A Duray Miklós távozásáról szóló hírt megosztottam a Facebook-oldalamon és villámposta levélben is szétküldtem. Néhány választ megszerkesztve most közzéteszek.
Nagy Sándor (Debrecen):„Több mint szomorú! Egy nagyszerű magyar emberrel lettünk szegényebbek!”
Kövesdi Szabó Mária, kassai színművész szinte felsikoltott:„Istenem. Drága Miklós! Nyugodj békében.”
Gy. Lovassy Klára nyug. múzeumigazgató (Magyar Építőipari Múzeum, Veszprém):„Nagy vesztesége a Felvidék magyarságának!”
Muzsnay Árpád, művelődésszervező: „Nyugodjon békében! Kitűnő ember, jó politikus volt… Több alkalommal is köszönthettem a Partiumban.”
Fábián Edit, egykor a Csemadok rozsnyói mindenese: „Személyében a Felvidék legnagyobb stratégáját veszítettük el!”
Csillag Ádám, Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező, producer: „1990-ben készítettem vele, róla dokumentumfilmet a Magyar Televíziónak. Valószínűleg az elsőt. A jobbak közé tartozott.” Csillagról tudnunk kell, hogy első dokumentumfilmje, a nagy port kavart „Dunaszaurusz”-ban (1984–1988), mely a bős–nagymarosi vízlépcső történetét követte nyomon, megszólaltatta az elhallgattatott tudósokat és az illegalitásban szervezkedő környezetvédőket. A filmet azonnal betiltották!
Jeszenszky Géza, egykori külügyminiszter hozzám intézett leveléből idézek: „Számomra különösen szomorú hír Duray Miklós halála. A Trianon orvoslásáról írt könyvemben 13 helyen szerepel a neve. Az 1969. március 15-én a ligetfalui Petőfi-szobornál elmondott beszéde alapján kerestem őt meg. Rövidesen személyes és politikai barátok lettünk. Síztünk együtt Vratnán, konspiráltunk a csehszlovákiai magyarok jogainak védelméről a havas tátrai erdőkben találkozva, majd a Kis-Kárpátokban, építettük együtt a Jogvédő Bizottság budapesti összekötője, Törzsök Erikáék házát Budapesten.
Perei és bebörtönzése idejében több módon segítettem, győzködtem Janics Kálmánt Miklós igazáról, majd közreműködtem egyéves amerikai ösztöndíja megszerzésében.
Kapcsolatunk a rendszerváltozás után hivatalossá is vált. Miklós az ellenzéki hős szerepére született, nem volt a kompromisszumok embere. Ezért nem lett belőle az, amire 1990-ben számítottunk: Esterházy utóda, a csehszlovákiai magyarság elsőszámú vezetője.
Csehszlovákia szétválása komoly dilemmák elé állította a magyar politikusokat. A magyar kormány magatartását döntő mértékben a szlovákiai magyarok akarata, magatartása határozta meg. Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kinyilatkoztatta, hogy a szlovákiai magyarság is önrendelkezési jogot, területi autonómiát követel. A Magyar Polgári Párt erről nem nyilatkozott. Duray Miklós, az Együttélés elnöke, 1992 második felében miniszteri dolgozószobámban négyszemközt kifejtette, hogy a felvilágosultabban gondolkodó csehek mérséklő befolyásának megszűnésével átmenetileg romolhat a szlovákiai magyarság helyzete, de a későbbiekben a jóval kisebb országban, arányukat tekintve nagyobb súlyt képezve, a magyarok sikeresebben védhetik meg érdekeiket és vívhatják ki a területi autonómiát. Más elképzelést nem hozott szóba.
Miklós radikalizmusa számlájára írom az Antall miniszterelnöknek 1993. november 25-én (Tőkés Lászlóval és Ágoston Andrással együtt) írt levelét, ebben bírálta a magyar kormány úgymond csöndes, a szomszédos országok vezetőivel folytatott türelmes párbeszéd-politikáját és a nemzeti kisebbségek ügyében a nyugati demokráciák megnyerésére irányuló lépéseit. (l. kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben. Budapest: Osiris, 2016. 248-250., illetve 332-333. o.)
A következő két évtizedben hébe-hóba találkoztunk, de a régi, a közös küzdelmeken alapuló barátságunk nem tért vissza.
Duray Miklóssal a rendszerváltoztató nemzedék újabb oszlopa dőlt ki. Én a régi eszmékre és célokra emlékezve gyászolom régi barátomat és harcostársamat, őrzöm emlékét. Nyugtalan szelleme nyugodjék békében! Miklós, sit tibi terra levis!” (Legyen a föld neked könnyű!)
Az előbb említett Törzsök Erika, Miklós budapesti munkatársa 1989 előtt, aki a rendszerváltás után a Határon Túli Magyarok Hivatala élén is állt, emlékeztetett, hogy amikor letartóztatták, Budapesten megalakult a Duray Bizottság, mely szabadlábra helyezését tűzte ki célul 1985 júliusában. Amit végül sikerült elérni.
Gubcsi Lajos a következőket írta villámpostalevelében: „Elment a nagy harcos: Duray Miklós, a felvidéki magyarság lelki s közéleti szószólója, író. Népe ismerője szerte a Kárpát-medencében. 77 évének minden percében hazája hű fia volt. A Magyar Művészetért Díjjal köszöntük meg munkásságát 2002-ben.”
Békássy Csaba (Bp.) „Nagyon nagy tragédia: mint geológus is, mint közösségi ember is! Sajnos, csak egy találkozásom-beszélgetésem volt Vele.”
Reiter Zoltán, színész (Gárdonyi Géza Színház, Eger):„Nagy ember volt, sokat tett a felvidéki magyarokért!
Cs. Tóth Erzsébet, színész: „Sokat köszönhetünk neki!”
Juhász Eszter (Komáromi Jókai Színház): „Hatalmas veszteség! Nagyon, nagyon sajnálom.”
A losonci születésű Milan Litavský, aki Kassán él, a következőket írta: „Škoda dobrého chalana. V r. 1945 sa v Lučenci rodili dobrí chalani.” (Kár a jó fiúért. 1945-ben Losoncon jó srácok születtek.)
Molnár Éva (Bohémia Baráti Kör, Bp.) „Megrendültünk, akik ismerték a Bohemiából. Mintha egy korszak múlt volna el…”
Igen. Egy korszak véget ért!
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
