Fokvárost tartják a világ egyik legszebb helyének. Fekvése valóban csodálatos: a kékszínű tenger fölé magasodik a Table mountain, ahogy itthon nevezik, Tábla-hegy, amit helyesebb lenne inkább Asztal-hegynek fordítani. Az ellentétek városa, a mintegy hárommilliós lakosság jelentős része a környékbeli nyomortelepeken tengeti életét, míg a belvárosban pazar autók siklanak. A társadalmi változások nyomán a fehér kisebbség egy része elhagyta a területet, s a Dél-afrikai Köztársaságot is.
2003-ban filmeztem az országban, s a sorozat harmadik epizódjának forgatása során Fokvárosba is eljutottam. A természeti szépségek és a város forgatagának bemutatása után a metropolisz kulturális életével is behatóan foglalkoztunk. Fokváros kulturális magja az Artscape épülete, a tekintélyes méretű színházi és zenei központ ad otthont a Fokvárosi Operának, a Városi Balettnek és a Fokföldi Szimfonikus Zenekarnak. Ottlétünkkor az Umoja musicalt adták sorozatban. Régi játékszíni hagyományokat követve az esti előadás szereplői a színház előtt rövid bemutatóval adták meg az előadás hangulatát és invitálták beljebb a nézőket.
Míg Európában egy színházban való forgatást hónapokkal előbb kell kérvényezni, s a szerzői jogok miatt igen kétesélyes a siker, addig e színházban egyből megkaptuk az engedélyt, egy kikötéssel: ne zavarjuk az előadást. Az utolsó sorból forgattuk a jeleneteket, s a közönség lelkes reakcióját.
A musical az afrikai kulturális örökségről, az idősek-fiatalok viszonyáról, a történelemről, a hazához kötődő érzésvilágról szóló hitvallás, kiváló szereplőgárdával előadva, akik a nézőtéren is érezhető lelkesedéssel azonosulni tudtak a bemutatóval, életük, múltjuk mozaikdarabjaival.
A zsúfolásig megtelt teremben a publikum tagjai között elvétve lehetett látni fehér embert, azok is inkább a turisták soraiból kerültek ki. A fekete nézősereg viszont lelkes tapssal honorált minden számot, s az ünneplés igencsak inspirálta a színpadon lévőket. Ősi dalok, zulu táncok váltották egymást, megjelentek az aranybányászok, s gumicsizmában roptak fergeteges táncot. Az előadók a ritmushangszerek széles választékát vonultatták fel, s használati tárgyakat is hamar hangszerré alakítottak.
Az Umoja, melynek alcíme Az összetartozás szelleme, Todd Twala és Thembi Nyandeni műve, azóta az ország egyik legfőbb exportcikkévé vált. Mintegy félszáz országban adták elő, királyok, kormányfők tapsoltak a nézőtéren. Mi is tapsoltunk, s míg a stáb leszerelt, mindenhonnan kedves mosollyal búcsúztak tőlünk.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
