A Hont megyei néprajzi gyűjtések, illetve az itteni néprajzi muzeológia kicsúcsosodását az 1910-es esztendő, s az ugyanazon év szeptember 24-étől október 2-ig megrendezett Hontvármegyei Gazdasági és Ipari Kiállítás jelentette. Az Ipolyságon megnyílt kiállításnak külön néprajzi részlege volt, s több más szektorban is találkozhatott a látogató néprajzi vonatkozású anyaggal. A nagyszabású rendezvény fő szervezője a Hontvármegyei Gazdasági Egyesület volt. Az egyesület évkönyvében találjuk a kiállítás egyik legalaposabb összefoglalását is. (Bolgár, 1910:1207-121. p.) Ebben Bolgár István az előzményeket is felvázolja.
Thék Endre lontói földbirtokos már a Hontvármegyei Gazdasági Egyesület 1907. évi szeptember 26-ikai ülésén felvetette „azon eszmét, hogy az egyesület 1908. évben rendezzen vármegyei általános gazdasági és ipari kiállítást azon célzattal, hogy egyrészt megismerve, hogy mink van, azt fejlesszük, annak piacot teremtsünk, másrészt meglássuk a vármegyénk gazdasági életében mutatkozó hiányokat –, azokat pótoljuk, s végül, hogy minden kiállítás, nemes versenyt váltson ki az iparos és gazda közönség körében.” (Bolgár, 1910:107. p.) A rendezvény megvalósítását aztán a nagybizottság Lits Gyula főispán elnöklete alatt különböző okok miatt 1910-re halasztotta. Az, hogy a kiállítás időpontja többször módosult, s az 1907-ben megfogalmazott eszme csak 1910-ben vált valóra, egyrészt káros volt, bizonyos értelemben azonban eredményesnek is mondható. Ha előbb megvalósult volna, talán pozitívan befolyásolhatta volna a halódó Honti Múzeum sorsát is. A késlekedést illetően viszont a kiállítás egyik szervezője így vélekedett: „Habár meg vagyok róla győződve, hogy a kiállítás 1909-ben is jól sikerült volna, kétségtelen azonban, hogy az 1910-ik évi kiállítás egyik legkedvesebb része, a néprajzi osztály hiányzott volna“. (Bolgár,1910:108. p.)
Mint megtudjuk: „Báró Nyári Alfonz szalkai képviselőé a kezdeményezés érdeme. Ő hozta el Ipolyságra Semayer Villibald dr-t – a néprajzi múzeum igazgatóját –, aki még a kiállítás megnyitása előtt másfél hónappal is mert reá vállalkozni, hogy a kiállításnak lesz egy szép vármegyei néprajzi osztálya, oly feltétellel, hogy az igazgatóság 1000 koronát áldoz a gyűjtés anyagi és személyes kiadásaira, viszont a múzeum köteles lesz az összegyűjtött anyagot 500 koronáért megvásárolni. Így is történt.(Bolgár, 1910:108-109. p.)
A szeptember 24-én délután 4 órakor megnyílt kiállítás bemutatott tárgyait 11 főcsoportba sorolták. A IX. főcsoportba sorolt néprajzi anyagot a vármegyeháza földszintjén állították ki. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat olvassuk az egyesület évkönyvében: „Az anyag legnagyobb részét dr. Győrffy István, a néprajzi múzeum e kiváló fiatal erője gyűjtötte, akit e téren nagy segítségben részesítettek Bobál Samu egyházmaróti és Kramár Samu lissói ev. lelkész urak. A rendezést szintén dr. Győrffy végezte nagy szaktudással…” (Bolgár, 1910:111. p.) A kiállításról a Honti Lapokban is olvashatunk összefoglalót. Ivánka István, az egyik rendező írta az alábbiakat: „A néprajzi kiállítás jeles szakférfiak által rendezve elsőrendű érdekessége volt a kiállításnak.” (Ivánka, 1910:1-2. p.)
Kézimunka-kiállítás Ipolyságon egy régi képeslapon. Csáky K. rerp.
A Honti Lapok 1910. október 1-jei száma részletesen tudósít a „háziiparkiállításról” is, amely „két kisebb teremben nyert elhelyezést”: egyikben a háziipar azon termékeit láthatták, amelyek a Hontmegyei Gazdasági Egyesület által rendezett tanfolyamokon lettek tanítva. Ott voltak például a honti „kákamunka tárgyak” és a „kosárfonó háziipar tanfolyamokon készített különféle fűzfavessző kosarak”, melyek Palást, Visk, Pereszlény és Drégelypalánk ifjúságának ügyességét dicsérték. Egy másik teremben a szénaváriak mutatták be szövéskellékeiket, a lontóiak pedig szakajtóikat állították ki. (HL., 1910/40:4. p.) A kerámiát Schmidt Tibolt mutatta be. Ez a gyűjtemény a „néprajzi csoport” harmadik szobájában kapott helyet, s mint olvassuk: „A megyében a XVIII. és XIX. században divatos és használatban volt cseréptányérok és kancsók, bokájok ezek. Habáni és bakabányai túlnyomólag.” Írnak Somogyi Béla kerámiáiról is.
Az említett teremben helyezték el Győrffy Istvánnak a megye területén gyűjtött kerámiatárgyait is. Itt jegyezzük meg, hogy a honti kerámiára már többször is felfigyeltek, s 1909-ben Sochán Pál a Néprajzi Értesítőben tanulmányt írt az itt készült agyagedényekről.
De a figyelem középpontjában állt a Hont megyei csipke is, a „tót csipkeverő fácskákról” Novák József Lajos értekezett a Néprajzi Értesítő hasábjain. (Schmidt, 1910:3-4. p.)
A szóban forgó kiállítás sajtójának bemutatása nem lenne teljes, ha nem szólnánk a legjobb szakember, Győrffy István Honti Lapokban megjelent értékeléséről. Ebből olyan adatokra is fény derül, melyek az etnográfus és Hont megye kapcsolatát pontosítják: „A megye bejárását augusztus hó végén kezdtem el és szeptember 18-án fejeztem be. Az összegyűjtött anyag körülbelül felét teszi ki a kiállított néprajzi résznek, a másik felét az egyes kiállítók küldték be.”
Ipolykeszi kanász Györffy felvételén. Csáky K. repr.
Györffy azt is elmondja, hogy az anyag nagyrészt népviseleti tárgy, mert Hont megyének ez a „legfőbb néprajzi sajátossága”. A viselet azonban a magyarságnál már „csaknem teljesen elszíntelenedett”, de „a tót vidéken úgyszólván minden faluban más”. Az ősfoglalkozások kapcsán néprajzkutatónk megjegyezte, hogy azok közül csak a magyar pásztorélet van képviselve. Igaz ugyan, hogy „a magyar kishalász és a tót földműves kezén még igen sok ősi szerszám él, de az idő rövidsége, a szállítás nehézsége, s a rendelkezésre álló helyiség szűk volta miatt ezek egybegyűjtéséről egyelőre le kellett mondani”.
„Mindazonáltal – írja a szerző – a szakember mindjárt megláthatja, hogy Hontmegyében kitűnő néprajzi területen jár és túlzás nélkül azt mondhatom, hogy ilyen néprajzi kiállítása kevés megyének volt.” A párták közül Győrffy az ösödieket, az egyházmarótiakat, a Terény és Teszér vidékéről származókat tartotta a legértékesebbeknek. Az ipolykeszi kanásszal való találkozást itt nem tudjuk idézni, csupán a kanász eszközeivel kapcsolatos sorait: „A következő teremben mindjárt szemünkbe ötlik az ipolykeszi kanász teljes díszben. Az utolsó hírmondó a régi palóc kanászok közül. Művészi keze minden szerszámján megnyilatkozik. Különben a Hontmegyei magyar pásztor mind született művész, mert a faragásban csak a somogyi pásztor mulhatta valamikor felül, de ma már az is elhanyatlik mellette. Az ostornyelek, pásztorbotok mindegyike pásztorremeklés.” (Györffy, 1910/40:3. p.)
Pereszlényi utca a XX. század elején (Néprajzi Múzeum Fotótára). Csáky K., repr.
Győrffy még egy fontos dolgot közölt a megyei lapban. „Nagyban emeli a kiállítás értékét az a 60 darab eredeti fényképfelvétel, amely a három szobában van elosztva” – írta.
Győrffy honti fotói megtalálhatók a Néprajzi Múzeum Fényképtárában, de fennmaradt magáról a kiállításról is néhány felvétel Somogyi Katinka egykori hagyatékában
például a Mailáth-nővérek készítette kereskényi parasztházról, az ipolykeszi kanász és a többi pásztorember kellékeiről, a Korpona környéki hímzésekről, egy Selmecen készült oltárról, báró Nyári Albert népies fajanszáról, a Totovics Kálmán által kiállított tárgyakról. Somogyi Katinka egyébként lánya volt annak a Somogyi Bélának, aki többször szóba került már, s aki maga is díszoklevelet kapott kiállított tárgyaiért.
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
