ismertem ilyen idős embereket, akik a családjukból hozták magukkal a régi tudást. Ez nagyon nagy hatással volt rám. Az eddigi utamat, munkámat a magyar népi kultúra, ezen belül pedig az ének és a tárgyalkotás, díszítőművészet szeretete határozta meg. Néprajzot és ruhatervezést tanultam, valamint népi éneklést. Népiének-tanítással is foglalkozom, egyébként pedig énekes-szólistaként, a Juhász családi zenekar tagjaként, az Eszterlánc zenekarral, a Békás bandával munkálkodunk a magyar népzene népszerűsítésén. A ruháimat pedig a magyar népművészet motívumainak felhasználásával tervezem és készítem mai nők számára. A népművészet képekben megjelenő egységét keresem a zenei kifejezés és a tárgyalkotás összefonódásával.
Juhász Réka által tervezett és varrt ruhák
Vannak erdélyi gyökereid?
Származásom szerint nem folyik ereimben erdélyi vér, de lélekben és kulturális téren nagyon sokat kaptam Erdélytől. Édesapám népzenész, aki nagyon korán szeretett bele az erdélyi pásztorzenébe, és nagyon sokat járt oda gyűjteni már a rendszerváltás előtt is. Aztán amikor lehetett menni, elindult velünk is Erdélybe, kolozsvári, mezőségi állomások után rendszerint a Székelyföld volt a célunk. Eleinte családi nyaralások keretében látogattuk főleg édesapám furulyás mestereit. Már gyermekként elénk tárult egy nagyon színes és csodálatos világ, ami egyrészt természetesen a zenei kultúra körül forgott, de ott találkoztunk a hagyományos paraszti élet régies és archaikus formáival is. Ezek akkor még – olyan 25 évvel ezelőtt – erőteljesen jelen voltak.
Így nem véletlen, hogy a Juhász családnak minden tagja valamiképp kapcsolódik a népi kultúrához. Mesélnél erről?
Olyan erős hatások értek minket gyermekkori erdélyi útjaink során, hogy ezek minden testvéremnek az életében megmutatkoznak. Én az énekléssel és a tárgyalkotással foglalkozom, Áron testvérem bőrdíszműves, Dénes és Lilla testvéreim a népzene mellett lovakkal foglalkoznak. Az állattartást is ott láttuk testközelből először. Az ottani hagyományok akkor még annyira sértetlenek és elevenek voltak, hogy egy másik világ, egy régi világ tárult fel előttünk. Ez azóta már nagyon sokat változott. Az én Erdélyhez való kötődésem tovább erősödött egyetemista koromban, amikor néprajz szakos hallgatóként a kolozsvári egyetemen vendégdiákoskodtam, és komolyan elkezdtem népdalokat gyűjteni. Akkor elsősorban Mezőségre, Kalotaszegre, Kolozsvár környékére jártam, de Gyimesbe. Később aztán évekig kötődtem Gyimeshez. Nem mondom, hogy odaköltöztem, mégis éltem ott, amennyit lehetett. Ott a hagyományos kultúra felé fordulva, azt népszerűsítve munkálkodtunk egy kulturális táborhely kialakításán és üzemeltetésén. Én főleg énekes foglalkozásokat vezettem, és közreműködtem a csapat küldetésének megvalósításában.
Juhász Réka által tervezett és varrt ruhákban
A Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés célja, hogy támogassa az európai őshonos kisebbségeket, így a székelyeket is identitásuk megőrzésében. Szerinted miért fontos a kulturális és nyelvi sokszínűség megőrzése és továbbadása?
Nekem személy szerint nagyon sokat adott az erdélyi népi kultúra és nagyon erős szerepe van az egész utam, identitásom kialakulásában. Azt látom, hogy annak a régies kultúrának, amivel ott gyerekkoromban még találkoztam, az átalakulása elkerülhetetlen, és szerintem nem is baj, hogy ott is megtörténik ez a fordulat. Ez törvényszerű. Viszont egy speciális helyzet áll fenn Székelyföldön, ugyanis ennek a változásnak a lassúsága miatt a fiatalabb generációk át tudnak venni és meg tudnak őrizni sok elemet. Ezért a mai erdélyi, falusi fiatalok még rendelkeznek egy olyan összetett, archaikus tudásnak a részeivel, amit a saját felmenőiktől kaptak. A népcsoport szabadsága szerintem azért nagyon fontos, mert minden értékét szabadságában tudja megőrizni. Ők olyan fontos értékeket őriznek, képviselnek, melyekre ebben a világban egyre nyilvánvalóbb módon mindenkinek szüksége van. Nekünk, anyaországiaknak nagyon sokat ad ez a tudás, az élethez való hozzáállás, a vallásos meggyőződés, amit tőlük tanulhatunk. Mi sokat adunk, emelünk rajtuk, erősítjük őket azáltal, hogy mindennek a tiszteletnek hangot adunk és utazásokat teszünk hozzájuk, melyek során létrejöhetnek ezek az „energiacserék”. És ahhoz, hogy meg tudjon maradni a székelység minden tekintetben, önállóság és szabadság kell. Az egyén életére is igaz ez, mert ahhoz, hogy alkotni tudjunk, a saját helyünkön kell legyünk, és rendelkeznünk kell a saját szabadságunkkal.
Volt-e személyes tapasztalatod, ami rávilágított arra, hogy jelenleg is hátrányt szenvednek a határon túli őshonos kisebbségek?
Az egyik legfontosabb téma, azt gondolom, a vallás kérdése. A Gyimesben töltött idő alatt az ottaniak vallásgyakorlásának aktivitása engem is elragadott, és közelebb hozott a saját katolikusságomhoz.
Tudjuk, hogy milyen méltatlan Moldvában a katolikus magyarság helyzete. A vallási egység megbontása nagy veszélyt jelent a magyar közösségekre nézve.
Juhász Réka a saját maga által tervezett ékszerekben
A Gyimes völgyét, a Tatros folyó felső völgyszakaszát három nagyközség, Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk lakói népesítik be. Az első kettő Hargita, míg az utóbbi Bákó megyéhez tartozik közigazgatásilag. A lakosság nagyrészt magyar ajkú és öntudatú, egyöntetűen római katolikus. A régi román határhoz közeli településeken él kettős, magyar-román anyanyelvű, ortodox népesség is, ők vallásuk alapján románnak számítanak, s magukat általában csak csángóként határozzák meg. Ez a csoport a valamikori görögkatolikusok közössége. A görögkatolikus egyházat 1948-ban betiltották, a híveit ortodox hitre térítették. Ez egy nagyon furcsa eltávolodást okoz a Bákó megyei gyimesi magyarok életében, és nyilvánvalóan kulturális szakadást idézett elő. Az egykori magyar határ környékén élő magyarok nagyon nagy hátrányt szenvednek amiatt, hogy román vezetésű megyéhez tartoznak. Vegyünk csak olyan gyakorlati dolgokat, hogy nem intézhetik az ügyeiket magyarul, hiszen ehhez román területre kell utazniuk. A két jelenség együtt egyértelműen anyanyelvváltást eredményez.
Én, mint budapesti lány, a saját bőrömön is tapasztalva, úgy tudnám megfogalmazni, hogy fullasztó az a helyzet, az az érzés, melyben az erdélyi magyarok egy része él. Ezen nagyon jó és szükséges lenne változtatni.
