Magyar vonatkozásban nagyon ellentmondásos a történelmi emlékezet a jezsuitákról. Egyik oldalon például ki ne ismerné Pázmány Péter (1570-1637) hercegprímás nevét, aki művelt egyházi vezetőként és íróként járult hozzá a magyar katolicizmus és az iskoláztatás megújításához. Ugyanakkor ismert, főként protestáns körökben erőteljes ellenállása, mi több küzdelme a reformáció örökségét terjesztőkkel szemben.
Sajátos módon tette ezt, mintha ebben is a protestánsok motiválták volna: a katolikus papság erkölcsi életét kívánta megújítani, műveltségét és hitbeli buzgóságát gyarapítani, ösztönözni. Ezért egyetemeket, papneveldéket alapított. És itt a kapcsolópont ehhez az érdekes, cikkünkben érintett témához. Mit ad Isten, a szokásos napi külföldi hírügynökség böngészésem közben akadt meg a szemem ezen a hívószón: protestáns imádságok. S mit látok? Bizony alig hittem a szememnek…
Protestáns imák jezsuita honlapon
Az USA Cincinnati városában működik a nem csak arrafelé híres egyetem, a missziót és a vallási, katolikus identitást ápoló, művelő Xavier Egyetem. Ennek jezsuita forrás néven honlapja is van „a jezsuita nevelés és lelkiség” elmélyítésére. Tovább keresve a tartalmi ajánlóban, külön rovatcímként pillanthatjuk meg ezt: Protestant Prayers, Protestáns Imák. Ráklikkelve, a következő alcímmel nyílik le az oldal: „Imádságok, melyek olyanokat inspirálnak, akik valamelyik protestáns hagyományhoz, felekezethez tartoznak, ami a kereszténység második legnagyobb áramlata”.
Xavier University, Cincinnati, OH (Fotó: Gregory Rust/ Xavier University)
Megvallom, elcsodálkoztam az elfogulatlan szavakon. Akkor még inkább, amikor láttam, hogy mennyi és milyen imaválogatás várja a látogatót ezen az online oldalon. Most biztos vannak, akik erre kissé fanyalogva megjegyzik: Ugyan már, ez tipikus jezsuita taktika. Mindenki felé teszünk gesztusokat, csak hogy a magunk jó hírét terjesszük. De lesznek mások, aki meg éppen így vélik: Akár szívből, akár színből történik a protestánsok idézése, hadd lássák katolikus atyánkfiai is, hogy milyen elmélyült, spirituálisan is gazdag a hitéletünk, imaéletünk.
Én ezt az oldalt úgy értékelem, hogy
minden józan, Krisztus felől szétnéző hívő ember, aki valóban lelki igénnyel és igényességgel gyakorolja hitét, abból az egyetemes keresztyén ima kultúrából is merít lelki ösztönzést, ami Urunk imádságával kezdődött, gyönyörű imagyöngyöket formált a szír és egyiptomi-kopt pusztai remeték imáitól fogva, azaz Jézus után már kb. 100-tól, a nagy és gyönyörű közösségi, és egyéni imák ezrein át máig, ezek szervesen beletartoznak az idézett protestáns imakincsek világába is.
Vajon viszonossági és Krisztushoz tartozó módon nagy baj történne, ha egyszer a protestáns egyházak online oldalain is megjelennének ilyen formában római katolikus, ortodox, netán zsidó imák, mint az egyetemes keresztyén imakultúra, illetve vallási tekintetben az idősebb testvér lelki gyöngyszemei?
Bizonyára messzebb látnánk, távlatosabban és talán arányosabban, tapintatosabban és reálisabban ítélnénk meg egymás istenadta kincseit, ha olykor felmennénk a Sion hegyére, a kijelentés Hórebére vagy mondjuk a vereckei hágó, a csíksomlyói ormok, a Kékes tetejére.
És ha példának okáért ott fenn a magasban is tudnánk a lenti világért, a miénkért és másokért is imádkozni! Próbáljuk csak ki legalább egyszer.
Luther, Kálvin, Knox, Wesley és mások
Wittenberg, Genf, Skócia, az USA és Ausztrália nagy evangélikus, református, metodista, presbiteriánus imádkozói jelennek meg „lelki illat tétellel” a változó idők fölött az imákban ma is érvényes mondanivalójukkal. Ezeknek a protestáns hódolásoknak több közös vonásuk van. Domináns szólamuk a hálaadás, a magasztalás, istendicséret, nem annyira a kérés. A másik: nem villám imák, nem imamalmok ezek, nem a száj, hanem a szív szólásai.
Szerzőjük tudott időt szakítani Istenre, nem igyekezett ugyanúgy ismétlődő ima formulákkal letudni a lelki társalkodást Istennel. Ebből következően bizonyára ima közben ő maga, az imádkozó is újabb és újabb lelki élményhez, istenlátásokhoz, felismerésekhez jutott.
Nem liturgiai elem volt náluk az ima, hanem alapvető életszükséglet, a lelki kenyér és a lelki ital igényének, kívánásának és elfogyasztásának lehetősége és alkalma. A templomok vagy az otthonok, melyek Isten személyes hajlékai voltak szemléletük és életgyakorlatuk szerint, nem gyorsétkezdék voltak, ahol bekapunk valamit.
Ők megrágták a szót, ízlelgették az Istennel való társalkodás nyelvi zamatait. Valószínűleg az imák előbb a lélek belső műhelyében, a Szentlélek munkálkodása nyomán formálódtak ki. És akiben így, alapos előkészület, koncentrálás, igeolvasás után megszületett az imádság, az maga is formálódott közben. Az ilyen, imaformálta reformátori és protestáns személyiségek tudtak aztán valódi hatással lenni környezetükre, formálni közösségeket, olykor egész népeket is. Érdekességként most hadd ne a „nagyok”, Luther, Kálvin és mások imáit hozzam ide a Kedves Olvasó elé, hanem a kicsiben is nagyokét. Például a főként őslakosokat magába ölelő Új-Zélandi Aotearoa Presbiteriánus Egyház hálaadó imáját:
Köszönjük Neked, Istenünk, irántunk táplált szeretetedet. Azt a szeretetet, amely mindig elér minket, bárhol vagyunk, bárkik is vagyunk. Azt a szeretetet köszönjük, amely sokat vár el tőlünk, ugyanakkor csodálatos módon lehetővé teszi, hogy megfeleljünk ezeknek az elvárásoknak. A szeretet megnyugtat, megerősít, ösztönöz minket, és kihívást jelent, hogy méltóképpen válaszoljunk erre. Segíts minekünk, Urunk, Istenünk, a tiéidnek, akik szereteted biztonságában élhetünk, hogy megmutathassuk másoknak is ezt a csodálatos szeretetet.
Egész messze ettől a földrésztől, álljon itt a német felmenőkkel rendelkező, korszakos jelentőségű amerikai református teológus, író, Reinhold Niebuhr (1892–1971) szép imája, melyben derűt kér mennyei Gazdájától:
Istenem, Uram, ajándékozz kérlek nekem derűt azoknak a dolgoknak az elfogadásához, amelyeken nem tudok változtatni. Bátorságot ahhoz, hogy változtatni tudjak azokon, amikre képes vagyok. És kérlek adj nekem képességet ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni ezek között. Hadd éljem minden napomat, mint kivételes időt, s minden pillanatot, mint aminek értelme van. Kérlek, hadd fogadjam el úgy a nehézségeket, amelyek a békességhez fognak végül elvezetni. Engedd meg, hogy úgy tekintsem ezt a bűnös világot, ahogy Jézus tette, s ne úgy, ahogyan én szeretném. Bízom Benned Uram, hogy mindent rendbe fogsz tenni, ha elfogadom akaratodat. Így tehát okkal lehetek boldog ebben az életben, s legfőképpen Teveled együtt az örök életben.
Végül még egy a kilenc protestáns imagyöngy közül. John Wesley (1703-1791), az angol metodizmus atyja vasárnapi hálaadó imájában így szólt:
Mindenható, örök Isten, szeretnénk dicsérni a Te szent nevedet, mert oly kegyesen felkeltettél minket a test és az elme épségében, hogy láthassuk a mai nap fényét. Áldunk téged minden teremtményed nevében; mert mindeneknek szeme bízón rád tekint, és Te enni adsz nekik kellő időbe. De mindenekelőtt felismerjük, hogy az emberiségnek Jézus Krisztusban felbecsülhetetlen kincset ajándékoztál. Köszönjük Neked Megváltó Urunk csodálatos születését, legszentebb életét, keserves szenvedését, véres halálát, dicsőséges feltámadását ezen a napon, és felemeltetését a mennybe, majd győzelmét a sötétség minden hatalma felett, és a Te atyai jobb kezedhez ültetését mindörökké. Ámen.
(Forrás: www.xavier.edu)
