Shakespeare Hamletjét látjuk a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán? Vagy Matusek Attila mindössze alapanyagul választotta saját víziója kifejtéséhez egy Shakespeare nevű reneszánsz drámaíró világhírnévnek örvendő drámáját? Most éppen Nádasdy Ádám fordításában.
Van ráció ebben is, abban is, végül egy koherens előadás született, akik ismerték előzőleg, azok Shakespeare drámáját is megtalálhatták benne, s mivel nem tudtam eldönteni, hogy a színészek nem tudnak-e beszélni vagy a felvétel hangtechnikája ennyire minősíthetetlen, reménykedem abban, hogy egyszer talán élőben is megnézhetem az előadást.
A Komáromi Jókai Színház először veselkedett neki a Hamlet bemutatásának, tájainkon 1945 után a darabot
2004-ben a kassai Thália Színház mutatta be először Beke Sándor rendezésében Hamlet és Ophelia szerepében Petrik Szilárddal és Kerekes Vicával, így izgalmas vállalkozásnak ígérkezett a Vasmacska Stúdiószínpad azaz a 2020-ban Benkő Géza nevét felvevő Stúdiószínpad szinte ismételt felavatása.
Matusek Attila és a pozsonyi magyar színművészetisek színrevitelében. Nem véletlenül írom, hogy ismételt felavatásában, ugyanis Tóth Tibor ideje alatt bűnösen elhanyagolták a stúdiószínpadot, igaz, hasonló cipőben jár a kassai Márai Stúdiószínpad is, annyi különbséggel, hogy a kassai Thália nagyszínpada sem sokkal nagyobb egy hagyományos stúdiószínpadnál. A Vasmacska színpadán talán Czajlik József (Nyikolaj Koljada: Mese a halott cárkisasszonyról) rendezése volt az utolsó, azóta legfeljebb a filmklub igényeit elégítette ki.
Nos, az új igazgató, Gál Tamás a legutóbb Szombathelyen színészkedő, de tájainkról elkerült Matusek Attilát bízta meg a stúdiószínpad irányításával,
ennek ellenére nagyon merésznek tűnt egy ötszemélyes Hamlettel indítani az évadot s az újra felfedezett Vasmacskát. (Az előadást szeptember 22-én mutatták be, s most áprilisban megnézhettük az online változatot.)
Az alkotók a színpad esetleges adottságaival nem sokat bajlódnak, Michal Lošonský téglalap alakú éttermi konyhapultot idéző központi díszlete (bal oldalon Claudius/Hamlet apja életnagyságú portréja, jobb oldalon egy vörös műanyag függöny, a háttérben egy méretes hűtőszekrény fagyasztóval) a központi tere a játéknak, míg a jelmezekért felelős Lea Šáriová hangsúlyozottan kortárs ruhákba öltözteti a szereplőket, akik közül a két hölgyszereplő, a Gertudist játszó Hostomský Fanni és az Opheliát alakító Katona Eszter bújik Rosencratz és Guildenstern bőrébe is, míg Melecsky Kristóf eljátssza apát és fiát (Poloniust és Leartes) is. Hamletet Szebellai Dániel, Claudiust Hégli Bence adja.
A dramaturg Varga Emesének köszönhetően a radikális szöveg- és szereplőcsonkítások ellenére nagyjából követni tudjuk a történéseket, bár az előadás nagyon is épít arra, hogy a nézők ismerik a történetet.
Ha a szöveget nem is, ugyanis az előadás Nádasdy Ádám új fordítását használja. Matusek nagyon merész (ennyire merésznek annak idején Kerényi Imrét láttam, aki a Várszínházban, a Nemzeti akkori stúdiószínpadán színművészetisekkel felmosatta a padlót a János király Dürrenmatt által átírt változatában).
Amikor a képzeletbeli függöny felmegy, Hamlet táplálkozik, kezet mos, majd bemutatkozásképp kezet fog egy nézővel. Jó, hogy eljöttek – köszön oda, s időbe telik, amíg elfogadom az előadás koncepcióját és képi világát. Ráadásul az elején ritmusproblémák is adódnak, ami betudható a bemutató izgalmának is. De ami a legjobban zavar, hogy a szereplők az orruk alatt motyognak, főleg a Hamletban annyira fontos monológok teljesen érthetetlenek.
Mérgemben egy pillanatra eszembe jutott Jordán Szabad ötletek jegyzéke című frappáns előadása, ahol a nézők fülhallgatóval kísérték az előadás egyes részeit, belső monológjait, de ezt akár fejmikrofonokkal is megoldhatták volna.
A szöveg érthetetlensége azért is nagyon zavaró, mert a szereplők többségét jól ismerem a Tompa Mihály Országos Versenyről, ahol többször is bebizonyították, van hangjuk veretes gondolatok tolmácsolásához is. Ha Dusza István kollégám ott lett volna a bemutatón (gondolom, ezt az előadást vették fel), valószínűleg bekiabálva mérgesen távozott volna az előadásról, s bizony, meg tudtam volna érteni. Nos, én viszont nem hagytam ott a képernyőt, sőt másodszor is belenéztem a felvételbe,
s ahogy haladt előre az előadás, úgy váltam magam is a részesévé.
Matusek ugyanis tele van ötletekkel (egészen remek a koponyát formázó üveg, amely a plakátra is felkerül), s kiderül, a szinte végig a nyílt színen lévő Szebellai Dániel képes azt elvinni a hátán. Jelenete Opheliával („Soha nem szerettelek.”) vagy az anyjával („Megyek anyámhoz. Könyörtelen leszek, de nem vadállat.”) ahogy a színészjelenet is az előadás legkidolgozottabb jelenetei közé tartoznak, amelyeket sokáig megőrzünk az emlékezetünkben.
„Ha most kell meglennie, akkor nem máskor lesz” – mondja Hamlet, miközben már Polonius a fagyasztóládában várja fia, Leartes bosszúját.
Amely el is jön, holott Leartes is tisztában van azzal, Claudius sunyi hatalmi játékáról van szó mindössze. ELDÖNTÖTTEM HOGY GAZ – írja a fagyasztó ajtajára az előadás elején az apja haláláért bosszúra vágyó Hamlet, de ahogy a mondatot nem fejezi be, az előadás is végig arról akar meggyőzni, hogy tisztában van vele, egy ilyen bosszúnak nem sok értelme van.
Maradék a hűtőben. És a többi néma csend.
Matusek Attila nagyon öntörvényű, az eddigi legfiatalabb Hamlet-előadással tette le a kéz/név/jegyét Komáromban, s ha engedi a vírus, Kassán Goldoni Bugrisokjával folytathatja.
(Juhász Dósa János/Felvidék.ma)
