Március 23-án, szerdán adták át ünnepélyes keretek között a magyar kormány támogatásával megépített Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot Szepsiben, mely évtizedek óta a Felvidék legnagyobb magyar oktatásügyi beruházása. A Jövőért Alapítvány építtette, kizárólag a magyar kormány támogatásával valósult meg. Mindez összesen 8 800 000 euróba került. Területe mintegy 3 ha, ebből a beépített alapterület 4 000 négyzetméter. Horváth Zoltán terveit Pásztor Péter kassai egyetemi tanár – Makovecz Imre tanítványa – vezetésével dolgozták át.
A kor elvárásainak megfelelő óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is magába foglaló intézmény 400 növendék befogadására alkalmas. Végre egy helyen fognak működni, hiszen eddig a város különböző pontjain, bérelt helyiségekben húzódtak meg. Pillanatnyilag 2 óvodai csoportba 47 óvodás jár. Az általános iskolában 136, a gimnáziumban pedig 50 diák tanul. Majd 170 diák jöhetne még.
Az ünnepség a nemzetiszínű szalag átvágásával kezdődött.
Gallay Nagy Emese, a rendezvény háziasszonya Esterházyt idézte, aki többször megfordult Szepsiben. Az egyik itteni nagygyűlés után feljelentették és börtönbe vetették.
„Végtelenül komoly és rendkívül súlyos időket élünk – írta a gróf 1939-ben –, amelyekben fokozott a felelősségünk Istenünkkel, nemzetünkkel, családunkkal, utódainkkal és magunkkal szemben. De vállaljuk ezt a felelősséget.
Nem fogunk sem megtörni, sem helytelen utakra tévedni, nem fogunk összeütközésbe kerülni sem az isteni, sem az emberi törvényekkel, mert rendületlen a bizalmunk és hitünk az isteni igazságban.”
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta: az újbóli és újbóli próbálkozás eredményét, az áttörést ünnepeljük ma: az impozáns mivoltában megcsodálható Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont elkészült!
2014-ben, államtitkári kinevezését követően az egyik első megoldandó ügy, ami az íróasztalára került, ez a terv volt. „Az elmúlt években, akik itt vagyunk, mind tudjuk, hogy ez nyolc év kitartó munkájáról szólt. (…) Az elmúlt évtizedben bizonyságot tettünk arról, hogy cselekvő együttműködés köti össze nemzetünk közösségét: a magyar intézményrendszert megerősítettük, a kisgyermekes családoktól az idősekig mindenkiről gondoskodunk, közösen cselekedtünk a megtartó szülőföldért, amely ma a magyar boldogulás otthona. (…)
Míg 2009-ben mindössze 9 milliárd forint állt rendelkezésre a külhoni magyarság támogatására, ez az összeg már évek óta meghaladja a 100 milliárd forintot. (…) Az itt élő becsületes magyar emberek építkezésének példája mindez, amely azt üzeni, hogy mi, magyarok, bármilyen kilátástalan helyzetben is vagyunk, sosem adjuk fel az ügyünk iránti küzdelmet, a küzdelemben is a legjobbra törekszünk, mert a jelennek és a jövőnek is dolgozunk úgy, hogy maradandót, értéket, minőséget teremtsünk.” Boldog Salkaházi Sára fogékony volt a szépre, nemesre és szociálisra, így a központ méltó a nevére.
„A biztos nemzetpolitika szilárd alapja egy erős Magyarország.
Ezért arra kérek minden felvidéki származású magyart, aki magyar állampolgársággal rendelkezik, hogy éljen szavazati jogával. Folytassuk (…) a közös munkát, hogy április 3-a után is elmondhassuk, nemzetünk kitartása maga a magyar, időtálló minőség.”
Majd Bartók Csaba, az iskolát megálmodó, építtető Jövőért Alapítvány elnöke emelkedett szólásra. Az első nagy lépést megtették. Az építkezés anyagi oldalát megoldották, ami a fundamentum. A további építkezés a szülőkre és pedagógusokra hárul. Majd üzeneteket fogalmazott meg. A fiataloknak, hogy higgyenek önmagukban, mert akkor nagy dolgokra lesznek képesek. A szepsi magyarságnak, akiknek 1920-ban ugyan elvágták gazdasági és magyar nemzeti ütőerüket, de a megtartó remény 1938. november 7-én beteljesedett. Az öröm rövid ideig tartott, mert 1945 után következett az üldöztetések próbatétele.
„De ha a remény parazsa teljesen elszunnyadt volna, akkor napra pontosan nyolcvan év után, 2018. november 7-án nem tudtuk volna letenni ennek az iskolának az alapkövét.”
A kételkedőket és hitüket vesztetteket emlékeztette, hogy évekig sok mindenre felnéztünk, kezdve az Egyesült Államok jogrendjével és az EU döntéshozó szerveivel. Korábban sokan a Szovjetunióra esküdtek. Azóta hihetetlen dolgokat tapasztaltunk. Számos közszereplő lepleződött le és most bombák hullanak. Sokak orráról lekerült a rózsaszín szemüveg. Ám aki Istenben bízik, az nem csalatkozik.
A magyar kormánynak azt üzente, hogy ezt a rendkívüli ajándékot nem elég megköszönni, hanem meg is kell szolgálni, aminek érdekében jó, szorgalmas, a világ ismereteire nyitott, ám értékrendjében elkötelezett, egészséges fiatalokat fognak nevelni.
Sokan sok gyalázatot elkövettek, hogy ez az iskola ne épüljön fel. Neveiket mára elfelejtették. Azokét viszont, akik segítettek, számon tartják, de felsorolni most képtelenség lenne. Elsősorban az Úristennek, azután Orbán Viktornak, Semjén Zsoltnak és Potápi Árpád Jánosnak mondott köszönetet. Számára külön tapsot is kért, amit meg is kapott.
A többieket most nem soroljuk fel, de Pásztor Péter tervezőt és Puskás Géza kivitelezőt, valamint Szőllős Szabolcs csucsomi ácsmestert külön is köszönettel illette.
Mai követelésük, hogy ha már Szlovákiának nincs olyan vezetése, mely segítene bennünket, akkor legalább Magyarországon maradjon meg a minden magyarra – bárhol is éljen – valóban odafigyelő kormány.
Közös céljuk az iskola vezetésével együtt, „hogy a felvidéki viszonylatban is egyedülálló épületben… olyan tevékenység folyjon, ami a meglazult közösségi szálainkat újra erős kötéllé sodorja egybe.” A Kassa-vidéki járásban ugyanis több mint húsz magyar iskola szűnt meg. „Rajtunk a város és a régió szeme.”
Az iskola növendékeinek kedves műsora után Nagy István igazgató tartott beszédet. „Egy csoda részesei vagyunk.” Beszéde elején a kezdeti nehézségeket említette. „A sok nehézség, bizonytalanság, kételkedés ellenére bizonyítani tudtunk. Ma már egy olyan erős, lélekben és lélekszámban egyaránt gyarapodó intézményt tudhatunk a magunkénak, amelyet igencsak kiböjtöltünk. (…) Szeretnénk, ha a velünk megtörtént csoda erőt és hitet adna az itt élőknek az elkövetkező esztendőkben, biztosítaná a szülőföldön való megmaradást, boldogulást, fejlődést.
Az új fészek új távlatokat és lehetőségeket nyit életünkben. Rengeteg a tervünk.”
Beszéde végén azt kívánta, „hogy őseink hite, útmutatása, lelki tisztasága, valamint elménk józan ítélőképessége vezéreljen mindnyájunkat a kijelölt úton!”
Géresi Róbert református püspök, aki egyben a Jövőért Alapítvány egyik alapítója volt, Isten üzenetét tolmácsolta Pál apostol filippiekhez intézett leveléből: „…meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (1, 6.) A karácsonyt emeli ki, mert ez az ünnep a kezdetről szól. Az Isten ugyanis a teremtett világába helyezte szeretett Fiát. Ezáltal nyertünk életet. Hálát adott a mindenség urának, hogy Szepsiben voltak emberek, akik nagyot álmodva elkezdtek cselekedni. Szükség van e településen, régióban egy olyan intézményre, mely magyarságtudatra neveli a csemetéket.
Ami fontos, hogy ez a kezdet, a kiindulás napja. A jelen és a jövő a tét, hogy a jelent hogyan tudjuk megtölteni örömmel és reménységgel. Köszönet a magyar kormánynak, hogy segítséget nyújtott a Felvidéken több esetben is. De a segítségnyújtást nekünk kell megtöltenünk tartalommal.
Szemünk fénye a gyermek, akit magyar nyelvre és kultúrára kell tanítanunk. Pál biztatása lebegjen a szemünk előtt: „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi” azt!
Vakles Attila görög katolikus parókus, a Jövőért Alapítvány egyik kurátora imádsággal kérte Isten áldását az épületre, tanárokra, szülőkre és diákokra. Majd megáldotta az intézményt.
Gábor Bertalan szepsi esperesplébános a 127. zsoltárt idézte:
„Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradoznak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.”
(1.) 84 éve, 1938 őszén Salkaházi Sára szociális nővér látogatta meg Szepsit és templomát. Egy éjszakát a plébánián töltött. Ma egy újabb hellyel kínálják! Őrizni kívánják hitvallását, szociális érzékenységét, népéhez való ragaszkodását és a szenvedőkkel, bajbajutottakkal vállalt sorsközösségét. Ez az iskola ennek kíván otthont és jövőt adó fészke lenni.
Rohanó világunkban az idősebbek kedves kötelessége, hogy a remény útját mutassák. Identitásunkat nem a múltunk adja, hanem a reményünk. A cél felé tartó ember zarándok, aki tudja, mit remél, mit akar. A Krisztus-hívők célja felfedezni, hogy Őt követik. Istenben bízva, egymásba kapaszkodva, az Ő dicsőségére újabb csodákra vállalkozva együtt zarándokolunk.
Ezután a központ felszentelése, majd a Himnusz eléneklése után iskolabejárás következett. Minden osztályban a Tízparancsolat és a Himnusz szövege van kifüggesztve.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)