Ha van személy, akire ráillett a „köztiszteletben álló” jelző, akkor dr. Halzl József volt az. Bár a mérnöki világban is szaktekintélyként ismerték el, neve mégis az egyik legrégebbi és legkiterjedtebb civil szervezettel: a Rákóczi Szövetséggel forrt össze.
Az életének 87. esztendejében, november 14-én elhunyt Halzl Józsefet ma helyezik örök nyugalomra. Lapunk munkatársa a Magyar Rádió riportereként 80. születésnapja alkalmából beszélgetett vele életútjáról. Az általa vezetett szervezet akkor 25 éves volt. A Kossuth Rádióban elhangzott beszélgetés felidézésével emlékezünk kegyelettel Halzl Józsefre…
***
Hogyan kezdődött a kapcsolat, pontosabban a Trianoni diktátummal elcsatolt Felvidék iránti elkötelezettség?
Gyerekkorom óta érintett ez a kérdés, hiszen az én családom azokról a területekről származik, amelyek Trianon óta nem képezik részét Magyarországnak. Az apám Szencről származott, és Pozsonyban a jogi egyetem utolsó magyar évfolyamának volt a diákja, az édesanyám pedig Sopronkeresztúrról származik, amit ma Burgenlandnak neveznek. A tőlük kapott információk, impulzusok tettek engem az ügy iránt elkötelezetté.
Tehát nem felnőtt korában „csodálkozott rá”, hogy a határon túl is beszélnek magyarul.
Így van, régóta foglalkozom ezzel a témával, gyerekként is voltak különböző élményeim. Ott voltam állítólag a komáromi hídon, amikor a Kormányzó fehér lován átment a Felvidék déli részének visszacsatolásakor. Aztán emlékszem arra a jelenetre, amikor a nagymamám a II. világháború után kitelepítve megérkezett hozzánk, Magyarországra, és sok mindenről mesélt akkor, de később is sokat beszélgettek arról, hogy mi történt Csehszlovákiában ezekben a hónapokban, években.
Igazából a 80-as években kezdtem foglalkozni ezzel a témával. Megelőzően már többször jártam odaát, a nagybátyámnál, aki körzeti orvos volt, és az ő beszámolóiból sok mindent megtudtam, hogy mi is történt a háború végén a felvidéki magyarokkal. Úgyhogy ez erősítette az elkötelezettségemet.
A Rákóczi gimnáziumban érettségizett. Mennyivel őrizte az iskola jobban a Nagyságos Fejedelem eszmeiségét? Vagy csupán egy név volt?
Igazából a Rákóczi gimnáziumban erről túl sokat nem lehetett beszélni, nem volt „aktuális”, de azért emlékszem hittan tanárunkra, aki Zoboraljáról származott, és kifejezetten kért bennünket, hogy majd felnőttként segítsük, támogassuk a felvidékiek és zoboraljiak ügyét. Igyekeztem megfelelni ennek a kérésnek.
Volt még hittan az iskolában?
Még egy évig volt, amikor odakerültem, aztán a hittan oktatás megszűnt.
Zenei pályára készült eredetileg, ugye?
Jó darabig úgy tűnt. Édesanyám nagyon szorgalmazta, hogy zongora-tanulmányaimat folytassam. És nagyon hálás vagyok érte. Az első akadémiai osztályig eljutottam, s amikor mégis a műegyetemet választottam, a zongora és a zene kicsit visszaszorult az életemből, de nem véglegesen.
Hogyan lett műegyetem a zenéből?
A műegyetemen az volt a szerencsém, hogy abban az időben – az úgynevezett szocialista iparosítás éveiben – nagyon sok diákot vettek fel, 1952-ben csupán a gépészkarra 1200-at. És a nagy létszám miatt ide könnyebben bekerülhetett egy akkoriban nem túl jó származásúnak számító fiú.
1956 és Műegyetem. Megint egy olyan pont, amely meghatározó lett az életében.
Most már több évtized távolából mondhatom, hogy 56 csodálatos élménye volt az életemnek. Ötödéves hallgatóként részese voltam az onnan indult fejleményeknek, amelyeket aztán negyedszázaddal később megpróbáltam emlékirat formában összefoglalni. Valójában azonban az események idején is voltak feljegyzéseim, úgy hogy azokból állt össze a naplóm, amit azóta is igyekszünk odaadni azoknak a fiataloknak, akik az 56-os nagy emlékünnepségre Budapestre jönnek együtt emlékezni az itteni fiatalokkal.
Azt mesélte, hogy ez a napló akkor is szerepelt, amikor még nem lehetett nyilvánosan megünnepelni a forradalom évfordulóját, hanem csak titokban, baráti körben.
Amikor 56 ügyét leverték, akkor édesanyám kívánságára, az ő szeme láttára el kellett égetnem, ami óriási megrázkódtatás volt számomra. Viszont az az érdekes dolog történt, hogy 25 évvel később, szűk baráti körben meg akartunk emlékezni az évfordulóról, és szóba került, hogy mi legyen a kis ünnepségünk programja, akkor az egyik barátom azt mondta: Semmi gond, felolvasást fogsz tartani az 56-os naplódból! Mire én: Hát nem emlékszel, hogy édesanyám kívánságára bedobtam a tűzbe? Te emlékszel rosszul – kiáltott rám – mert amikor elmesélted, hogy ezt kívánja édesanyád, akkor én elkértem tőled a naplót, és egy egész éjszaka másoltam. Itt a szöveg, tessék!
Nyomtatásban is megjelent azóta, de 56 emlékét nemcsak így ápolja, hanem amióta ünnep lett október 23. azóta a Rákóczi Szövetség a határon túlról meghívott diákokkal és az itthoniakkal együtt fáklyásmenetet indít a Műegyetemtől a Bem szoborig, kicsit átadni nekik azt a felemelő élményt, amit Önök éreztek akkor, 1956-ban.
Valóban, 1993 óta a Rákóczi Szövetség programjában kiemelkedő szerepet játszik az 56-os emlékünnepség, amelyet mindig a Műegyetemen kezdünk annak emlékére, hogy 1956. október 22-én este itt döntöttünk a másnapi nagy felvonulás indításáról a lengyelekkel való szolidaritás jegyében és a magyar szabadságigények kifejezéseként. Annak idején tovább mentünk a Bem szobortól a Sztálin szoborhoz.
Most hová mennek a Bem szobortól? Vacsorázni?
(Elneveti magát) Vacsorázni, de utána van egy szép zenei élmény: évek óta a Weiner – Szász Kamaraszimfonikusok ünnepi hangversenyt adnak a diákoknak, és mondhatom, hogy ez fantasztikus élmény mindenkinek. Engem megnyugtat, hogy nem reménytelen a szép zene, a komolyzene ügye, csak alkalmat kell adni arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek ezzel a csodálatos gazdag világgal. Ezért egyéb programjainkat is igyekszünk mindig egy kis zenei neveléssel összekötni.
A 80. születésnapján is a Weiner – Szász Kamaraszimfonikusok adtak kis hangversenyt kedvenc műveiből. Felesége súgott vagy munkatársai?
Azt nem tudom, de biztos, hogy ezek a művek nagyon közel állnak hozzám. Bachtól Weiner Leóig nagyon szép műsort állítanak össze mindig, kapunk is utána visszajelzéseket, a fiataloktól is, hogy mennyire tetszett. Ilyenkor örülök, hogy a zenei közízlést is tudjuk programjainkkal erősíteni és javítani.
A magyar történelem iránti fogékonyságot pedig erősíti a minden évben október 23-án tartott Gloria Victis vetélkedő.
1956 negyvenedik évfordulóján, 1996-ban rendeztük az első történelmi vetélkedőt, és meglepetésünkre határon kívüli diákok: az érsekújvári magyar gimnázium csapata nyerte. Az érsekújváriak egy másik alkalommal is győztesek voltak, de általában a többi határon túli csapat is mindig jól szerepel.
Ön nagyon fontosnak tartja az ifjúsággal való foglalkozást, amit még a pártállamban kezdett, méghozzá egyházi vonalon.
Valóban, az első lépések a városmajori templomhoz kötődnek, ahol egy kiváló pap barátommal sikerült egy nagyszerű ifjúsági közösséget alakítani. Természetesnek tartottam, hogy később, amikor a Rákóczi Szövetség szerveződött, abban kiemelt figyelmet kapjon a fiatalság, vagyis a jövő.
Barakképületből indult, majd kölcsönirodában folytatta működését a Szövetség, és vált professzionális szervezetté, amely behálózza a Kárpát-medencét. Ezt az építkezést úgy végezte dr. Halzl József, hogy egy ideig a Magyar Villamos Művek vezérigazgatói feladatát is ellátta.
Antall József miniszterelnök bízott meg ezzel a feladattal, amely bizony teljes embert kívánt. Ma már én is csodálkozom, hogy tudtam mellette jelentős energiát fordítani a Rákóczi Szövetségre, de segítettek a vezetőség tapasztalt idősebb tagjai, akiknek többsége sajnos már nincs köztünk. Később, amikor kikerültem az energetika operatív területéről, már teljes időmet a határon túli ügyeknek szentelhettem.
Ezek pedig olyan számosak és annyi területre kiterjedők, hogy nehéz lenne mindent felsorolni. Talán ebben a rövid portréban nem is szükséges, hiszen rendre beszámolunk a különböző rendezvényeikről, akcióikról, de azért említsen egy-kettőt amit szívügyének tart, és amiről még nem beszéltünk.
A benesi dekrétumok megszüntetése, amelynek ügyében tett lépések egyelőre hatástalanok. Esterházy János emlékének ápolása állandó feladatunk, de küzdünk teljes rehabilitálásáért, amelyet követhet mindannak a feltárása, megbeszélése, ami a háború után a magyarsággal történt. Kiemelt ügyünk a beiratkozási program, amelyet 2004-ben kezdtünk azzal a céllal, hogy a határon túli gyerekeket magyar iskolába írassák be a szülők, mert ez a megmaradásuk alapja.
Bőven van miért küzdeni, és nem is adja fel 80. születésnapja után sem, de mert volt energiája, hogy kineveljen egy fiatal munkatársi gárdát, így van, akikkel meg tudja osztani a tennivalókat.
Ez valóban nagy öröm számomra, hogy az évek során sikerült bekapcsolni fiatalokat ebbe a programba, és bízhatok abban, hogy amikor már mi, öregek eltávozunk, a Szövetség tovább tud működni, és magasztos feladatát a jövőben is el tudja látni.
